A 2020. évben, boldogulást a jóban és szépben. Jó megoldást a

nehézségekben, amikben a 68 évem alatt sikeresen otthon lettem.

Szépen kérem, itt ne várjon másra, mint ami, szerintem a valóság, ah.

Bocsánatot is kérek, már így előre, kérem zokon ne vegye senki  sem,

ha nem leszek reklámhordozója az óriás sikerének, ahhoz nem értek.

Hinnye, esetleg,  ha lehetne, vajon hányan tennék meg azt,  tán, pont

azért,  mert év vége van.  Ah, hogyha most már beértek arra. S csak

akkor, ha ők sem sérülnének meg, kimondanák, bocsánat.

Ugyan mennyit bír el az ember lelke, jelezget neki

előszőr, aztán már határozottan is jelez,  hogy

ne tegye azt, amit csak úgy elvárnának tőle.

Nem gondolnak abba bele, sérülhetnek tőle.

Sokan, nem  merik kimondani a szót, nem.

Én magam is nehezen estem át azon, azt a,

majdnem ötven voltam, mire sikerült az.

Olyan az, mintha mindenért csak  egyedül

lenne az ember felelős, nehezen feltételezi,

hogy másnak is fontos, a jót, a szépet meglátni.

Mert,  ha csak az elfogadást gyakorolja és  egyszer,

megkínálja azzal is sorsa, ah, hogy adnia lenne fontos.

Nem  tud mit kezdeni azzal, azt hiszi, hogy ő annak a

vesztese lehet,  ha hallgatna a lelkiismeretére, hinnye.

Fontos lenne a szintek közötti fordítás, ordítás helyett.

A racionális oldalunkat jól ismerjük, hát teljesítünk,

a lelkes, szíves,  gondolkodó oldalunk, biza nem

követelőző, csendben várja, hátha megkapja.

Szinte pironkodva gondol arra, megjár-e az.

Felelősek vagyunk önmagukért, na meg hát,

mindenkiért akit a  döntésünk megérinthet.

Volt olyan, kimondtam, nem ártanék neked,

azzal sem, hogy megtoljam a szekeredet, ah.

Így aztán jó az, ha megismerjük a bennünket

komolyan érintő sorsfeladatainkat, hinnye.

Kinek mi a sorsa, van aki meg is csinálja,

mindazt a jót és szépet, amit a

 hétköznapjai

élhetően

oda is

tesznek.

Nemcsak

megélni,

teljesíteni

is lehetne,

mindazt,

amiben, egy

darabig, inkább

hasra esnek.

Kerülgetik,

pedig, talán,

éppen azért

kapták azt,

feladatnak,

mert nekik

fontos az,

hogy élhetővé

is tegyék, ah.

Miért pont oda,

általuk születtünk, hinnye.

Ha ismernék a történetét, a

 helyére is kerülhetne szépen.

Nem okozna gondot, annak a

gyermeknek  a megértése,  aki

teljesen eltérő utat választott,

mint az összes elődje, hinnye.

Minden családban van legalább egy

családtag,  aki magasabb lélekrezgésű

a többieknél,  nehezen értik azt még sokan. Ugyan,

hogy is képzeli a gyermekkorú, hogy neki véleménye van.

Ha nem teheti abban ahol otthon lehet, másnak mondja el,

majd mindazt, ami fájni fog, hogy nem tudták azt idejében.

Több generáción keresztül, leutánozhatják azt a mintát,  ami

éppen adott ott,  mivel  nincs másik minta, a természetes az lesz.

Megtaláltam, amikor az emberek megtiszteltek és meg is érkeztek,

a tenyerükben a sorsukat leolvashattam, hiszen, azért jöttek el ide.

Megéreztem a rezgését a tiszteletnek, volt olyan is, láttam a színét,

a valakiből áradó, áthatóan tiszta és jó  érzésének, a szeretetnek.

Nem különb senki sem a másik emberségesnél, csupán a feladata az,

ami adja a sorsát és a generációs jelét, amikor érett arra megcsinálja.

A tehetségét mindenki hozza, amikor rátalál a boldogulás érzésére,

már tudja, nem  ment mellé a sorsának, jöhet a generációs feladata.

Az összefüggésében látást gyakorolhatják, akik a belső kontrollt, ami

 van mindenkinek, már ismerik. Alázattal vannak oda, amiben élnek,

nem unatkoznak, az adott szépet, jót értve élik, mellé nem  mennek.

Akkor sem, ha mások csak azt vélik látni,  amit szeretnének sikerben.

Mennyivel  másabb lehetne, ha az emberek, az egymást szapulásuk

helyett, azt mondanák, látom, nem könnyű az amit hoztál feladatnak.

Uram nem siettem, nem kapkodtam, megéltem, amikor azokat már,

felismertem, amiknek  a fontosságát akkor éppen észlelhettem, ah.

Sokat tapasztaltan, akkor már tudtam az életemnek a neheze, mind

szükséges ahhoz, hogy átgondolhassam, mekkora utat tettem  meg.

A tapasztalást gyűjtöttem,  azok  az én kincseim, a lefontosabbak

mellett.  Apró porszemként rájöttem,  fontos része lehetek  én is az

egésznek, köszönök mindenkinek  minden jó érzését felém. Azt is ha,

tudtak volna ártani és mégsem  tették. Ha felvállalták, voltak nálam

a tanácsomért. Ha meg elértek valami jót, megfelelő magasságot, ah,

amiben segített is mindaz,  amit akkor úgy láttam és azt elmondtam.

Megköszönöm mindig mindenkinek,  ha mesél arról a jóról, szépről,

amiben azóta megállja a helyét. Megigazítom általa, a belső tartásom

jólesik az emberi méltóságomnak, mintha kívülről átélném a sikerét.

 

 

Szundikált a jó öreg, megelégedetten, hiszen mindent megtett, amit

lehetett. Amerre járt elrendezte azt, ami  rá bántóan hatott ott,

nem tudott elmenni  olyanok mellett, amit elrendezni is lehetett.

Hát megtalálta a módját annak, hogyan lehet megoldani mindazt.

