Tudom, hogy nem adjátok fel, össze szeretnétek kötni a kettőt és
már nem is lenne a tulajdonomban. Évek óta
látom, hogy mennyire igyekeztek, hogy elvegyétek. Nem adhatom
fel, megvédem a Julamami védjegyet, eladom mindenestől, mert
összetartozik, így nevesedett, ennek a segítségével maradhatott,
eddig tiszta. Nem működik másban, csak a tisztát segíti, nem árthat,
problémát nem okozhat, az emberektől az emberségesekig ért el.
Nem lehet minden a birtokotokban, nem tudnátok
mit kezdeni vele, rajtam kívül más nem tudja oktatni, se nevelni
általa.
Tíz év telt el, üresben lődörögve araszolok, ennyit engednek
nekem, a lehetőségemet szerettem volna, a saját Hazámban, mert
ide teremtettem a szépet és jókat, annyit várok vissza csak amit
adtam. Bocsánatot is kérek mindenkitől, aki most ezt magára vette
volna. Látszik ami már öt éve látható, ideje lenne szembesülni a
valósághoz igazodva élni, hahó, hahó, hahó.
Hát legalább, ne bánts, tudatosan senkinek se árts, magadra is
vigyázz,
mert téged és egyikönket sem pótolhat senki más.
Tiszta utat keresve, a sorsodat ismerve, magadból merítve élni,
a generációs feladatokat időben elvégezni. A következőkre csak
azért, hogy könnyebb legyen most megélni, nem rárakni, elvégezni
az adott sorsszerű és generációs feladatot. Felelősen a nehezet is
felvállalva a dolgunkat tenni, helyettünk nem csinálhatja meg más
senki. Nem a mások teljesítése, neve mögé bújva nevesedni, csak a
könnyűt szaporítva, gyarapodni, mindenkinek jó lenne időben
elgondolkodni. Tisztelettel élj, hogy magadból merítve, szerinted is
szerethető legyél. Néhány képet felraktam a 152 képből, legalább
itt legyen látható, ha már sokak számára az oktatásba nem vihető.
14 db. becsomagolt tananyag várt az oktatásra jelentkezőkre,
most eladó lett. Nélkülem semmit nem tudnak csinálni vele, mint
megőrizni emléknek. Volt Magyarországon egy asszony, aki amikor
már nagyon sok emberrel találkozott, lerajzolta egy napon
összefüggésében, oktathatóvá tette, tíz éve jó szolgálatot tesz vele.
Vegyétek meg emlékbe és azután már csak olvasom a tenyereket.
Hiszen azt tudom a legjobb tudásom szerint, lélektakarításnak
nevezni, hogy megelőzzük azt, hogy betegségbe bonyolódjon bárki.
Azoktól, akik felvállalták volna, hogy megtanulják tőlem az
oktatását, a nevelésben a hasznosságának naponta örülhettek
volna, ilyen módon köszönök el. Nincs szükség a megelőzésre, ah,
az oktatási anyagban arról szól minden, arra épült fel életszerűen.
Nem harcolok, sem veletek, se
ellenetek, értetek sem. Hiszen nem kért se meg, sem fel engemet
erre, olyan emberséges, aki hitelesen segítené ezt az ügyemet.
Nem vagyok más mint apró porszem, egyedül araszolva haladok.
Azért, hogy nagyobb csoportok sajátíthassák el, megvette volna a
Hazám tőlem, nagyon nehéz naponta megvédenem a védjegyemet.
Ami marad ezután is csak az enyém, kérem vissza a Julamami
védjegyet, látom mindenféle dolgokhoz hozzáadták, nem kérdeztek
róla meg, csak cselekedtek. Kérem, legalább ne mocskolják a
Julamami védjegyet össze. Ha nem tiszteled a másokét, önmagadat
sem tanulod meg, tisztelni, hinnye. Fontos lenne, működőképesen
is, az érthetően, az értelmeseknek megmaradt, oktatható,
nevelésbe is jól alkalmazható, jó mintáknak is lenni.
Julamami Magyaros Agyalósa címet adtam a videóimnak, úgy 600
db. van fent, azért, hogy az aprópénzes nyugdíjamat kiegészíthesse
azoknak a nézettségével járó, szintén aprópénzzel. Köszönöm, ha
meghagytok valamit nekem is, úgy sem tehetek ellene semmit.
Tisztelettel: Heringes Árpádné tulajdona aJulamami védjegy=Műhely, a megelőzésért e.v. Julamami Magyaros Agyalósa