Bocsánat… 2017.12.02. https://szeretetbenelni.com

Bocsánat, bocsánat, bocsánat.

Írok, írok nem tudom befogni

a szavaimat, kikívánkoznak.

Oktatnám, nevelném már, a

 sokakat, akik továbbadnák

 a tapasztaltan, lerajzoltat.

Folyamatában gyakorló és

összefüggésében meglátszó,

10. éve tartó, kutatásaimat,

naponta, van a tapasztalat.

Ezt jó korán megtanultam,

kimondani a bocsánatot.

Magamat neveltem és

tanultam meg azt, ami

alkalmazható lett.

Hasznosnak

találtam,

akkor,

azt számomra.

Az emberiesben,

segített segítenem.

Voltak ravaszkodva

ragaszkodók is, mintha

a segítségemre lennének.

Miközben jól alkalmazták a

 saját hasznukra az én helyzetemet.

Időben aztán felnőttem, a helyzethez.

Nem csalódtam azután már, de nem is,

vártam volna el, hiszen én kicsit későn,

de ki tudtam mondani, bocsánat nem.

A külső tükör kényeztetett volna, ha

hagyom, már régen elvesztem volna, a

 sikereimben topicskolnék, hinnye, ah.

Ha túl sokszor kértem bocsánatot, azért

tettem, mert valahogyan le kellett vezetni,

azt az érzést is, hogy képes vagyok rá, elértem.

A magam kínján, na meg Anna türelmén, aki tudta

mit tesz értem, jó nevelőként látva érzékeltette velem.

Kifinomult tükörrel a maga intelligens módján nevelt.

A legjobb emberies volt, a 24 év során, hozzám is,

azzal, hogy terelgetett, megláttatva a jót és szépet.

Tanultam, fejlődtem, gyakoroltam a hivatásomat,

akkorra már, ő már azt látta, “jó mintaként”, tudta

mit kell akkor tennie, hogy a siker terhét elbírjam.

Mert hirtelen egy nap alatt jött a kiemelő sikerem,

nem volt átmenet, mert jött sorba, a még nagyobb.

Azután már, szinte tömegesen tiszteltek meg, a lazább

érzéseknek, nehéz terhét cipeltem s egyre sikeresebben.

Köszönöm, amit megláttattál, járható utat mutattál, amit

még nem láttam át akkor, kerestem a saját életritmusom.

Azt amit akkor már láttál és én még természetesen nem.

Adjon az Isten minden földi jóból, akkor amikor a legjobb.

Amikor azt látom, hogy ártani akarnak egymásnak, pedig ki

 kellene tartsanak egymás mellett, a legnehezebb időkben, ah.

Akkor is, ha erős a fék, éppen egyikük sem profitálhat ott abból.

Kell, hogy legyen önmagában már ahhoz elég hite, attól is, hogy

ismeri annyira  a sajátját és az adott helyzetet, mikor hol is tart.

Ott van-e az idő, léphessen, vagy hagyja előre menni a másikat,

mert az a másikra várna, mint lehetőség, mutathassa meg magát.

Ah, hiszen miről beszélnek, akik nem ott és nem abban élnek, ha

majd lekopik az álca, a sok üres, magasröptű mondataikat, majd

miképp magyarázzák. Fogják maguk, bocsánatkérés helyett

s ők továbblépnek. S ha sokan állnak ott megoldásra

várva, mert minden szavát elhitték életszerűnek.

Annyira, hogy  kivárták, az ígéreteikben hittek,

már nincs másuk, arra tették fel és mindenüket.

Miből merítsenek, nem tettek mást csak vártak,

miközben mások meg fejlődtek a gyűrődésükben.

Nem hitték el azt, amit láttattak mások, átlátták a

valóságot, megérezték a hajlítások ürességét is ott.

Ármányul átlátva a lehetőségeket “zavaroshalásznak”.