Sokat hallotta, az okos ember mások kárán tanul, viszont nemcsak,

ha nem tapasztalunk, hitelesen tanácsot, ugyan, hogyan adhatunk.

Az agg is lehet gyermeklélek egész életében, a gyermek, egy ártó

hozzá nem értő mondattól, bármi hirtelen hatástól egy pillanat

töredéke alatt, lelkileg megsérülhet, bele is öregedhet.

Azon van, hogy olyan iskolát hozzon létre, amiről

ő csak álmodhatott, de nem adta fel az álmát.

Nem volt, se sógor, sem koma, na meg

hiányzott mellőle, a nagyravágyó,

mindent összeharácsoló. Amire rá se

láthatna a saját szintjén, azt is felvállaló,

felelőtlen, az  érdekbarát. Akik fel  sem

fogták, amit lehet azt azért még,

nem szabadna, hinnye, azt a.

 Neki nem adatott meg, hát megcsinálja,

mivel nem  dorbézolta el a vagyonát. Beletenni

valami nagyon maradandóba, egy kitűnő, iskolába.

Volt egy barátja, aki ugyanúgy szegénysorba született,

mint ő maga, de nem hitt magában eléggé, kár érte, elment a

könnyebb fele. Már nem tudnak áthatóan beszélgetni, a túlzó pénze

ártott neki. Nagyon laza lett tőle, mintha kifogyott volna a jó belőle.

Érezhetően nem használt az iskola, bár kevesen tudják, talán,

nem is oda, mellé járt, talált  valamit amivel,

könnyeben tudott előre jutni,  ah.

Nem volt már jó érzése, kifogyott belőle,

nem látta át, amit felvállalt az se, semennyire.

Ahogy villámgyorsan hasított felfele, fogyott ki a jó

és az élet értelmét adó, emberséges is belőle, hinnye.

Aztán a különbségek nagyon nagyok lettek, szenvedések

felerősödtek, hát jól megtanulta,  azt tompítani,  másokat is

rászoktatni,  a könnyebbet választotta. Azon volt, hogy a

körülmények nagyon hasonlóak legyenek, rákapott.

Úgy belejött, hogy már csak másolni tudott,  ha

nem szóltak rá, elvette amit csak  tudott.

Fontosnak tartotta a látszatra

hasonlókat, nem engedte

hogy láthatók legyenek,

a tiszta hatásúak.

Megtanulta és azt a mintát

mutatta, hogy gyorsan

el legyen

tüntetve,

lefedve a jó,

a valós, mert,

ha nem

látszik

nincs is.

Benne van

még mindig, az

irigység és a harag.

Azzal nem számolt,

valószínűleg, hogy

mások a tudásuk

hiányát, ugyanúgy

palástolják, hinnye.

Nem látott más megoldást,

csak leutánozta azt, amiben felnőtt.

Nem mozgatja más, mint a belső határának

a már régen átszakadtak rései,  senki sem  foglalkozott még,

hozzáértően vele. Úgy vergődött, sokszor megbántották ahova járt,

kötelező volt mennie, nem mondhatott nemet semmire. Úgy aztán,

szinte,

csak olyan helyeken

fordult meg, ahonnan,

nem maradt meg benne más, csak az, ki jár jobban,

ki, hogyan tudja  becsapni a többieket. A becsapottakon,

nagyokat röhögtek, gyakran felemlegették, azzal önmagukat

a többiek fölé, legyőzhetetlenség látszatát alapozták, keltették.

Magukat mindenki elé helyezték, erre rájátszva, végleg elhitették,

mindazokkal,  ah, akik szintén nem láthatták, a fordított jó mintákat.

Amikor rájött, hogy nem  tud kommunikálni, csak bántóan beszélni,

másokra bízta már, nem lett más dolga, elmondatta, amit neki leírtak.

  A látszat hatott, még több a pénze, hát hajrá oda megy, ahol azt meg

 kell fizesse rendesen, viszont ott nincs titoktartás, kibeszélik, azt a.

Mivel nem ért fel a saját szintjére, akik csak tudtak, alatta adták a

jól bevált, sablonokba terelő tanácsokat, összehozták rendesen.

Nem tanulta meg időben, a tisztelet, a szeretet, a tartás, a tudás,

az emberi méltóság adja az emberségesek rangját, hitelességét.

„Nagyembereknek” tartják a hitelesen élő, tartásos gondolkodók,

egymást hozzáértően, mivel jól működnek a belső határaik. Nem

térnek el, a maguk által tapasztaltaktól, ismerik a belső kontrollt.

Az emberséges éntől, jól kezelhető maradt, az amit felvállaltak.

Bármilyen rangban, méltóságban vannak is,  van miért, tisztelői

legyenek egymásnak, nem a pénz csinálta őket, fordítva van az.

El ne olvasd kérlek, ha nem bírod a valóságot.

Itt élünk  mi, a sikeresen is egyszerűek,

akik pénztelenek maradtunk a tudásunkhoz,

az emberiességünkhöz, ismertségünkhöz képest.

A túlzóknak, a nagyoknak látszóknak vagyunk, kiszolgáltatva.

Fejlődhetnénk, ha a  szolgáltató még a saját  nyelvéről való fordítást

is megadhatná, mint lehetőséget. Pedig látja, hogyan, honnan jövünk

mind élhetően jó, életminőségben reménykedünk. Amiért tennénk,

ha lenne hozzánk is jó, a hitelesen teljesítő szolgáltató, julamami.eu.

Nem vagyok elég tapasztalt ahhoz, hogy a saját Hazámban keressek,

sok éve vagyok kint az online világában, hisz aprópénz a nyugdíjam.

Bocsánatot kérek, sokadszorra és addig teszem, amíg nem  látják át

azok is,  akik a Világban élve is emberséges szolgáltatók maradtak.

Nem tudok másképp gondolkodni, mint úgy, hogy egymásra találnak

az emberségesek, nem lehet gátja a túlzóba esett sem. Az Isten  nem

teremthetett nélkülözésre, adott mindenkinek jó lehetőséget, azt a.

A körforgás nem áll meg, vannak akik megállnak, mellettük elmegy a

 jó életminőségük, mások meg amíg bírják, a jó életekért tesznek.

