A gyermek lelke egy ártó pillanatba bele is öregedhet,

az agg is lehet

egész életében gyermeklélek.

Felnevelték, gondoskodtak róla, szerették.

Külön utat választott, megpróbálná a felnőtt életét élni.

Nem kér tanácsot, egyedül igyekszik boldogulni, nem könnyű, a

 megoldásokat megtalálni, fel akar nőni, erősen emberesedik, azt a.

Egyszerre csak, a nagy elmélkedésébe belehallik valami erős

kocsizörgés, rögtön átmegy gyermekbe.

Szalad a kapuhoz mint régen, felkapaszkodik

a tetejére, kikukkant, honnan – merre jön az.

Megáll egy hosszú kocsi előtte,

mindenféle állatokkal,

zsákokkal tele.

Hirtelen

azt sem tudja,

hova nyúljon, rángatja a

kaput, a  látványnak úgy megörült.

A nagypántot húzzad előszőr, szól oda neki a fogadott apja.

Ahogy a nagypántot nyitja, jön magától, a súlyánál fogva, a nehéz fa.

Mint aki már várta, hogy feltöltsék az udvart mindenféle jószággal,

a kapu kitárul, mint egy meghajolva a bőség látványának.

Jött ám a régi, falubeli szomszédember, egy máshonnan

jöttet tolt előre, mintha panaszkodni szeretne.

Ah, hogyan csapta őt be, de látszott rajta,

 a kíváncsiság hozta. Tudták, ha túlpörög

a nyelve, mindenkit Isten óvjon tőle.

Ennek – annak csak hült helye,

ami megtetszett neki magával is vitte.

Hozzá volt szokva, hogy mindent lehet,

kezdetben el sem hitték, hogy  jól látják-e.

Azóta meg, nem mernek szólni, inkább

  mindannyian, szégyenkeznek helyette.

Mondja csak mondja, közben számba is veszi a

jószágokat, mintha az övé volna, őszintén örül nekik.

Nagyvéndő és kisvéndő is jár a háztartáshoz, tele minden,

finomságokkal, egy kecske is pislog azt sem tudja mi legyen.

Bekerül a karámba, mindennel  elkészült mostanra, mintha

tudták volna, hogy már csak az állatlakókat várja.

Megigazítja magát a színestollú kakaska,

még csak iperedik, de már hangoskodik.

Időben tudja meg mindenki, mihez

tartsa magát, megjött, nahát.

Tele lett hirtelen az udvara,

mintha, a jó Isten,

a hiányokat,

végleg

megoldani, a jót,

pótolni szeretné számára.

Reggel még nem gondolta volna,

hogy délutánra kelve, minden megvan oldva.

A gyermekkori érzése lett urrá rajta, minden ott,

ami a jövőjéhez szükséges, folytatja azt, amit a szülei

elkezdtek, csupán néhány gyermeki év telt el, felnőtt lett.

Úgy fogd a szeretteid  kezét, ha nagy is a fizikai távolság,

ha szükségük van rád, ne halványíthassa el semmi az erejét.

Ismerd meg időben, a lelkes, szíves, gondolkodó határaidat,

mert a túlzóból, a visszaút is megvan, egy pillanat alatt.

Tisztelettel legyél, ha eljön az ideje, azt is kapjad.