Tudod-e mit akarsz…2020.07.13. https://julamami.com

Ide jól jön a jó öreg bocsánatot kérek, mit tudom én, jobb ha itt van.

Hol így, hol meg amúgy kavarog, hogy amit elképzeltek azt, magatok

szerint bizonyítva lássátok. Miért érdekelné, hogy a Nép alig tudja

szedni a lábait, hogy megvalósíthassa ennyi akarnoknak az álmait.

Biza megjöttem már onnan is többször, abban az esetben ismételni

ugyan minek, legfeljebb ha megkérdeznék, elmondhatnám, oktatva.

Amikor összegződött bennem, a tapasztalt tudásom lerajzoltam egy

napon, egy ritmusban készült el, azért olyan hatásos az oktatásakor .

Szeretném átadni a betanításával, begyakorolva,  a saját tudásukhoz

hozzá adva, a tartást és emberséget, megtartó hatását is érezzék át.

Miután már eladtam, egy kitűnő üzletembernek, emberesítő hatás.

Azt hittem mint egy gyermek, hogy majd megveszi tőlem a Hazánk,

hiszen ide jöttek messziről is megtiszteltek, vitték a Világba, vagyok.

Nem kívánom senkinek sem, azt a sok mindent amit már átéltem  és

pont azért, mert ráleltem a tehetségemre, még időben teljesítettem.

Jól gondold meg mit kívánsz, mert ha megadatik, azt éled majd te is.

Ne térjen attól végleg el, ahogy megteremtődtünk természetesen,

persze, el – el kalandozni lehet, magadnak, szerinted szabod meg.

A lelkes, szíves, gondolkodó éned kontrollja időben jelzi, vannak

az egészséges kíváncsiság határaid, magad szerint tartsad be.

Amikor kapni akarsz, mert úgy érzed megjár az, pedig azt is

tudhatnád ha érdekelne, adni születtünk mindannyian.

Viszont fontos, legalább ne ártsál,  senkit se bántsál,

magadra is jól vigyázz, téged se pótolhat ám

senki más. Tán hallottál  már róla,

hogy a fokozatosság  visz előre

mindenkit. Ha akik elérték

azt amire születtek sikerben,

nem láthatóak,  akkor majd

arra is figyelni kell, hogy mennyi

az a kukaszám, ami készteti  tán

arra, hogy elvigyék a szemetet.

Az irigység az nagyon alacsony

szinten leledzik, ah.  Ki lehet hozni,

azt is, a sok hétköznapi történések által

magadból, ha nem  igyekszel a legalacsonyabb

szinten ragadsz meg, pedig ott dolgod sem lenne.

A gondokat is magadnak csinálod, ha nem adod a

fejedet a fejlődésre, mert azt gondolod, jó vagy  úgy,

ahogy vagy, minek változtatnál, meg van már mindened.

Egy idő után azután, elkezd mozgolódni a lelkes  énedben a

kontrollod, ha nem használod,  majd kihasználnak téged.

Azért van, hogy a létezéséről számodra még időben jelezzen

szerinted nyilvánulj meg, hogy észrevegyék, nem  jól van ez.

Mond ki, kommunikálj, kommunikálj, majd elviszik  a hírét.

Amikor már nem tudod, csak úgy letudni, egyre gyakrabban

jelzi  azt, hahó, hahó, hahó, tisztelettel, szeretetben élni jó.

Általános műveltséget növelő „Tenyérolvasó”, érted, amikor

már  érted, hogy mind a két oldaladat szükséges lenne ismerned.

Maayarországról, Pakson a Hergál  Házból. Szeretettel: Julamami védjegy, Heringes Árpádné tulajdona.