Tisztelettel élj, hogy majd a saját idődben azt is kapjad, hinnye.

Önismereti oktatás, ha igény van rá, nevelésre is van lehetőség.

Amikor többszöri nekirugaszkodással  éred el azt, amiért tudod,

hogy tenned szükséges, biza, fejlődsz általa rendesen, még időben.

A könnyűben felkapaszkodhatsz, gyorsan a fejlettséged fölé,  ah,

azért arra figyeljél, a tudás hiányának, megtartó ereje nincsen.

Vannak akik abban amit nem ők teremtettek, leépülnek, hinnye.

Ne állj be, a nemlétező sorba, az nem az emberesedést hozza.

Adni születtünk mindannyian, sokakban az meg is maradt.

Élnek a lehetőséggel,  amikor a lelkes, szíves,

gondolkodó énjük

oda is tárja, napi

szinten, azt teszik.

Hinnye, önmagukért

elsősorban, ah, idő van,

az adni tudásra, éppen náluk.

Van aki érti, van aki még nem,

hiába magyaráznád, fölöslegesen,

fogjad fel idejében, korán lenne még.

A fejlődés nem áll meg, időben odaér.

A lelkünkben ott a motiváció ahhoz,

amit fontos lenne, akkor, adva tenni.

Nemcsak  a jóban topicskolni, azt a.

Egy állatról gondoskodva tanulhatunk,

ha jól csináljuk, jó érzéseket kapunk.

A telített érzést közvetíti felénk,

a gondolkodó agyunk. Ha

ott van annak az ideje,

a fejlődésünkért

szükséges

lenne tenni.

Amikor az

első hét évben,

majdnem teljesen,

csak „voltam”. Akkor

eszembe jutottak sokan,

akik életem során, tettek értem.

Mivel nekik személyesen már megköszönni

nem tudtam, hát másoknak adtam, ott akkor,

amikor arra szükségük volt és én megláttam.

Adok – kapok, sokat voltam, mivel rájöttem az adni

tudás ízére, hát boldog voltam, mert boldogultam.

Egyszerűbb volt, hiszen értettük, a mit miért.

Anyák, ha csak lelkesedni tudnak a gyermekek,

nem ismerhetik  meg, a  szívesen adni érzését, úgy,

 hogy a valóságot felismerve, átgondoltan tegyék majd.

Amikor annak a felelősségét már felvállalni is képesek.

Apák, megfelelő időt lenne fontos szánni arra, hogy majd,

amikor már együtt, a jó mintáitokkal, a hétköznapjaitokban,

feladatotokhoz beértetek, a gondolkodva éléshez, merítetek,

naponta, néhány mondatot, életszerűen elég ahhoz, akkor, ott.

A lehetőségeiket felismerve fejlődni tudnak, büszkék lehettek, a

közös műre, egy életre összetartozóvá tesz emberesen benneteket.

Kommunikálni, kommunikálni a válaszokhoz alázattal kommunikálni.

A feladatokhoz felnőni, naponta fejlődni, nem életkor függvénye az.

Adunk – kapunk, hát, egészséges körforgásban vagyunk, fejlődünk,

ki, mikor mire képes, jár az agyunk, alázatosan egy Haza maradunk.

Különbözőek vagyunk, más a kultúránk, anyanyelvünk, tisztelettel,

alázattal, lehetnek kitűnő kapcsolataink, alap az emberségeseknek.

Kellemes időtöltést, szép ünnepeket kívánok, kinek, miben, hogyan.

Önismereti oktatás, a mostani feladatokhoz, értővé nevelődés, ah.

Magyarországról,  Pakson a Hergál Házból, tisztelettel,  Julamami

Sokak számára nem életszerű, a megváltozott ritmus.

Akik már tettek  azért sokat, hogy szabadnak érezzék

magukat, behatároló az, ami ismeretlen rezgésű.

Nagyon gyors a pörgés, túl sok a történés.

Nem tudom lemérték-e,  amikor

ráállították az

embereket

erre a

pörgésre,

ugyan, hányan

bírnak majd el ezzel, ah.

A sportolók sincsenek mindig

versenyhelyzetekben. Van egy bizonyos

felkészülési idő nekik is arra. Bár én magam, nem

sportoltam, a megszokott módon. Agyalósnak mondom,

amit meg és feltaláltam, sikeres agytorna. Remekül szinten tartja,

gondolkodásra készteti az agyunkat, akik gyakorolják nap mint nap.

Lelkesen, szívesen, gondolkodva motiválnak, a saját szintjükön élve.

Minden mindenhez igazodik, az ahhoz mérhető energiák rezegtetik.

Az embernek, van mérhető pulzusszáma, vérnyomása, hozott, vagy

fejlesztett, agyi kapacitása. Ha nagyon más, mint a környezetének a

 

rezgése, neki fontos megtanulni, alkalmazkodni, mástól hiába várja.

.

Mivel mindenki más sorsot hozott, igyekszik önmaga szerint,

megoldani,  hiszen nincs más amibe kapaszkodjon. Önismereti

oktatás a gyűjtő neve, különleges önismeretre nevelés jár hozzá.

 Műhely, a megelőzésért, prevenciósként. Amikor ráébrednek az

emberek, van kapaszkodójuk, a sorsuk és a generációs feladatuk.

Magam találtam fel, a sajátom, a hivatásom gyakorlása közben,

a hétköznapi gyakorlatokból alázattal, merítve rajzoltam

meg. Összefüggésében oktatom és nevelek is általa.

Egy bizonyos agyi kapacitás szükséges hozzá,

nem könnyű ám, a helyére tenni

senkinek sem  önmagát.

A fokozatosság, az

egymásra épülő

rajzos forma,

meghozza

a tudást.

Tiszteletem,

ha a tartását és

emberi méltóságát

fontosnak tartaná, hinnye.

Mindkét oldalunk tekintetében

fontos, önmagunkért teszünk általa.

Ah, megmaradjon az egészséges

lelkes, szíves, gondolkodó én.

Kérdezzen, válaszolni fogok.

heringesarpadne@julamami.com

A múltad a jövőd alapja, rendezd el úgy,

a jóval, a széppel, ha szükséges, tán, bocsánatkéréssel.

