Ha nem tiszteled…2019.07.23. https://julamami.com

Bocsánat, ha másféle, a tapasztalt és tanult tudása, érvelni érdekes.

Az emberi jelnyelvet, magam találtam, megrajzoltam, nevelik általa,

 fejlesztik magukat, az emberiesek, ha az oktatásomra megérkeznek.

A meglévő sikeres szintjükön, hozzáadják, az általam tapasztaltakat.

Vagy, ha vágyják, a saját szintjükön élés, sikerének az ízét, megérzik.

Nem a pénz csinálja, az emberi nagyságot, azzal születtünk meg.

Mondjad, te miből merítesz, honnan van energiád, hinnye.

Mindazokhoz, amiben vagy,

amit felvállaltál,

amit éppen, csinálsz.

Ha elértél, a sikeredbe,

arra az energiára emlékszik,

az alkalmas sejted is, hinnye.

A saját tapasztalatom szerint,

a magunk feladatai, a sorsunkban

 is adottak. Ah, ha már, a szintünkön

életszerűen gyakoroljuk. Még lenne,

generációsan is, fontos dolga,

mindegyikünknek.

Akkor, ha

igényesen

szeretnénk,

visszanézni

az életünkre.

A megcsináltam

állapot, az fontos.

Egy erős érzés, ami

a belső kontrollunk,

által, közvetített felénk.

Tiszta, jó érzés, nem tudja,

beszutykolni, senkinek sem,

az irigysége által, generáltja.

Komoly tapasztalatom van, az

 időt, nem tiszteletben tartók,

 az elodázásaik miatt, sajnos.

A körbeérések okán meg,

nagyon is hasznos lett.

Milyen módokon,

tudják, a fékeket,

úgy elhelyezi.

Szinte,

önmagát,

kérdőjelezi

meg tőle, az

emberséges, ah.

Ha nem adod meg

a tiszteletet, ugyan,

miért, várhatnád el.

A tudás, megtartó

erő, semmihez sem

hasonlítható, azt a.

Amennyire, teljes

érzésnek hathat,

a hozzáértést,

megkérdőjelező.

Ha nincs megfelelő

alapja, nincsen mire,

nem építhető, pangó.

A megelőzés része, nem

nélkülözhető, ha komolyan

gondolják és nemcsak látszatos.

A házra sem a tetőt rakják először,

azzal koronáznák meg, a jól sikerültet.

A hozzáértés egy erős érzés, a tudásnak

az előszobája. Sok tapasztalat szükséges,

ahhoz, hogy a rezgéskülönbségeket, felfogja.

Érdekes lehet azoknak, akiknek van lehetősége,

arra, hogy különböző szakmákban, tapasztaljanak.

Nagyon nehéz feladat, akkor is a gyakorlatban, ha

még, nincs hozzá, belső tartása, méltósága.

A külsőleg rárakott, megformált az más.

Ah, tapasztaltan tudják, mi, az, amivel,

kibillenthetnék, a lelkes, gondolkodót.

Ha szívesen is venné már, a könnyítést,

nem vállalja azt, ami, nem a fejlődéséért lenne.

Nem mindegy, hogy kiteljesedési lehetőséget adhat,

vagy, telített energiát közvetít, az a pénzben ki is merül.

A pénz, olyan fontossá lett téve, hogy lehetetlen nélküle,

akkor tán, alapban fontos lenne, hogy mindenkinek legyen.

Mindenki hozta, a fontos feladatát, ha olyan helyre született,

ahol nem adják meg neki, az indulás lehetőségét, nehezített lesz.

Akkor lesz, jó mintát adó, ha az élete során, látható, a mit, hogyan.

Ha csak belepottyantják, a számára még átláthatatlanba. Bizonyára,

sok lesz, a tisztának láttatott buktatója. Az elmélethez, szükség van,

a különböző tapasztalásokra, alulról építkezve felfele. Aki azt hozta,

mint a hivatását, menet közben, a gyakorlatot az elmélettel igazolja.

Aki komolyan veszi, önmagát és a feladatát, az indulásnál, a hiányát,

pótolja, megtanulja a másik oldalát, amit nem hozott, se nem kapott.

A párhuzamos teljesítéseket, az ász emberek, oktatásánál láttam.

A belső indíttatásuk, megvan hozzá, kikerekítik vele, a világukat.

Hasznukra lesz az majd, csak tudniuk fontos, mennyi elég belőle.

Általános műveltséget növelő „Tenyérolvasó”, magam találtam

meg, nagyon sok tenyeret olvastam le, ahhoz, hogy felismerjem.

A részletek, fontosak a tenyerekben, lehet jól, de mellé is mehet.

Ismerem mint a tenyeremet, szükséges lenne, mindenki számára,

az, hogy a tanácsot otthonról kapja, s vissza is vihesse a tudását.

Az egészséges körforgás miatt, a szívesen gondolkodók,

lelkesedését adhatná vissza, oda, ahonnan elindították.

Ah, emberiesnek születnek, vezető tehetséget hoztak.

A kiválasztott szintje nem mindegy, előre, vagy hátra,

ahhoz szükséges, a valós önismeret, emberismeret.

Ki ne kopjon a tisztelet, azt ráerőltetni sem lehet.

Vissza a kaptafához, ki miben bizonyított, hiteles.

Az önbecsülés abból is ered, ha tisztelettel vagy,

oda és akkor is, ha a másik a saját tudását adná.

A lelkes, szíves, gondolkodó, azt belülről tudja.

Továbbadná, az összefüggésében látását, mert

lehet, oktatni, nevelni általa. Jobb ha tudja,

mintha, nem, tanulni nem lehet késő, ah.

 A tudásvágy, ne legyen tagadásban, ah,

 az nem szégyen, semmiképpen sem.

Jó szerencsét, jó emberek, áldjon

meg az Isten, minden földi jóval benneteket.

Alternatív
Magyarországról, Pakson a Hergál Házból, szeretettel. Julamami