Amíg benned van a hála érzése, fel – fel jön-e, hogy elsősorban

önmagadon segíts általa, na meg az energiának annak

oda vissza szükséges jutnia, hogy ne legyen

abból, ami neked van bőven, nála hiánya.

Egészséges körforgás az adok – kapok,

nem válhat divattá, a csak egyre

gondolók hada, mindenen át

csak önmaguk szerint gondolva.

Amire rá sem láthat, azt is vállalva.

Az Isten senkit sem teremtett meg

fölöslegesen, úgy teljes a Világunk,

ha az alázat kifejlődhet bennünk.

Úgy teremtődtünk, hogy sokfélék

legyünk, ne legyen unalmas az ami

éppen van, megtanuljuk azt ami már

érezhetően hiányzik, amit mi nem hoztunk.

Ah, a lelkes, szíves, gondolkodóknak is hagyni kéne

teret, ne akarjad összekeverni a két lábadat, a saját

ritmusodban haladj. Ne tudjál be mindent magadnak, saját

  gondolata mindenkinek van, hát adta az Isten az ő sikerének.

Van aki a saját kontrollját is már régen túl ugrotta, ah, hát minek

 vesződne vele, jól összekavarja. Ami lehetne számára az irigység

tárgya azt kiegészíti, átírja, a védjegy se zavarja, hiszen alkot, azt a.

S egyszer csak meglátja önmagát mindazokban, akikre olyan nagyon

bátran tapasztalat és tudás hiányosan, úgy hatott, ahogy, hinnye.

A bocsánatot kérek is legyen készen, ki tudja mikor

jönne az jól, ah, talán még időben lenne, hinnye.

Az alázat hiánya sokat rombolhat bármi jó is az.

A könyvemet rakom össze egy ideje, minden

gátat megkapod hozzá, hát nem sietek vele.

Hosszúnak tűnt az idő a két kicsinek,

jól belaktak, innának

már nagyon,

kiömlött

a  vizük.

A forró

homok

be is itta,

egy darabig

viszik magukkal

az üres üveget. Aztán

mivel fáradnak,  erőst tűz a nap,

hirtelen felkerekedtek, ballagnak.

Hallják csobbanni,  loccsanni a vizet,

egyre nagyobb a szomjúságuk,  szedik

az apró lábaikat, a hangok irányába mennek.

A patakocska, meg az édes mama egy azon fogalom

lett a kicsi Gergőnek, hát nem aprózza, ahogy tud siet.

A kicsi kutya meg körbefutja, lefékezni igyekszik, hiszen

az nem éppen a patakocska csörgedező  hangja, erős a robaja.

Szerencséjükre nekicsapódva a meredek partnak, szétspricceli a

 víztömeget bele az arcukba, lehuppan tőle a kicsinyke Gergőnyi se,

a kiskutya nyösszent tőle, szerencsére a visszahúzó erő ott hagyja.

A hatalmas vizet egy bokros rész előlük eltakarja, vizesen nyálkás

csúszós a talaj előtte meredek, mászik a kicsi fiú. Kapaszkodik  amibe

csak  lehet, sokan nem is gondolják, aprócskák gondolkodni képesek.

Vissza – vissza csúsznak, a kutyának a körmei sokat segítenek, előbb

jut fel, ahonnan már látja, nagyon nagy a baj, nem érhetik el  a vizet.

Hirtelen mélyül csalós az ahhoz képest, mint ami látható elölről, hát

azon van, hogy meggátolja a kicsi akaratosát a haladásban. Szembe

kerülve képen nyalva lefékezné, olyankor azzal van elfoglalva, ha a

 háláját a kicsi Gergő arcán fejtené ki, hirtelen hátha lehuppanna.

Segít neki a hatalmas Isten, megoldja azt a természetes hatással.

Elérnek a bokorig, jön egy nagy víztömeg, hát visszacsúsznak,

újra neki indulnak. Már csak a mozgásukkal különböznek a

sáros föld, egyre vastagabban rájuk  kenődik, mintha azt

sugallná magának akarja őket, jobb ha nem tudják ők ezt.

Egy erős indulatos hullám belecsapja kettőjüket, a lejjebb lévő

bokor üres közepébe, mozdulni sem tudnak belőle, már fáznak.

A forróságot áthatóan és belülről érzi a kicsi árva fiúcska,

lázas a vízre már nem vágyik, az arcába is bőven kapja.

A hideg is rázza, cserepes lett a szája, az édes  mama

ott van mellette, az arcát öleli a két keze. Úgy éli meg

 mindazokat, mintha a valóság lenne, úgy él benne.