Ki mit hozott, ki mit kapott, ki a másét tolja,

ki még nem is tudja, van-e neki is, saját sorsa.

Ugyan, honnan tudná, hogy az alapja

lenne, annak, amit

teljesítenie

szükséges

volna,

azt a.

Mire

alapozza,

ha váratlan

dolgok, történnek vele.

Mit csinál, ha nincs felkészülve

a gyors változásokra, mi szerint,

kinek hiszi el, mit lenne fontos tennie.

Fel tud-e készülni, a következőkre, ha

nem tudja, mit nem csinált meg az elődje.

Belefuthat, a nagy kapkodásban, a révbe

érés, helyett, a kontrollálatlan látszatosba.

Nem észlelve, átadja a következő generáció

azon szülöttjének, aki nem érett az átlátására.

Ah, mi adja a tartást, a méltósága megmaradhat-e,

ha csak, nézeget ki, az üresből, felkészületlenül érte.

Kinek lenne hát a dolga, elmondani, felkészíteni azokat,

akik még, a múltban rekedten, várakoznak, valamire, ah.

A ritmust, felvenni, tudja-e, ahhoz, hogy mindenki, mást

hozott életfeladatának, egymáshoz alkalmazkodni kellene.

Megvan-e minden családban, akitől kérdezhetnek a zsengék,

milyen minta van ott, tudja-e mihez, kihez képest, mit hozott.

Generációs feladatát ismeri-e, tartásos ember, hogy lesz belőle.

Ami látszik, az kevés ahhoz, hogy el lehessen dönteni, emberileg

mennyit bír, a tudása elbírja-e, a jó mintához szükséges felelősséget.

Vannak, akik nagyembernek születtek, érezhető, megvan bennük,

minden tudás, kifinomult rálátás, kihallás, átérzően, gondolkodás.

A hangszín a fontos, nem a hangerő az, ami átmegy, az zavaró lehet.

Tanulj, fejlődj, legyen meg, amit nem hoztál, teljesítsed magad felé.

Amit igényként közvetít a lelkes, szíves, gondolkodó éned  neked.

A szintjükön lévő, fordítókat oktatnék, az ordítás, az bántó rezgés.

Két oldalunk van, emberségesnek születtünk mindannyian, ha az

egyik, feladatunkat teljesítettük, telített érzés van, bennünk.

Nem tévesztendő össze, a “megcsináltam” energiájával,

mint jó érzéssel, a “hazaértem”, végeredményével.

Legyen szép ez a nap, tiszteletel legyél hát,

hogy azt, az értőktől, meg is kapjad.