2010.-2020.07.01. Vissza a múltba…

Élete során mindenki eljut egy olyan pontig, amikor visszanézne, de nem mindig van hozzá bátorsága, mert nem tudja éppen hol tart, ah. Abban amit eltervezett, lehet-e tudnia, hogy sehova nem ért el, mert elfelejtette időben újra gondolni azt amit eltervezett, ugyanúgy már nem is viheti tovább. Hiszen közben az eltelt időben, megváltozott ahhoz képest minden olyan, amit akkor még kapaszkodónak vélt.  Vagy szánt a megvalósításához annak, amiért most éppen azt érzi, hogy nem tudja merre van az előre, pedig a sorsa mutatja azt is. Megváltozott energiákat éreznek az emberek,  mert minden és mindenki, amikor a változás történik, megváltozott energiába kerül és ha nem nyugtázta még  azt, hogy akkor éppen hol tartott. Hát úgy érzi, hogy nincs alapja a következő tervének, hiszen nem tudta  azt befejezni amire építeni szándékozott. Megy tovább mert azt érzi, nem kellene megállnia, hiszen milyen módon tudna elszámolni önmagával, ha nem teljesített. Óvatosan mondom, lehetne tudnia azoknak, akiket érdekelne, merre van számukra az előre, mondjuk mielőtt elválnának már felismerhetnék azt is. A miértek mögött, kinek mit mutat akkor a  sorsa, lehet az is, hogy az egyikük nagyon menne abba az irányba. Amitől a másik  még tart, hiszen neki akkor nincsen még benne az és úgy, nem is lehet benne a sorsában talán. Mindenkinek más a sorsa, még az egypetéjű ikreknek is sok minden teljesen másképp van, vagy más körülmények között éli a hasonlót meg az ő sorsában. Általános műveltséget növelő „Tenyérolvasó”, felismerheted a a sorshatásoknak tanulása közben, amitől addig szenvedtél. Önismereti oktatás, igényesen, sors ismerettel.

Megértheted a sorsod nehézségeit, megértőbbé

 válhatsz menet közben, átláthatod,

amit addig még nem értettél.

A  hiány- többlet magyarázata

is időben a helyére

kerülhet, mert

a miértek ott

vannak leolvashatóan.

Műhely, a megelőzésért e.v.

Alternatív
Magyarországról, Pakson a Hergál Házból, szeretettel. Julamami
A csoda.,  írta Heringes Árpádné.