Te mit hoztál, amikor megszülettél. 2020.09.22. https://julamami.com

 

A szeretet virágának mondom. Julamami
Sok ilyet festettem, olyan helyekre adtam  őket,  ahova úgy éreztem, jó helyen lesznek.  Az élet élni szeret, hát éljen minden körülmények  között a szeretet. Julamami
Körzeti orvos mellett dolgoztam. Amikor három orvos felé megmaradt bennem a tisztelet.  Hiszen  nem kértem mégis segítettek abban, hogy megtaláljam segítőként a helyem. Julamami
1994.évtől Sorsolvasóként emberesedtem, mára a tehetségemhez adott a kellő alázatom, így az, a hivatásommá lett. Julamami

 

Tíz  éve, Online is oktathatom amit feltaláltam, védjegye van. Köszönet  mindazoknak, akik segítettek eligazodni nekem, az engedélyek útvesztőjében.  Julamami védjegy, Heringes Árpádné tulajdona.

 

 

 

 

2016.02.28. írtam. Te mit hoztál, amikor megszülettél.

Ennek 22. éve, amikor egy nap telt el, hogy elvégeztem a sorsolvasó tanfolyamot, meghívást kaptam egy nemzetközi táborba, ah. Gyakorlásképpen, szolgáljam ki az oda érkezőket, akiknek a sorsolvasásra van igénye,  mert azért is jöttek oda  akkor éppen.

Hárman szolgáltuk ki, az ott pihenőket, s a nagyon kíváncsi emberek, mindhármunkhoz odaültek, s mi tettük a dolgunkat, s egyre többen lettek, nem fogytak el, csak jöttek és jöttek.

Gyakorlatlanul nem tartottam szünetet, hiszen boldog voltam, hogy annyian megtiszteltek, hogy nézzem meg a tenyereiket.

Egymást küldték, s valahogy elszaladt a híre a környező településre és onnan is jöttek azok az emberek, akiknek ott ismerőseik lehettek.

Egy szép nagy fa alatt ültem,  s egy másik szék velem szemben, s néztem és néztem, s egyre nagyobb volt az örömem, hiszen mindenki jelezte azonnal, hogy róla és a sorsáról beszéltem.

Volt a táborban egy nagyon tisztelt nagy tudású hölgy Klári néni, tőlem hozzámentek az emberek, s egyre több ember mondhatta neki, hogy mit hallott tőlem.

Egyszer csak hivatott az ő segítőjével engemet, hogy jöjjek, mert látni szeretne engemet. Mentem, leültetett, az életkora miatt, már alig látott, tehát nem nézte a tenyereimet, hanem csak az ujjaival vizsgálta a benne lévő vonalakat.

Sok rosszat mondott akkor nekem, hogy mik várnak rám az életben, de azt is mondta, az sem véletlen, hogy önmagamért, a jó alapokért, a tudásomért, a családomért annyi mindent át kellett élnem, 11 év volt, már túl vagyok azokon is, hála Isten.

S aztán váltott és azt mondta nekem, kisleányom, sok jót hallottam rólad az emberektől, azért hívattalak, hogy lássam ki vagy te.

Azt mondta egyetlen mondatodat se hagyd kallódni, hordjál jegyzetfüzetet és írd le, mond magnóra, hogy ne szálljon el egy szó se.

A Világ hasznára szült téged az anyád, becsüld meg a gondolataidat, mondataidat és add tovább.

Írni fogsz az emberek számára nagyon jól használható írást, az egész Világ olvassa majd a könyvedet.

Megírtam, karácsonyra szántam, A csoda címet adtam neki, összefüggésében írtam a történeteket bele. Számomra úgy természetes az életet élni, szeretném, ha az emberek látnák, hogy úgy megélve, mennyire más is lehetne.

Ha jó szándékkal élnének egymás felé tisztelettel lennének, hogy otthon legyen náluk is a szeretet.

Aztán elgondolkodik-e aki összeállva nyomja azokat az energiákat,  amik némely embereket megriasztanak, azt hiszik betegek és orvoshoz fordulnak,  pedig csak valakik éppen velük szórakoznak.

Otthon vagy, amikor a kicsiben már látod magadat, nem mentél sehova, a Világ mégis ott van nálad.

Látszik már ami látható, a tekinteten átható., hahó, hahó.

A másoktól jövő energia nem a sajátod,  amikor szükséges lenne, hogy magadat  összekapjad, kuncsoroghatsz, hogy megint adjanak.

Magad  fölé  emel az érzése, többnek érzed magadat azután már szinte mindenkinél, távolra kerülhetsz a valóságtól. Egy  ideig kitart, azután keresed megint, ah, önmagadnak is ártasz, túlrezgésben vagy.

Magadért tegyél elsősorban, hogy megtudjad, honnan  jöttél,  merre  tartasz abban  amit elterveztél, elég kitartó vagy-e,  hogy elérjed  azt.

Szükséges  lenne  tudnod, hogy miben vagy  tehetséges, mert az már a  hivatásoddá lehet. Ha megfelelő a belső tartásod ahhoz, tanuld meg, hogy működsz önmagad szerint magadért tegyél, fejlődjél.