Kihallották hát rápakoltak, másoknak ártó szavakat.

Miközben mások, rárakták a fékeket azokra, akik a

fejlődésüket biztosíthatták volna a tehetségeseknek.

Önismeret, emberismeret, a hivatásukhoz alázat nélkül,

úgy élték meg a sikereiket, hogy megemelkedtek a talajt

elhagyva, ráálltak a mások mondataira, tapasztalatlanul.

Ah, bocsánat, Általános műveltséget növelő “Tenyérolvasó”,

mindazoknak, akik keresik a talajt és önmagukat, mert túl sok

lett hirtelen, a sikerben a kudarc, nem értették azt, értük van.

Minél nagyobb a siker, annál jobban kínálja magát az alázat is,

még ha rám is szóltak sokszor, ne kérjek már bocsánatot, huh.

Honnan tudták volna, mekkora utat tettem meg, már addigra.

Ismerd meg a saját sorsodat, generációsan azt, ami terhelhet,

amivel elbírsz, ha nehezebben is, később tartást ad az is majd.

Bocsánat, ha sokaknak voltam, azóta már, vagy lettem volna, a

 fékező hatása, de akkor én már átláttam, kihallottam azt, amit.

 “Anna”, Julianna és még sokan, akik nem is láttunk akkor mást,

 mint azt, nem hagyhatjuk, a hirtelen jött sikerben elúszni őket.

Nem volt hozzá nekik, tapasztalat, se a megtett úton, nem volt

lefékező, csak az átható sikerek, amikhez mások segítették őket.

Nem volt máshonnan, értő fékezően ható, se időben, a kimondott

bocsánatuknak a rájuk ható, jótékony neheze, se a tartást adó szó.

Kommunikálni, kommunikálni, kommunikálva megelőzésben lenni.

Mások szerint élni, kikerülni a nehezeket, na azt is lehet, de abból,

se tartás, sem méltóság nem lehet, a belső tartást, nagyon fontos

lenne időben a helyére tenni, sorszerűen, alázatban is araszolni.

A feladatra elég éretten, egészséges lélekkel, nem elhagyva a

talajt sem, menni amerre az út vezet, amerre épp akkor lehet.

Felerősödve a saját sorshoz, ha felismerve, vagy megtanulva,

bármit is hoz az élet, amik még generációsan ránk maradtak.

Elbírjuk, ha azt, a nehezet, nem is nekünk szánta, a sorsunk.

Túl sok a hamis információ körülöttük, meg félrevezetőek,

akikben még nincs alázat, pedig elég a tehetség bennük is.

Átlátva, s kihallva, megérezve, gondolkodva döntenének,

ha már ismernék a saját tenyerüket, emberies térképüket.

S adnák majd a sok jóhoz, széphez vezető tanácsokat, mert

megérdemelten tehetik, van elméleti s gyakorlati alázatuk.

Kutatom a tenyerekben azokat a jeleket, amik segíthetnek.

Sok nehézben gyalogosan, mezítlábasan, gyakorlásunkban,

megkaptuk azt, amit mind elbírunk, tapasztalásaink által lett.

Kitartás van bennünk, hiszen közben érzékeltük gyakran, át

is láttuk a jót, amit másoknak tanácsokként adtunk, de nem

azt mondtuk ám, hogy majd mi, helyettük megcsináljuk.

Aszerint tegyék, csak az a  jó, amit mi mondunk, ah.

Leginkább azt, hogyan tudnak segíteni önmagukon,

úgy, hogy haladnak a saját útjukon erősödve ahhoz,

ha megjött, az eszük a sorsukhoz, időben legyen az.

Az elszigetelődés szónak nincs különösebben súlya,

ha ki van mondva, de ha a sorsokat olvasom, bizony,

azt is látom, mi jön utána, ha maradnak kényelmesen.

A mintának inkább lehúzó ereje legyen a tetteikben,

a következő generációk majd megszenvedik mindazt,

amiben ők, a mások neve alá húzódva, sündörögnek.

