Íme, a jó öreg bocsánatot kérek, régen még nekem  se  ment,

kérlek ne olvasd  el, ha csodára vársz, mert az benned  van.

Hinnye, azt a, kész a mű, hű de mű,  igazi remekmű.

Hibátlannak tűnő, remekül

megszabott,

remekelni

tudott,

csillogóan

aranyos a

kösöntyű.

Mintha

nem is

lenne,

élünk

bele a

semmibe.

A semmisnek

láttatottba, a

védtelen,

végtelen

rengetegbe.

Mintha valami

óriás láthatatlan,

elszívná azt ami volt,

a múlt elmúlt, a most fontos.

A gondolkodó emberek arcát látva

belesápadva  ugyan, de sokan vannak,

akik  látják már. Az intelligencia cseppjét,

születésekor kapja,  akinek   azzal van dolga.

Mások  meg nagyon igyekeznek, majd összetörik

magukat,  azt pénzen megvenni nem lehet,  hinnye.

Tanulható lenne, ha rájönnének a magukban lévő  jóra,

s szépre, az emberséges múltra,  a jelen létezésére,  ah.

Úgy tervezem, kétféle lesz a könyvem,  az egyiket natúran,

a másikat örökölhetően szépen, mívesen, rakom  a helyére.

Nem sok embernek lesz szüksége erre,  hiszen emberies  az,

amivel meg  van fogalmazva, nem lett divatossá.  Hisz nem tudnák,

mit kezdjenek  vele, nem könnyű cipelni  se. Elég feltűnő, sok idő az

mire kibogozná, hát összegezve, a végére, még teszek kifejezéseket.

Fél év szükséges még ahhoz, na meg a pénz,  amibe kerül,

a hozzávaló,

a kifinomultabbhoz.

  Kettő évre van szükségem,

azon belül készen lesz,

személyre szólóan.

Nem várok senkitől semmit,

magam  oldom meg, ez lesz talán már a

végső történet, amiből  meríthetnek,

megelőzésként az emberiesek.

Külön,  szavakban elmagyarázni,

nem  tervezem. Aki érti azt, el nem

szakadhat, sem a tehetségétől,

se a szeretteitől, benne a tudás megmaradt, rajzold le, hinnye.

Őszinte kommunikáció az értőkkel, egy  szóban benne van minden.

A tisztelet az eszköze a hétköznapokban, a szintjén marad,  mindaz,

ami a valóságot tudja,  a könnyűt, a neki nem megjárót  se  birtokolja.

Nézz szét,  látod milyen szép, a belső kontrollod szerinti  lelkes éned.

Őrizd  magadat emberségesnek, annál  nagyobb  kincsed nincsen.

Utánozhatod is azt, ami azt láttatja,

minden rendben. Átlátja  azt  is,

amit felvállalt, az idő igazolja, vagy cáfolja majd mindazokat.

Segíts magadon, az Isten is megsegít, van az Isten, azt a, hinnye.

Ne akarjál nagyot ugrani előre, se felfele,  mert a két lábad arra

van, megállja a talajt, ha vezetés a tehetséged, akkor az is vagy.

Akkor is, ha a látszat mást mutat, ne  add fel, ne  tűnj  el,  maradj,

abban, ami van. Ne csinálj olyat amit nem  látsz  teljesen át, egy

lépés is elég,  ha araszolva is teszed meg, biztosabb, mindennél.

Ami a  talajt elhagyva,  üresben  nyomja, a káprázatot választja,

mert eltévedt még a  kezdetnél és bizony nem  talál onnan vissza.

Olyan mintha belépett volna a kerengőbe, körbe – körbe  járva,

belesüppedve a túlzásba, maradásra készteti a hirtelen jóléte.

Nem ismeri a sorsát se, a generációs feladatát már átadta  a

következőknek, pedig fel sem ismerte  abban a maga dolgát.

A szintek közötti óriás különbségeket át nem láthatja,

ha kifogyott belőle a születésével hozott embersége.

Vissza az eredőhöz, de csak egymaga, másnak

azokkal nincsen dolga, se jó sorsa, hinnye.

Az irigység a legalacsonyabb szintű  energia.

Egy idő után, ha a fejlődéséhez partner is már,

a  sorsára rátalál, ha a saját útját járná már ma, ah.

Hiába a minden, ah, ha semmit nem  tud még, arról se hinnye.

 A valóság nem változtatható, az  most,  a  létező legerősebb  energia.

Ah, meg ne bántódjon senki, ezt csak, a sok tapasztalatom  által írom.