Miből van a sikerélményed, abból-e ami a tehetséged.
Nekem még sosem volt befektetni való
pénzem, így vittem végig az
életemet.
Igyekeztem
alapot adni ahhoz,
a következőknek, hogy
érezzék, velük vagyok, akkor is,
ha mások már pénzt adnak az övéiknek.
Mivel nem értek a pénzhez, a tehetségem
adta meg, a megélhetésemet. Szeretném eladni,
a feltaláltamnak, az általam megrajzolt oktatási formáját.
Legyen az üzlethez jól értőnél, sok éve, életszerűen működik.
Szeretném tisztelettel kérni, hogy pénzügyi tanácsokért,
ne hozzám jöjjenek, a lelkes, szíves, gondolkodó
énem adja a többletemet, abból van bőségesen.
Nem vágytam nagy dolgokra, semmi olyanra,
amiért mások megtesznek sok mindent, én nem.
Az alapokat igyekeztem megteremteni, hogy arra
ráállva, ki tudjanak a tehetségükben bontakozni.
A fokozatosság alázatát látták naponta, abból állt,
a saját életem, magam terveztem, azt végig is vittem.
Van bennem egy erős kontroll, amiért nem billenek ki,
nem távolodok el attól, amihez értek, amit biztos tudok.
Beértem azzal is, amit én lehetőségként nem kaptam meg.
Használtam hát a gondolkodó eszem, volt motivációm bőven.
Nehezen veszik észre az emberek, hogyha mindent szeretnének,
elveszhet az egészséges motivációjuk. A mindenből semmivé lehet
az amit nem a saját szintjüknek megfelelően kaptak lehetőségüknek.
Nem ad sem tartást, sem méltóságot az, amiket nem ők teremtettek.
A mások lehetőségeiből jó és szép dolgok számukra nem lehetnek.
Visszarendeződik az energia oda, ahol annak a helyes útja lett volna.
Minden generációnak van hiányos lépcsőfoka, ha több generáción
keresztül hátráltatva voltak, megkapják a következők, a jóban.
A legalacsonyabba rekedve, sok irigységet generálhatnak
tanulni, fejlődni, vagy, a semmihez is alázatosnak lenni.
A szinteken előre haladunk, hogy a helyünkre kerüljünk.
Nincs ott miért irigynek lenni, nem magyaros virtus az.
Igényesként is megtudhatja, ha van rá igénye, mit
is hozott sorsszerűen és mi a generációs jele.
Más dolog a vágya valamire, na meg az ami,
ott van sorszerűen, vagy generációsan.
Néha eltakarom az arcomat, mert
nehéz kimondanom, amit látok,
mivel tudom, hogy nem azt várja.
Csak elmondom, nem teszek hozzá
és el sem veszek belőle, leolvasom.
2019. évben sok lehetőség van,
a tájékozottságra, tanulásra,
ha csak egy dologra figyelve
él, elszigeteli az a többiektől.
Ha napi szinten nem halad,
hát nem fejlődik, unalmas.
Ha csak maga köré lát,
elkövetheti azt a
hibát, nem fejlődik,
megül mint az iszap.
Legyen szép ez a nap,
tisztelettel legyél, hogy
majd idejében, azt is kapjad.