A elmúlt a múlt, a most fontos, a holnap a küszöbödön ácsorog,
beléphet ha illedelmesen kopog és ideje van annak, mert a te sorsod.
A barátot nem vetjük le mint jó időben a nagykabátot, mert mi lesz a
lelkeddel a nagy ridegségben, ha nyáron is fázik a lelkes, szíves éned.
Ki mondhatja meg neked a szerinte igazat, őszinte tükröt majd kívül
ki tarthat, hogy ne éljed meg, amikor a lelkiismereted rádripakodik.
Otthon vagy, amikor a kicsiben már látod magadat, nem mentél
sehova, ah, ha átlátva megengeded, a Világ amíg itt jól időzik,
Önismeretet tanulva, jól is érezhetné magát Online nálad.
A 16. évben egy reggel arra ébredtem és rajzoljam
le azt ami addig, a napi gyakorlatomban volt,
mert beérett arra, hogy átadjam a tudást.
Annak már tíz éve, hogy oktatom, most online.
A belső kontrollra éreztetek rá, az oktatásomon,
ha betartod, alázatot gyakorolva minden könnyebb.
Nem száguldasz el a lehetőségeid elől, a könnyebb miatt,
nyomod azt ami régen jól bejött, tudás nélkül nem működik.
A lelkes, a szíves, a gondolkodó énünk adja a jó minőséget,
ahhoz, hogy úgy éljük meg a sorsunkat, hogy ne haljunk
bele, a túlzott, siettető igyekezetbe, mindent idejében.
Ugyan tudod-e mit jelent a saját életritmusodban élni, a
lehetetlent feladatnak vélni, lehetővé az elméddel tenni.
70 évesen is majd, minden ráncom, hibám, gondolatom
a sejtemmé lesz, ez minden amit fel tudok mutatni.
A magamhoz képest várakozó 10 évemet,
igyekszem majd átadni oda, ahol értik azt.
Persze könnyebb akkor, ha abban hisznek,
hogy megint és újra megszületnek másabb
testet öltve, majd akkor minden más lesz.
Van az Isten, tudom amit meg és feltaláltam a
tenyerekben, tömegesen bebizonyosodott,
jól működik. Felsorolom időben elmondva azokat,
amiktől megóvnálak téged, nélküled nem lehet,
felfejlődni a saját sorsodhoz emberesedni.
A racionális oldalamat most tanulmányozom,
hiányosnak nem hagyhatom, hát megtanulom.
Viszont, sok mindent körbeérni látok az életemben,
ismerem az ismétlés könnyűségét, onnan is megjöttem
már néhányszor. Na nem azért mert az esett akkor jól, a
valóságot élem, a sorsomat megélném mert ismerem.
Tisztelettel élni szép, szeretetben élni jó,
vigyázzunk rá, hogy ki ne üresedjen a szó.
Általános műveltséget növelő”Tenyérolvasó”,
neked aki már érted, alázattal élni könnyebb lesz.
Ha nem tiszteled önmagad, mások miért tennék veled.
Az éretlen döntést hagyd magadban, beérik az idejében.
Ha elszáguldasz a csilivili, könnyebbért a valóság mellett,
attól még a feladataidat ismételve odateszi a sorsod neked.
Isten óvjon attól, hogy az életkorod csúcsán rakja oda a sorsod,
mindazokat, amiket addig még nem oldottál meg, sőt az elődeid sem.
Köszönöm a tapasztalás bőségét, várom a lehetőségemet, oktatnék.