A saját érdeked az, hogy fejlődni tudjál, ne a semmire várakozzál.

Persze ha tudod mire vársz, megbízható a kontrollált forrás, az más.

Magyarországról, Pakson a Hergál Házból.  Tisztelettel,  Julamami

Ne árts, senkit se bánts, magadra is vigyázz,  téged sem pótolhat

senki más. Alkalmazkodni tanulj, s mindent elégszer kontrollálj.

Nem a népre gondoltak, amikor ezt mind kitalálták, hinnye.

A nép egyszerű gyermeke vagyok, ha nem vagyok életképes,

a hivatásomra sem találok, lelkes, szíves, gondolkodóvá lettem.

Várom a lehetőségemet, szeretném átadni a tudásomat immár,

sokaknak, nincs hova fordulnom, reménykedem.  Hátha itt tán,

rátalálnak, akik meglátják, a tartást adó oktatási formáját annak

amit, meg és feltaláltam, generációs feladatokat ad és tartósan.

Ha nem vetek, nem is aratok, hú de sokan lettek önmaguk fölött

túl nagyok. Óvatosan mondom, egyáltalán, nem irigyelni valók.

Honnan – hova, ugyan merre van az oda, hiányzik a napi csoda.

A tisztelet, a tudás, az odaadó, a gondolkodó, nem divat már.

A kicsiségeknek tűnőkben vannak naponta a sikerélmények.

Megadatott, hogy velünk élt egy udvarban, a két gyapjas.

Amikor messze révedsz Tüske, látszik a pofádon, hogy

az emlékeidet éled át újra, meg újra, vigyorogva.

Emlékezhetsz is nyomokban, amikor ti hol

falkában, hol meg nyájban,

olyan szépek voltatok

az udvarunkban

hárman.

Sokszor

boldogan,

máskor meg

szembefordulásban.

Hiszen a véredben van,

a terelés, az a hivatásod neked.

Volt,  hogy egy pillanat  alatt fordult

meg a játszma, amikor hegyezted a füleidet.

S gyorsan, kapásból bokáztál  a „Barinagynál”  egyet,

az ugatásoddal is nyomatékosítottad és ott rögvest, hogy

átvetted, a dirigáló szerepedet. Amikor aztán a gyapjasa, leszegte

a fejét, látszott nálad beindult a  fifika. hirtelen mozdulattal, képen is

nyaltad. Magadat azzal okosan megadva, érezze, neked fontos az ő

birka barátsága, lépjetek egy lépést mindketten hátra. Láthatóan,

nyugtázva, megmutatkozott ott, a „103”-nak,  a jerkének a bája.

A másik oldalról meg, odadörzsölte a fejét a „Barinagy” bundájához,

 aztán nosza. Felugrott és helyben pördült meg, a földtől fél méterre,

a levegőben és igen kecsesen. Azután meg, rögvest átmentetek

vágtába, na akkor senki sem volt biztonságban, a házból

néztük, a felszabadult játékosságotokat.

Ahogy robogott a két gyapjas, félre is

 álltál meglepetten, még ugatni is elfelejtettél,

csak nézted, ahogy rótták ketten, a boldogságköröket.

Nézz a lelkes, szíves, gondolkodó, éneddel kontrollálva szét,

látod milyen szép, a teremtményed, rajtad múlik mivé, kivé leszel.

Szükséges lenne, tán ismerned a sorsodat,  a generációs feladatodat.

Hat minden mindenre és senkinek nem mindegy, aki teszi felfogja-e.

Adja az Isten, minden földi jóból, ami sorsszerűen a legjobbkor van.

 

Fordítóra lenne szükség, hogy az arra igényesek, értsék egymást,

a tapasztalatom az,  elbeszélnek egymás mellett az emberek.

A lelkes, szíves, gondolkodó énünk, megkéri a magáét ám,

nem üresedésre szánta a teremtő, az emberségeseket, azt a.

Arányában sok, ami úgy hat, mintha élhető lenne, de nem az.

Ugyan hányan igazgatják a hétköznapokba az ünnepeinket, ah.

Eladásra érett az általam meg és feltalált, megrajzoltam, hinnye.

Hiányzott néhány méter ahhoz, hogy a fordulásnál, szabadon, a

hirtelen iramtól, jól megérdemelt robogásban, ütközés nélkül,

sikerüljön megállni nekik, épségben, a nagy életörömükben.

Tele volt az udvar mozgással, mint régen a családunkban,

a hétköznapi ünnepekkor, amikor együtt időztünk.

Megértettem az életükből sokat,

a gazda szemével néztem

a megelégedetten,

jóllakott,

jószágokat.

Kaptak mindketten,

jó minőségű étkeket,  ahogy az

illett, jöttek a simogatásért gyakran.

Öröm volt bennem, hogy ugyan, még addig

nem csináltam olyat, mégis szépen gyarapodtak.

Bár állatok voltak, nem tartottam őket ridegen,

nem  neveltem el attól, amit hoztak a génjeikben.

Visszamentek  a többiekhez, remélem jó mintát

mutatva élnek, nem bántják a többieket.

Megmutatják hol szükséges

fordulni, a vágtában,

hogy sérülése ne

essen senkinek se.

Önismereti oktatás,

a lerajzoltam általi nevelés,

jól működik. Ha van alázata ahhoz,

hogy az oktatásomra bejelentkezik és

végigtanulja, a nagyon nehezet, érdemes.

Azt tudom ígérni, hogy szintet vált közben,

nem is egyszer, annyiszor, amennyit magához

vesz, a nehezet tanulva, hiszen minden átmegy.

Mindenki úgy veszi magához a tudást, amennyit

éppen akkor, azon alkalomkor a nehézből elbír.

Én már értem, hogy alázat nélkül nem megy,

előbb – utóbb mindenki megfogja érteni.

A tudásért néha a szintek alá szükséges

menni, ha azt is meg szeretnék tanulni,

amiből csak egy van, magam találtam fel.

Megszoktam az egyszerűben, ha a nehezet

választottam, így jártam, tudtam mit vállalok.