Visszafele fejlődnek, a sarjaik kapják majd azt is meg.

Nem biztos, hogy képes lesz, felzárkózni a kihívásokhoz,

ha már elhasználódott a rögös úton, s nem lépett időben.

Abba a feladatba kerülve, amiben ő ott a legjobb lehetne.

A tehetségünket hozzuk, a fejlődésünket vagy biztosítja a

felnövésben a felnőtt, vagy mi magunk látjuk csak azt át és

megyünk a sorsunkhoz alázattal úgy, legalább nem ártunk.

Adjon az Isten mindenkinek, minden számára jóból, akkor

és annyit, ami neki ott a legjobb, nem egyszerre születtünk.

Nem ugyanazt a feladatot hoztuk, nem egy időben hozzuk a

döntéseinket s nem ugyanarról, ha mégis, ott van dolgunk…

Magyarországról, Pakson a Hergál Házból. Szeretettel. Julamami

Ki a segítsége, ki meg a féke… 2019.12.01. https://julamami.com, www.julamami.eu

Legalább ne árts, kérlek senkit se bánts, magadra is jól vigyázz,

hiszen senkit sem pótolhat most se,  érdemben senki  más,  hinnye.

Természetes lett számomra, hogy bocsánatot kérjek előre. Azt is

értem már mások miért nem képesek bocsánatot kérni. Ha egy

a számukra még elérhetetlent, a nem  sorsszerű anyagi

síkot érték el.

Figyelj rá

emberséges,

a nagy erős hatások

el ne gyengítsék benned.

A szerintem, legfőbb értékedet,

az emberségedet,  a méltóságodat, a

 belső tartásodat, a lelkes, szíves, gondolkodó

énedet, a másik látásmóddal,  a belső kontrollodat.

Keresem a szótáramban a megfelelő szavakat, hogy

ki nem mondjak, le ne írjak  olyat, ami a tájékozatlanságommal

a fontosakat irritálná, Isten óvjon mindazoktól, akik  győzni akarnak.

Hiszen nekem nincs másom csak a tengernyi  gyakorlati tapasztalat,

ami által le és megrajzoltam, mindazokat, amik a helyére tudják tenni

azokat is, akik eltértek ugyan az emberséges létüktől, de csak  kicsit.

Kinek mennyi a kicsi és mennyi az,  ami elégedetté teheti, hinnye.

Fordítva is látom a világát, mint egy tükröt tartom  oda, akik,

bejelentkeznek, megtisztelnek és megérkeznek ide.

Hiszen az egyik oldalukat ismerik jól,

vannak akik abban sikeresek.

A számukra ismeretlent

tanulják meg, serényen.

Izlik a tudás, akkor, ha

már elég érettek  arra,

hogy megmentsék

önmagukat, hinnye.

Helyettük semmit

nem tudok tenni,

fontos ahhoz beérni.

A másik oldalat is átlátni,

hiszen két oldalunk  van,

jó az, ha tudja az ember.

Van még valami fontos,

amit neki szánt az Isten,

tanulja meg, mert azt,

másoknak szánta a

sikeres sorsukhoz.

Bocsánatot is kérek

azonnal most, talán értik,

nem  másért, csak azért,  hogy

értsem, miért nem lehet úgy, hogy

valaki megtanulja nálam,  tőlem.

Ne mondja ki előre, hogy nem,

valamiért azt érzem, fontos

lenne tudnia azt amit

feltaláltam és

megrajzoltam.

Sok emberen

segíthetne, még

megelőzésben,  hinnye.

Lehetne esetleg, azután mondani,

hogy nincs szüksége rá az embereknek, ha

 megkérdeztek közülük, többeket, akik elvégezték ezt.

Tudták-e hasznosítani abban,  amiben éppen időztek, vagy

tervezhettek-e ennek  a tudásnak a birtokában, mást is.