Igazgasd vissza a belső kontrollod  szerinti jól működésedhez, ha attól eltérnél, egy ideig visszarendezhető, de  nem könnyű az sem.

Amennyit a könnyűben eltértél, legalább  annyi idő szükséges az a   visszaúthoz is, megemberesedsz mire egyensúlyba hozod  magadat.

Meglátni a hétköznapi csodát, hogy tisztelettel, szeretetben élhet az arra igényes Világ, hinnye, azt a, nahát.

Sokáig szenvedtem, hogy nincs szeretet körülöttem, s aztán egyszer csak rájöttem, talán túl sok van bennem, hát adjam oda ahol nincsen.

Jöttek érte sorba, egész útra kelő csoportokba, amikor tudomásul kellett vennem, ennyi érkezővel nem bírok el, kitaláltam a bejelentkezés formáját, azóta is jól bevált, az most már Online.

Kiteljesedett az életem a hivatásomat gyakorolva élek, átadnám a tudásomat, azoknak akik már elég érettek ahhoz, hogy a velük született tehetségüket, a saját sorszerű sikerükig vigyék el.

Boldogulni tudjanak az éppen “nincsben” is, kitaláljanak számukra jól használható dolgokat, azt is megéljék amit a sorsuk mutat.

S ne feledkezzenek meg arról sem, hogy nekik is megoldásra vár, a  családjuk miatt megoldandó, generációs feladatuk.

Ne forduljon elő az,  hogy amikor feljön a lelkes énje jelzése, nem tud mit kezdeni vele, megvárja, hogy rámorduljon a lelkiismerete, hinnye.

A valóságról tanuljál, fejlődjél, végleg le  ne maradjál, neked fontos minden apró részlete a sorsodnak, hát ismerkedj meg  vele.

A szeretet nem múlik, a boldogság a barátja, mert rajtuk van az Isten áldása.

Tisztelet, becsület, legyen ottan bőven, hogy vihessenek belőle kimenőben.

Ne engedd a saját nagyságod fölé emelni magadat, mert ott nincs ami megtartson téged, széthordják a tudásodat, s elvisz onnan gyorsan a huzat.

S ha bármilyen magasságokat is érsz el, soha el ne feledd, a tiszta tudásodnak megtartó ereje van. S ha az, a  hivatásodban alázattal is társulhat, időben megtudod majd, s el kell fogadd,  jó mintának, nagy embernek szánt az Isten téged, hát méltósággal gyakoroljad.

A jó érzésű lelked, szíved, gondolkodó agyad, biztosítja az ahhoz vezető utadat, ott jó helyen leszel, ahhoz is, hogy tisztelettel megemeljék előtted, az emberséges tevékenységedért elismerően, az emberek a kalapjukat.

Minden embernek van egy életútja, a sorsában meg van írva, hogy a több lehetőség közül melyiket választja, az már az ő ahhoz beérett, lelkének, szívének, gondolkodó agyának a dolga, hogy el  ne rontsa.

Műhely, a megelőzésért e.v. Online, Önismereti oktatás Online, Paksi Sorsolvasó  Julamami  Online,

Általános műveltséget növelő “Tenyérolvasó”, Online, vissza az eredődhöz, hogy az egészséges  körforgásodban haladj és mégis, egyensúlyban önmagaddal megmaradj.

A feltaláltamat, olyan emberségesnek  ajánlom megvételre, aki tudja mibe fekteti a pénzét bele. 70. az éveimnek  a száma, így már átadnám sok emberségesnek a tudásomat, betanítanám  az oktatási formáját.

Amivel megfogalmazom a jelekhez a szövegeket, emberies jelnyelvnek  neveztem  el, fejből jó hangulatban, fokozatosan  haladunk és nekik megfelelő ritmusban oktatom.

A  védjegyes  oktatási formáját a gyakorlati  tapasztalatomból rajzoltam meg, egy napon.

Igazítom a ritmusát oda, ahova éppen szükséges,  én alkalmazkodom úgy, hogy átmenjen a  mondanivalója oda, ahol éppen a legjobb  időben van hat és igazítják meg általa a belső tartást, méltóságukat.

Csoportos oktatásnál a szintjükre  kerülhetnek általa, a csoport  tagjaiból a legtöbben. Másoknak még  szükséges hozzávenni annyi időt, ami őket is a szintjükre segíti, ezt ők tudják közben kontrollálni.

Az  attól függ mennyire tértek  el,  vagy billentek ki és milyen hosszú idő telt el, ahhoz képest tudnak majd visszakerülni újra  az  egészséges érzésükbe, a saját  jól működő egyensúlyukba.

Vagy találd  meg másban újra építve önmagadat,  rád bízta az Isten a sorsodat. Hát tán ne mások szerint élj, magadért vedd a  fáradtságot  és ne  másokkal csináltasd, mert  az nem  érted,  róluk szól majd.

Jó szerencsét jó emberek, áldjon meg az Isten minden földi jóval benneteket. Kívánom, hogy az igaz valótokat gyakorolva élhessetek, kiteljesítve a tehetségeteket. Ha úgy látom, leírom, vagy  kimondom. Tiszteletem.

Alternatív
Magyarországról, Pakson a Hergál Házból, Messenger Heringes Árpádné, Julamami szeretettel.