Generációs feladatokat vállaltam fel azért, hogy

ne kelljen szomorkodnom nap mint nap, mert nincsen

hova átadnom. A gyakorlatból meríthettem, inkább a nehezet

választottam, nem éreztem jónak, sem szépnek a mondvacsináltat.

Ugyan elmondják-e egymásnak az emberek a hétköznapjaikban azt,

hogy adni tudunk igazán, azt hoztuk, nélküle jól nem is fejlődhetünk.

Valószínűleg, nem meri már megmondani azt, a vezetést vállaltnak,

tisztelettel, alkalmazkodva,  alázatot gyakorolva, jó vezető lehetne.

Van az Isten tudom, ez is oda tartozik,  a hétköznapi alázatomhoz.

Közben az erőskezű hallja, hogy mocorognak a tisztaszobában

az övéi. Óvatosan kinyitja a szobaajtót, látja a két kis kéz kéri,

vegye fel az ura, nyújtózkodik felfele, olyan nagyon szeretné.

Odanyúl a báránybőrért, hogy a hátát a kicsinek betakarja.

Kijönnek a konyhába, látják a kutyust a tűzhely alatt alszik.

Hát mégis behozta, az asszonyának a kérését elfogadta.

Örül neki az asszonya, meg a kicsinykének is fülig ér a szája.

Elégedettség érzése fut át mindkettőjükön, összekapja magát

az asszony gyorsan megterít. Eléjük tesz minden jó falatot, ami

van a háznál, amit, az Isten,  nekik,  megérdemelten megadott.

Összeér a felnőttek tekintete, hálásak a teremtőnek, szinte

egyszerre mondják ki, most olyanok, mint egy igazi család.

Az élet lehetne szép, ha hallanád, a lelkedben, a szívedben,

a gondolkodó éneden át, a csendzenéd, jó szerencsét.

Ne loholj, ne menj tovább még, hova mennél,

még jól nem is éltél. Tán, még észre sem

vetted, az

 életednek

az értékes

pillanatait,

ember.

Könnyebb,

ha már tudod,

a sorsodat beteljesíteni

jöttél, pont oda ahol élsz.

Szeretetre éhesen élsz,

tanulj meg újra adni,

ha kikopott

volna

belőled.

Add tovább,

ha sokat adtál,

tanulják meg

mások is, a

hogyan

és miért.

A lelked meg,

egészségesen

elvégzi a saját

körforgását.

Nem mások,

önmagad

szerint,

magadért

is tegyed.

Hiszen majd,

ajándék érzésként

ott marad, megoldásként

a hála érzése már a tied lesz.

Rájössz ott lüktet benned, a

tengernyi tehetség, megéled

azt amit a generációs

feladataid adnak.

S amikor

részese

leszel

az ünnepi

asztalnak,

érzik a jót

benned, rád is

mosolyognak.

Hahó, nem szégyen

a szeretlek szó,

adható és

visszakapható.

Ha rákapsz és naponta

adod,  oda ahol  igénylik,

van rá remény,  hogy

még divat is lehet.

Szerencsés napot,

minden jóra és szépre,

már igényes embernek.

 

 

Talán már ismerem a kötelességemet, keresem a lehetőségemet,

amit ismerni vélek, igyekszem  és teljesítem időben az emberségem.

Amiről nem tudok, azt addig keresem, amíg meg nem lelem, érdekes,

amikor megszólítom, ah, aztán a legőszintébbet hozza ki magából.

Reménykedem, nem emberekkel  foglalkozik,  hiszen átadnám,

a meg és feltaláltamat.  Az emberségeseknek, akiknek

vannak lehetőségeik és azzal az én

lehetőségem is rendeződhetne.

Az élet igazolta amit gondoltam.

Ma már eléggé tájékozatlannak

kell lennie annak, hinnye.

Aki a kényeskedése, ah,

tán a tudatlansága,

a fontoskodása,

  vagy kényelme miatt,

ártana bárki másnak, ah.

Ha a jóban elfelejted,

ki volt veled, az

 egyszerűben,

ne csodálkozz.

Ah, ha ugyanaz,

megtörténhet,

mások által,

hasonlóan veled.

Önismeret, azt a.

Abban a

magasságban,

ahol a nép felett

döntenek, nem tudom

milyen érzés lehet, a lehetőség.

Nem tudom, mennyire ismerhetik

a saját sorsukat,  generációs feladatukat.

Műhely, a megelőzésért e.v. nevet adtam a

nyugdíjasként vállalkozásomnak, az asszony nevem

a másik. Mindkettőt használom, hogy ne mondja senki,

az interneten, hogy a fiókomba nem tudok bejutni, ha

nem mutatkozom be. Tanultam belőle, használom a

nevemet, van egy oldalam  a facebookon, ami

szintén a nevemen. Ami több oldalnyi, a

Julamami Magyaros Agyalósa

a másik lehetőségem,  ahol

igyekszem kifejteni azt,

amiért ott vagyok,

az ingyen reklám.

Köszönöm a

facebooknak.

Oktatnám azt

amit meg és

feltaláltam.

Nézhet bárki

bárminek, le is

írhat olyat, ami majd

a felelőssége lesz idővel.

Nincs más lehetőségem, hát

használom  azt, amit megengednek.

Nem várhatok arra, hogy majd jön a

jóságos, vagy nagyságos és mivel tudja,

mit szeretnék továbbadni, helyettem megoldja, ah.

A lehetőségemmel élnék,  ha ismerném, tenném már,

amit a generációs feladatom jelez, alapokat adhatnék.

Mivel mire együtt megtanultuk a 152 oldalt megismer,

nekem  nem szükséges ismernem, így vállaltam ezt fel.

A számlára rákerül az a név amit mond, vagy a készpénzes

vevő, ezzel, más ilyen dolgom sem nekem,  se neki nincsen.

A tudásért jött, én meg a legjobb tudásom szerint teljesítem,

úgy, hogy utána már tudja miért jött és tisztelt meg engemet.

Lehet, hogy már nem divatos a felelősségtudat, nekem  a

korom is adja,  meg ahogy a hatások értek, ahogy

felnevelődtem, ahogy neveltem magamat.

Szerencsésnek is mondhatom azt,

ahogy  és ahol tanulhattam.

