Kérem ne olvassa el, ha nem ismerte még fel a határait és úgy látja,
gondolja, amihez hozzáférhet azt mind lehet. Ha nem mondja senki,
hogy nem szabadna, azért még ne csinálja, ah. A belső kontrollunk
jelzi, vannak a saját határaink, meg a sorsunk és a generációs jeleink.
Ha egy generáció kimarad a jóból, szépből, alap nélküli a következő,
ugyanez a fordítottban is, alapok nélküli, a túlzás, az könnyű, mind.
Megtaláltam a pallót, ami átér az arra igényeseknél, emberségesen.
Bocsánat, hogy elhagyják a számat, kiperegnek a szavak, gondolom,
ha nem írnék, festenék. Állítom össze a könyvemet, ami tán még
sok kiló is lehet. Magam szerint magamért is teszem,
hiszen, araszolok csak. Abban, hogy
kinek mire jó az, ha
megtanulja tőlem,
hogyan élje meg,
a hétköznapi
ünnepeit,
hogy el
ne vesszen,
ah, a nem rólunk
szóló rengetegben.
Ritkán mondom azt, hogy
én, leírni is csak néha – néha, ah.
Nem mondhatom azt, hogy mi, hiszen
nem tartozom se ide, sem oda, tartozom az
éppen érkezőhöz, akkor éppen hozzá és csak oda.
Sok energia volt szükséges ahhoz is, hogy átvigyem
az egyre nehezedő éveket, bocsánatot is kértem, ha azt
éreztem, a gyermekeimnek is ugyanolyan nehéz volt mindaz.
Amíg mások mulatoztak, nekem azon járt az eszem, hogyan
tovább, a sok mindenféle fékkel nehezítetten, merre az előre.
Szerencsém volt, hogy mindig hátul álltam, jól megszoktam.
Természetessé vált, nem volt másra igényem, hiszen mást,
nem is láttam, majdnem teljesen elvonultan éltem, ah.
Az „oskolában” azt mondták és elhittem, hogy ne
igyunk, együnk sokat, se túl jókat, lehetőleg
ne gyakran tegyük, mert nem tesz jót
az agyunknak, attól elpunnyadhat.
Így aztán inkább használtam, az
agyamat, gondolkodva éltem.
Nem bántam meg semmit,
mindenre szükségem
volt ahhoz, hogy
nyugtázni
tudjam,
kész van.
Oktatom,
nevelek általa.
Kinek mi éppen a hasznos,
mivel kerülhet a saját szintjére.
Ismerem mint a tenyeremet, neked,
aki már érzed, hiányzik valami ahhoz,
hogy meglépjed a szintedet. Épp, nem
tudod meglépni, teljes érzéssel megélni,
a megcsináltam érzésének hatását átélni.
Önismereti oktatás, az eredeti neve szerint
történik, íme. Általános műveltséget növelő
” Tenyérolvasó”, benne van az, ami az arra már
éretteket meghozza, felnevelik önmagukat.
Az éppen aktuális, új feladatukhoz, hinnye.
Várom a vevőt, eladnám, hiszen múlnak
az évek. Néhány ahhoz is szükséges,
hogy a gondolkodó agyammal,
segítsem a folyamatot.
Más nem tudja
betanítani,
sem átadni.
Ez még fontos,
hogy a sorsom
meghozza azt
számomra is,
megcsináltam.
Sorstalanul hinnye,
mégsem lődörögtem.
Sokadikként, fölösleges
érzésem nem volt. Sokat olvastam
nem punnyadhatott az agyam, gondolkodtam.
Mindazokat áldja meg az Isten, a Hölgyet, aki,
megtanított bennünket, a történetekből meríteni.
Akik megírták, az általam falt könyveiket, túléltem
velük, ah. Inkább a semmiben maradtam, így kénytelen,
gyakran fáradtan keltem, de végig is értem, megérkeztem.
Minden napon reménykedem, jelentkezik a vevője, mert érzi
benne, azt ami sok intelligensnek, a saját kínján növőnek segíthet.