Olyat, amire addig még nem is gondolhattak, hogy

értően  átlátják majd a döntéseiket, hinnye.

Tudom, hogy felelős vagyok magamért,

teszem  is a  dolgomat serényen.

Csupán annyi a  gátja ennek,

hogy nem értem, ha ide

teremtettem egész

életemben.

Miért nem

felelőse annak

senki se, hogy azt

sem  tudják,  a saját

szülőhelyemen, milyen

fontosakat találtam fel.

Ugyan felfogták-e a döntők,

hogy esélytelenné  lettem,

nem tudom pénzzé tenni

a tudásomat. Ah, ha ahhoz

a  megfelelő lehetőségem

nekem  nincsen meg, a saját

szülőhelyemen sincsen, hát a

Hazámban, hogy lenne esélyem.

Gondoltam hát egy talán megoldhatót,

Brüsszelért kiáltok, hátha vannak ott

megfelelően jó megoldások. Hiszen nem

tartozom se ide, sem oda, tartozom hát az

 oktatásomért érkezőkhöz,  éppen oda.

Győzz meg, legyőzni könnyű engemet,

nem harcolnék, sem veled,  melletted se

 ellened.  Feltaláltam valami szerintem fontosat,

amit oktatnék, a nevelésben is segíthetne, hinnye.

Csupán egy emberséges,  döntőképes lenne szükséges,  ah.

Aki átlátva összefüggésében, rányomná a  megvételére azt amivel,

megpecsételné,  a helyére tenné, hinnye. A bizonytalanság érzése

helyett, a megfelelő jól megérdemelt összegért megvenné tőlem.

Sem az üzlethez nem értek,  se nem láthatok rá a működésére

annak,  ahova fordulhatnék érdemben,  a megalázó

helyzetekre nincsen már, higgyék  el  szükségem.

Emberesedek anélkül  is naponta hatásosan.

A tartásom, az emberi méltóságom,

szükséges ahhoz, hogy oktassam,

nevelődök én magam is rendesen.

Elcserélném a jól megérdemelt jó

életemre,  az alázatot megtartanám.

Az már a sajátom, elég,  ha kívűlről látom,

Isten óvjon, hogy a divatos csak pénzes felé

vegyem az irányt, hiszen, nem látni már mást.

Csak a loholást, kapkodást, a félmegoldást,

a váltást, meg a változást. Csak  nézek  ki

a fejemből, hol van az alapja,  hol az

eleje, mi lesz annak a  gyümölcse.

Ha a talpak alatt talaj  nincsen.

Ki, kinek számol be,  mi  lett az

eredménye az addigiaknak,

az emberek ahhoz, milyen

módon viszonyultak, hinnye.

Jobban éltek-e tőle, jól érzik-e

magukat az újabb helyzetben.

El tudtak-e számolni a múltjukkal,

a napi megoldásokban, a feloldásokkal,

ugyan, hogyan vannak,  értik-e a  miértet.

Vagy más dolguk nincsen, mint azt figyelni,

most éppen merre van az előre és az amiben

benne vannak, ugyan végigvihető-e, hinnye.

A jó öreg bocsánatot kérek,  itt van, íme.

Az összefüggésében látó igényesekre

várok, ha értik, hogy mit kérek ezzel.

Tartás, méltóság, összefüggésében

látni az egészet. Mindenkinek jót

tenne, aki már érti, hiányos az ő

sorsa, generációs feladata, azt a.

Tudom  senki sem tökéletes, na

meg azt is, van az Isten.

Kellemes időtöltést,

minden jóra,  szépre

igényes embernek,

azt a, hinnye.

Magyarországról, Pakson a Hergál Házból, szeretettel. Julamami
Magyarországról, Pakson a Hergál  Házból. Heringes Árpádné e.v. Műhely, a megelőzésért. Szeretettel. Julamami