Nem értem  szólt semmi,

tudom, megszoktam.

Az emberségesek,

a  rámbízott

lelkes,

szíves,

gondolkodó

énjükért, a belső

kontrolljukért  jönnek el

és tisztelnek meg engemet.

Nem tudom, valaha is ki volt

felelős értem, érezhetett-e

bárki ilyet az életem során.

Azt tudom, mint ahogy

magamra, ugyanúgy

vigyázok másokra,

megelőzésként.

Tudják-e mások is,

hogy amit felvállaltak,

azért felelősek,

akkor is, ha

 nem figyelmeztetik arra őket.

Ha könnyen  fogalmazzák meg, az

emberi sorsok,  ott vannak  benne és

mögötte, ha nem, akkor nem tudom,

tudják-e,  miért vállalták azt fel, ah.

Generációs feladatokat hoztunk,

azt mutatják a tenyerek alatt,

mind más, nem egyformák.

Egyenként, fontosaknak

születtünk  meg mindannyian.

A saját egyéniségünk és a családunk

tekintetében, hoztunk feladatokat.

Amit, ha nem ismerünk, ugyan, hogyan

számolnánk el a lelkiismeretünkkel, ah.

Emberségesnek, tisztességesnek,

becsületesnek  születtünk  meg.

Nem látok mást, mint ezeket,

a tenyerekben, s ki mit

választ még, ami

nem  lenne

feladata,

hinnye.

Az sem

másoknak

a felelőssége.

Könnyebben átlátnák

a sorsukat az emberek, ha

ismernék. Nem  maradna rá

a következő generációra,

akkor ha a saját sorsát

látná, tisztában lenne,

azzal, mit tehet és

mi terheli túlzottan.

Önmagához képest, fontos

lenne tudnia minden embernek.

Mihez képest, a családjából kihez

képest hol tart most, hogy a jövőjét

tervezni tudja, abból ami adott most.

A vezetés nemcsak a vezetésről szól,

mindenkiről, akit a döntések érintenek.

Most gyorsan bocsánatot kérek, hiszen,

azt sem tudom, miért nem engedett be

elsőre a Műhely, a megelőzésért webem.

Bizalommal van az emberséges ahhoz, ahova

befizeti a szolgáltatás díját. Vándorlok még az

onlyne világában, mert tudnom fontos,  hogy

megbízhatok-e azokban az emberekben, akik

azzal, ahogy szolgáltatnak, meghatározzák

a lehetőségemet. Kicsi porszemként fontos

részei vagyunk az egésznek, nem különb

senki  feladata se, mint a másiké, ha ami

jót felvállalt, azt felelősen oldja meg.

Önismereti oktatás közbeni,

felnőtté nevelődést tudok

ajánlani, az oktatásom során.

A sorsomat ismerem, mint a

tenyeremet, a generációs jeleim

ismeretében, fontos lenne az, hogy

megoldjam a generációs feladatomat.

Ami nem más, mint az, amit gyakorlok,

szinte nap mint nap, a hivatásom szerint.

Sorsolvasást végeztem  legelőszőr, nem

tudtam  megtanulni senkitől semmit se.

Kitűnő, megajánlott diplomát kaptam,

a negyedik  gyakorló évem közben.

25 év van mögöttem, az Isten tudja,

mi van előttem, sorsolvasó lettem.

A körforgás nem áll meg, ha túlzó,

vagy más a pörgés ritmusa, mint

ami tapasztalható tudást adna, ah.

Hát azt, hogy döntse el az aki, még

a saját sorsát, se a generációs feladatát

nem ismeri, tud-e a családjának jó alapot adni.

Onlyne szolgáltatás heringesarpadne@gmail.com,

által, írásban,  szívesen tájékoztatlak mindenről.

Jó szerencsét, jó emberek, ha alcímet is olvasnátok,

bizonyára rátaláltok az oktatási oldalamra, hinnye.

Győzz meg, legyőzni könnyű engemet, nem

harcolnék se veled, sem melletted, se helyetted,

ellened sem, oktatnék és általa felnőtté lehetnének.

Mindazok, akiket érdekelhet a saját sorsuk, tartást és

méltóságot megtartó,  ha szükséges megigazító, az amit

nyújthatok. Nem ígérek, hiszen megtanulni nem könnyű,

neked szükséges teljesítened. A saját életritmusodnak

megfelelően teszed, figyelek arra, hogy megfelelő

legyen, a lelkes, szíves, gondolkodó énednek.

Tudományos, prevenciós a végzettségem.

Ezt a tudást adod hozzá, a meglévődhöz.

Kellemes időtöltést kívánok emberségesek.

Amikor nem válogathatsz, nincs más csak a valóság.

Akkor könnyebben megy minden,

hiszen nem álmodozol,

valamiféle

fölösleges

nagyságról.

Megadatott,

körbeért az érzés,

minden  addig

egyszerűnek tűnő,

olyan

nagyszerű lett.

Benned van a

motiváció, a tehetséged

adott ahhoz a jóhoz, megcsinálod.

Lelkes, szíves, gondolkodónak születtél,

hol erre,  hol meg, másfelé vetted az irányt. Tetted a jót és

 a szépet, ami abban adott volt. Nem  hagytad, hogy legyőzzön

a könnyűnek a hatása, a nehezet választottad, jól megcsináltad.

A hazaértem, ennek a kifinomultabb változata, egy erős érzés,

nem téveszthető össze mással, hinnye.

Belűlről jön a motiváló erő,

csak a tied,

úgy is mondható,

hogy a tehetségedben  kiteljesedhetsz.

Sem nem álságos, se nem tervezett,

adott volt, van, az életedet éled.

Bebizonyosodik naponta,

hogy sorsszerű az,  kerül a helyére benne

minden. Nem vágysz más hatásra, megéled

 a hétköznapok sűrűjében, ünnepi módon a hétköznapod  adott.

Apró, kicsi porszemként élsz, kiteljesedik benned van a jó minőség.

Emberesedsz, fölöslegesen nem, inkább az életszerűben lelkesedsz.

Már nem másoktól várod,  önmagad szerint, magad csinálod, látod,

érzed,  kihallod,  körbeért a feladatod,  ami jó és szép, maga  az élet.

