Mondogatta gyakran az édes mama, hogy látod Gergőcske ez itt

amit ma megkapáltam, amitől alaposan elfáradt a derekam,

örömet ad nekem. Ha végigjártatom a szemeimet,

azt látom, rendben van, széppé

tettem azt amihez

hozzáláttam.

Na de nézd

csak ott, azt

aminek  nagyon

hasonló a talajhoz

a színe, azért visszalépek,

a hozzám rángatóval, nosza.

Te is láttad azt Gergőcske  ugye,

mégsem szóltál nekem róla.

Aha, mondta Gergőcske,

mert látta, de nem

tudta, hogy az nem

való oda,

igyekezett

észrevétlen

maradni a gyom.

Megfogalmazni

nem tudta, épp

nem

volt kedve azt

körbemagyarázni.

Mások is úgy vannak

azzal, nem vállalják  fel

azt, ami még időben lenne,

miért pont ők szóljanak, hinnye.

Még okoskodóknak tartják őket,

vagy megjegyzik róluk, hogy

mindenbe beleszólnak.

Tán nem is fogják fel

azt, hogy mindent

a maga idejében,

hogy ne váljon

hiábavalóvá az,

amire azt mondják,

rend a lelke mindennek.

Megérezni, kihallani, átlátni,

ezt mind hozzuk a születésünkkor.

Sokakból kikopik valami olyan hatás

által, ami gyakori a hétköznapi az életükben.

Általános műveltséget növelő”Tenyérolvasó”,

a szinten tartások végett. Na meg, hogy el ne

térjen túlzottan a természetes körforgástól.

Na hiszen, aztán meg kesereghet, mert van

az a pillanat, amikor már nincs vissza,

csak az, ami által  belekerült oda.

A belső tartása mindenkit

figyelmeztet idejében.

A tartás, az emberies

méltóság adott, nem

szabadna elbánni vele.

Nem láttam még eddig,

az egészséges körforgásba

bele pótolhatót, a természetes,

Isten adta emberséges helyett.

A jó öreg bocsánatot kérek most jó ide,

nem máshogy írom mint összefüggésében.

Adjon az Isten minden földi jóból annyit és akkor,

amikor az a legjobbkor van mindenkinek. Az életszerűen jóban,

a boldogulásra igyekvő, egészségesen cseperedő, egyszerű életben

is találjuk meg mindannyian, akiknek arra igényük van a nagyszerűt.