Mindent a saját idődben…2020.07.31. https://julamami.com

Ha nem állítod fel időben a saját szabályaidat azon belül ami

egészséges körforgásban tarthat és feltételezed,

neked, mivel eléd tárul azt is szabad.

Szembesülnöd szükséges azzal,

miközben a lelkiismereted

többször is jelez,

ne tegyed,

egyszer

csak a

lelkes,

szíves,

gondolkodó

éned, behúzza a

féket, ezt meg úgy

hívják lelkiismeret.

Amíg azon vagy,

mindent amit

nem kaptál

meg akkor

amikor

nagyon

akartad,

teljesítsed.

Mert megjár az,

a saját sorsodnak

csak mellette ballagsz.

 S van az a pillanat amikor

ráébredsz a valóság az nem az.

Hiszen  amikor már ártanál magadnak,

a  túlzóan sokkal,  mindig kapsz egy  jó

lehetőséget. Ahhoz, hogy akkor adjad oda,

azt ami elkényeztetne, mert elhinnéd, hogy

mindennel ami dolgod volt, már készen is vagy.

Pedig jön az új ami csábítóbb mint a régi megszokott feladatok.

Eljön az ideje annak is, amikor tálalja a sorsod  azt és a

 saját idődben, mert dolgod van vele, megteheted.

Ha többet engedsz meg magadnak, mint amit szabadna,

átformálod a saját életedre mindazt, ami addig adatott neked.

Lelkesedhettél, szívesen éltél mások lehetőségét el nem vetted,

azzal ami éppen adott volt be is érted,  mert megértetted, mi a

lényeges. Nem egyedül születtünk meg, sokan vagyunk sokfélék,

abból áll  össze az Isten által megteremtett teljes egészséges létünk.

Minden egy, teremtjük a jót  és a szépet, nem ártunk, nem bántunk,

magunkra is jól vigyázunk,  hiszen apró fontos porszemek vagyunk.

A sorsunknak a tisztelet, a szeretet, az alázat, az alapja, erre építjük

fel  azt ami jó nekünk, az nem biztos, hogy jó másoknak,  tolerancia.

Általános műveltséget növelő „Tenyérolvasó”, sors, emberismeret.

 Önismereti oktatás,  igényesen, Műhely, a megelőzésért e.v.,

Julamami védjegy, Awebtenyeres megrendelhető,

Heringes Árpádné tulajdona.

Alternatív
Magyarországról, Pakson a Hergál Házból, szeretettel. Julamami