Jártodban, keltedben látod, már nem  hatnak  rád azok,  amit

megcsináltál,  az alkalmas sejted jelzi, otthon vagy.

Megjöttél oda,  ahonnan indultál,

azon az úton jártál,  amivel le is

törleszthetted már,  amit hoztál.

Senki sem tökéletes, van az Isten.

Csupán kifinomultabb lettél,

érvelsz, mert a tudás,

már a feladatodhoz

naponta frissen jelez.

Nem maradsz le semmi

fontosról, átláthatod az életedet.

Alapot adhatsz a következőknek, hiszen,

kiteljesedett benned az érzés, már energia lett.

Szintet váltottál,  nem  várakoztál, csináltad hisz,

a nehezebbet választottad, az emberies

nagyságodnak megfelelően  élsz.

Tudod  már, hogy van az Isten,

nem kapkodsz,  mindent

a megfelelő,

neki járó időben.

A körforgás nem

áll  meg, már tudod,

nem  mástól

várod, a jóhoz alkalmazkodsz.

A tisztelet minden pillanatban adott,

nem elvárod, a gyakorlatban megkapod azt,

 naponta jár,  amit a teremtő erő neked már megadott, ah.

A belső rended a helyén van, lelkesen gondolkodó,  szívesen  vagy.

A megfelelő feladatot kapod, nem látványosítod, megcsinálod. Hisz,

a hazaértem  érzésében élhetsz, megvan már benned, jó minta vagy.

Mindent a maga idejében, lesz úgy is, majd, ha a sorsodban ott

tartasz, bizony, megemelik előtted az értők a kalapjukat.

„Parkoló autóban várakozom, zenét hallgatok, vidám vagyok.

Az autó ezüst, a hajam ezüst, a kalap világos, a blúzom fehér.

Iskolások, egymás mellett, kettes sorban,

jönnek velem szemben,

még a túloldalon

vannak.

Látszik,

fáradtak.

Átfut az

agyamon, hé

gyermekek, kicsit lazítsatok.

Ne vegyétek túl komolyan az életet.

Az ősz is lehet gyerekes, nosza hát,

csinálok nektek egy kis vidámságot.

Előre mosolygok, csak mosolygok, mint

aki nem adja fel, adna egy kis vidámságot.

Elég széles a mosolyom,

egyikük meglát,

az ujjával

megböki a

társát.

Nézze milyen

nevetséges vagyok.

Kicsit löködik egymást, nézzenek oda.

Hát gyorsan rápakolok, ülő helyzetemben

meghajolva, megemelem a kalapot.

Megismétlem néhányszor, mert már

kacagnak, ennyit tehettem

értetek.

Szép

napot gyermekek”.

Felnőttek, amit láttok,

még nehezen hiszitek.

Sokan a saját sorsukkal

szembe mennek.

Az anya

és a

gyermeke,

a várakozási

időben egy

körforgásban vannak.

Amikor leválnak,  megismerhetnék  azt,

hogy mások másképp, más szinten vannak.

Talán szükségesek lennének a fordítók már,

hogy értsék egymást az egy anyanyelvűek,

akkor is, ha különböző módon élnek.

Önismereti oktatás,  nevelés.

Fontos lenne tudnotok,

felfedeztem valamit,

amit mindannyian

hordoztok, a sorsotok.

Szerencsés napot kívánok.

Nem várok mást, csak annyit, ne gátolj, hagyjál a saját ritmusomban

haladni, ide  születtem,  itt szeretném a tudásomat kibontakoztatni.

Sokat tapasztaltam az onlyne világában, hát megismertek ott sokan.

Nagy túléléseket éltem meg és mind ide teremtettem, itt várom a jól

megérdemelt jólétemet, az aprópénzes nyugdíjam helyett, hinnye.

Ha a tisztelet, valami miatt, kikopott már belőled, tán tedd a helyére.

Önismereti oktatás, nevelés, onlyne is vagyok, akár naponta, tíz éve.

Mihez, kihez képest, jó, szép, vagy más, ha eltérő attól, akkor éppen

ki és miért hibás. Az emberismeret fontos lenne, ahhoz,

hogy az elvárás életszerű legyen.

Az emberek  emberségesnek

születtek,

mindannyian

hoztak valami jóhoz,

széphez, életszerűhöz

tehetséget, hinnye.

Nem arra

születtek,

hogy csak úgy,

beleéljenek valamibe.

Ami lehet, hogy másoknak jó,

az egyeseknek, biza, nem úgy jó.

Igazolja a tenyerében lévő sorsa

mindenkinek, mire született

és miben lehetne jó.

Ha nem

tudja azt

teljesíteni,

nem boldogul.

Boldogulni tanulni,

a hétköznapokat életszerűen,

a saját életritmusának megfelelően megélni.

Abból lehetne kiindulni, amit a sorsunk mutat,

lehet tagadásban lenni, mintha nem lenne ott,

úgy viselkedni, pedig látható, leolvasható.

Az Isten pecsétje rajtunk, mind sajátunk.

Nem láttam ugyanolyat, csak

hasonló irányokat.

25 év mögöttem,

ebből 20 megelőzésben.

A magazati szakaszon is

látható, a feltaláltam igazol.

Amikor leolvasom a tenyereket,

mind más és más, nincs sablon, hinnye.

Egyenként születtünk, az ikrek is egymást követve.

Lehet sok mindent tanulni, ha a mások kultúrája erősen hat,

azt is jelentheti, hogy nem ismerjük meg jól, a sajátunkat, azt a.

Felépíteni önmagunkat,  a külsőség kevés, ha elsődleges lehetne,

a belső tartásunk megismerése, az emberi méltóságunk megőrzése.

Meg és feltaláltam a tenyerekben lévő fontosakat, lelkitérképeinket.

Győzz meg,  legyőzni könnyű engemet, nem harcolok, sem ellenedre,

sem az örömödre, se melletted, oktatnám, neveléshez használnám.

Azt amit felfedeztem, a hitelesítése ott ül mindig velem szemben.

