Ha az egéren a kereket le és fel,
pörgeted, majd meg is láthatod,
spirálisan is átfordul az írásom.
Láttam én már karón (varnyút),
károgni is jó sokat, nem tudtam
gyermekkoromban azt felfogni,
miért olyan nagyon hangosak.
S aztán láttam más és másabb
változatokban, amikor azt nem
tudták felmérni a túl hangosak,
hogy elkezdenek ám gondolkodni
azon akik látják, mit is félthetnek,
hogy a hangoskodásukkal riogatva,
másokat, attól ott távol tartsanak.
A gyermeknek a közel is távol volt,
ha egy darabig az utolsó házban
is lakott, amíg nem jöttek mások,
lakták be az utcát, a hasonló sorsúak.
Én már körbeértem tíz éve várakozom,
hogy a tehetségemből jó életet éljek,
másom ahhoz nincs, mint a tudásom,
magamnak tartozom vele kitartok.
Akik döntenek nem értik, akkor én
meg mit is akarok, ha mindenhova
tartozhatna, amit feltalálva oktatok.
Ahhoz, hogy azt is tudjuk, amit nem
hoztunk a születésünkkor, tanulni is
kellene, hogy tájékozottak legyünk.
A hiányosságát nem pótolja, lemarad,
egy Haza ez csak egy, mindannyiunké.
Régen az még úgy volt, odafigyeltek,
kaput nem zártak, nem vitt, hozott,
ott a bizalom még alapban megvolt.
Nehéz átállni azoknak, akik ilyenek,
hogy ők csak kontrollálva élhetnek,
meg kellene tanulják az ő szintjüket.
Sokat segít az azután mindenkinek,
akik ezt nem látják át, nehéz lehet.
Megelőzés, megelőzés, megelőzés…
Segítették is egymást azok, akik
nem könnyű sorsban éltek ott.
Tiszta utat csak az mutathat,
aki megélte az egészséges
körforgásából tapasztalva,
a sorsára találva elérheti a
megelégedettség fázisait.
Lehet úgy is élni, hogy jaj
de sanyargat ez az élet,
meg lehet úgy is, hogy
ha kell, hát araszolva, de
haladok, amivel én el nem
bírok az Istenhez fordulok.
Nem tartozom se ide, se
oda, tartozom ahhoz, aki
megtisztel éppen akkor.
A feltisztult tapasztalást
magamban tartani nem
lehet, adom tovább az
oktatáson.
Ide is leírom,
a többieknek
erősödjenek ők
a belső tartásuk
szerint is lelkileg.
Tanuljon mindenki
boldogulni, minden
napon a lényegeset
megtapasztalva élni,
hogy a jövőjüktől ne
kelljen nekik se félni.
Adunk, megint adunk,
azzal is jó mintát mutatunk,
nem tartjuk meg magunknak
azt a tapasztalást, amit már
úgy neveznek, saját tudás.
Elmenni más országokba
végleg nincsen kedvünk,
a saját Hazánkhoz hűek
maradunk ide teljesítünk.
Nagyon nehéz most élni itt,
nem rólunk szól a jó, mi csak
vagyunk, várakozunk, hiszen
amit, jót és szépet idetettünk,
azt értünk, a Hazánkért tettük.
Ezt most így tudom végig is
vinni, nem mentem sehova
a Világ mégis itt van nálam,
köszönöm, hogy megtisztel
az aki elolvassa, hasznossá
válik a tudásom a számára.
Nem ártok, nem bántok, de
haladok, ha hagyják, ahogy
tudok, mielőtt begyűlne
azok sora, akik ártanak
akkor is ha arról ők még,
nem is tudnak, bizony,
beváltan gyakran,
bocsánatot
kérek itt is,
én ennyit
tehetek.
Nincsen
irigység
bennem,
szeretem a
hivatásomat,
sikerélményt,
az embereknek
a mosolygós szeme
is ad, amikor rájönnek,
a tehetségükre bennük.
Lélekben, szívesen és
gondolkodva vagyok én
gazdag, így születtem,
ez a vagyonom nekem,
ebből adakozom itt is.
Mást adni nem tudok,
pénzben gazdag
nem vagyok.
Hiszek a
körforgás
egészséges
erejében, ha
kitartó vagyok,
még lehet pénzem
is, s akkor már azt is
nyugodtan adhatok.
Hiszen egy minden,
apró porszemekként
rájövünk mindannyian,
nem egyedül születtünk.
Ha jól szeretnénk érezni
magunkat a bőrünkben is,
bizony adnunk kell nekünk,
hát mindenből, ami több
mint ami szükséges lenne,
nem halmozzuk, odaadjuk.
Adjon az Isten minden földi
jóból, mindenkinek annyit,
ami számára a legjobb, hogy
ne ártson neki emberileg,
boldogulva gazdagodni,
az a legjobb jó dolog.
Így nem unalmas az
élete senkinek sem,
mindig van kihívás,
önmagához a sikerében.
Magyarországról,
Pakson a Hergál
Házból, naponta
írom a gondolataimat.
Szeretettel. Julamami