Kérem, most had ne  kérjek bocsánatot, hiszen életemben ez a

leglényegesebb, ahova elérhettem.  Megvígasztal akkor is,

ha azt érzem, várakoznak még a döntők, nincs hozzá igen.

Ha láthatnák az emberek és megnézhetnék újra és

megint, s rájönnének minden összefügg

mindennel, a döntések hatnak.

Minden érintettre, hinnye.

Egy ezzel segítő lehetne,

minden családban, azt a.

Akik időnként, hogy

másoktól tanulják azt,

amit meg ők jól tudnak,

összeülhetnének, hinnye.

Többféle rálátás is lehetne,

az emeltszintű  oktatásban.

Kérem ne vegyék zokon, hogy

ekkora a tapasztalt tudásom.

Nem  volt más, az emberek

jöttek és megtiszteltek,

adott volt, ez a dolgom.

A testedért teszel, kiszolgálod,  ha jelez, eszel, iszol, alszol.

Pedig a lelkes énednek  is járna, ha lehetne már ma,

hogy ne azt érezzed, mellé mentél és bizony, alaposan, ah.

Eszedbe sem jutott vissza adni, ami jót kaptál másoktól, hinnye.

A  tapasztalatom szerint, a hasonló szinten lévő emberek értik

egymást.

Akkor is, ha egyébként

meg minden más.

Ismerd meg a saját

kultúrádat, tartsad

tiszteletben a másét.

Ha a felfedezésemre

nem kíváncsi, a közvetlen

környezetem,  attól még,

mindenki éli az életét,

a  saját szintjén.

Amikor

már

érti

az

érintett.

Mire utaltam

azzal, hogy szintváltás.

A helyére kerül benne, a

számára akkor még, nem

átlátható, viszont, őt már érintő változás.

Szükséges lenne a szintek közötti fordítás,

ne menjen el  odáig, nem oldják meg azt

se, a magukból kifordult órdítozások.

Megelőzés, megelőzés, megelőzés,  hinnye.

Amikor valaki észleli önmagán, hogy körbeért

a sorsa, megcsinálta állapotban van az élete. Na

akkor lenne fontos, tájékozódnia, abban a

helyzetében, hol, merre van az előre.

Mindkét oldalunk, tőlünk várja,

a sikeres életérzést.

Persze,

kinek, miben,

mikor van a sikere.

Az egyenestől túlságosan

eltérni, tájékozatlanul másokat

követni, talán nem kellene, azt a.

Hisz, kinek arra, másoknak meg

másfelé van az előre és hátra.

Kinek merre áll éppen a

nagylábujja, talán

el is viccelhető.

Meg könnyűvé

is tehető,  mindaz

ami mindannyiunknak,

a belső  legfőbb  jelzése, ah.

Ne a könnyűt válaszd, a nehezebb

út, küzdelmes élet, eredményes lehet.

Emberesedek rendesen, amikor észlelem,

hogy körbeértek, kipipálhatóak, a megelőzés

megadta  azt, hogy összefüggésében láthassam.

Talán könnyebb otthagyni, elhagyni mindent és

útrakelve keresni  egy másik helyet. Remélve a

lehetőségek, ott inkább adottak, ehhez csupán

annyit mondhatnék, ha kérdeznék, óvatosan.

Amit hoztunk tehetségnek az a miénk. A

többi tudást, előszőr talán,  ott ahol,

amiben érintettek  vagyunk,

lenne fontos tapasztalni.

Amikor emberesedek,

veszem magamhoz,

cipelem, a nehezet.

Nem csináltatom

mással, magam

tapasztalom meg.

Annyit belőle ami,

megérint, a saját

fejlődésem szerint.

Persze azt is lehet, hogy

minden divatossá tettet,

elvégezve, bővül, a

használhatatlan.

Vagy megtévesztő az,

hogy másoknál többet láthat.

Előreszaladt, na aztán majd, lesz-e

aki megmagyarázza, miért is van az.

Igen van az a hely, ahol az jól működik.

Más a helynek a rezgése, az azt elvégző

saját szintje, a hozott, amit generációsan

kapott, ami hétköznapi szinten ott adott.

Nem népszerűsítheti helyettem senki más,

hát most igyekszem  megtanulni,  mi az ami

másoknak megy,  mert a születésükkel hozták.

Botcsinálta üzletasszonyként, visszafelé fordulva,

fontos elszámolnom  a saját lelkiismeretemmel,  ah.

Éreznem szükséges, hogy nem születtem én sem ide,

fölöslegesnek. Akit megérintett, amit leírok az alcímeknél

és éppen küszködik, hogy mivel  lepje meg a családját, hát.

Az egy csoportban való oktatásomon, az összetartozókat,

megértővé teszi. Amikor rálátnak arra a megoldásra, ami

addig irritálta őket egymásban. Kíváncsivá válnak,

azzal kapcsolatban, amitől már, mivel annyit

hallották, szinte viszolyogtak,  hinnye.

Prevenciós lettem, van róla,

kitűnő, megajánlott, a

pecsét rajta,

20 éves.

Az adott erőt,

a megcsinálni

állapothoz, ah.

Nem mentem

sehova, ide

jöttek az

emberek

messziről is.

Ez a hely az,  ami

ha úgy döntenének,

biztonságot adna  a

tudásomnak.

Nevesedhetnének

általa,  azok akik ebbe

befektetnének, hinnye.

Nekem ezekre már nincs

szükségem,  megvolt idejében,  ah,

akkor is ha nem terveztem be, megadatott.

Eladnám hát,  hogy átadhassam, betaníthassak,

arra már érett sokakat, hogy adják tovább a tudást.

Elértem  amit ebben lehetett mindent,  körbeértem.

Várom a megoldást,  ami elsősorban, jól megfelelő nekem.

Hiszen, a megteremtettemnek a gyümölcsét, learatnám én is.

Benne maradnék, amíg az szükséges, kísérném  az útját a  sikerben.

Gondolkodjon el az, aki ebben érintett lehet és van hozzá mindene,

ami szükséges,  megoldódna általa, a Julamami Magyaros Agyalósa.

Sok, nem üresedésre szánt embernek lehet sikere ezen tudás által.

Átfordultunk címet adtam a föstésemnek.