Lenne mit tanulni, betanulni… 2017.08.29. – 2021.08.29. https://julamami.com

 

Julamami védjegy Heringes Árpádné tulajdona.
Az élet élni szeretne, minden pillanatban meg is tesz mindent érte. Julamami

A lelkiismeretedért írok, szólok,

nem szeretem azt látni, ami most

nagyon magabiztosan látható lett.

Megszoktam, azt adom amihez én

értek, jó minőség nélkül, na az meg,

aki felvállalja úgy, leépíti és végleg.

Kommunikálj, jelezd oda ahol értik,

hogy gyakorlat nélkül nem tudsz úgy

működni, mint azt elvárja az elmélet.

Alázat nélkül nem jó a minősége sem,

tanuljad meg mit jelent emberségesen.

Ne utánozd a munkamániás vakondot, azt

  mutatja, sokat teljesít, mert úgysem látszik.

Tíz emberrel sem pótolható a jó szakember,

akit ott képeztek arra, azért, hogy oda

adja vissza a tanult tudását. Ha ott ő

már bizonyított, a gyorstalpalókkal,

helyettesíteni nem szabadna ott.

Komoly helyeken komolyan

veszik az intelligenseket, a

tehetségesek, minősítenek.

Mert az nincs a kirakatban és

úgy nagy hibalehetősége is van.

Könyörgöm, ne vállalj fel olyanokat,

amihez nem értesz, vagy legyen aki

pontosan tudja, mit kell betanítani

az ott lévőknek, hogy ők is tudják.

Adni oda a megfelelő minőséget,

na meg ma már egy jó szakember

intelligensként hozta, képezze is

magát, abban amit még nem tud.

Ha tudás, megfelelő tanulás nélkül

igen vakmerően felvállalja azt amit

ő nem is tanult. A gyakorlatban sem

ismeri fel a hiányosságait, csak leépíti,

azt amit a hozzáértők felépítettek ott.

Ismerd meg magadat, hogy legalább,

felismerjed most a hiányosságaidat.

Erőből nem lehet az intelligenseket

irányítani, meg jól kommunikálni se.

Előbb utóbb, ott nevetségessé válik,

csak reménykedni lehet, hogy nem

próbálkozik, inkább szunyókál kicsit.

Ne zárkózz be idő előtt kérlek hát,

azért mert alacsonyabb rezgésűek

vállalták fel azt, amit nem tudnak.

Sokan úgy gondolják elvégezték

az iskoláikat, amit azért tettek,

hogy elérjék vele a céljukat.

Igen ám,

de

közben,

rengeteg

olyan akadhat,

amire talán ott,

sem számítottak.

Nem nevelték rá,

oktatták, tanították

nekik azokat, amik a

hétköznapok sűrűjében

bizony ott benne lapulnak.

Hiányzik a jó öreg gyakorlat

emeli a tudáshoz, nem hiába,

találták azt ki, az szükséges.

Próbálják ellesni azoktól,

akik abban már profik, de

úgy sem lehet. A gyakorlat

teszi a mestert, anélkül az

nem fog menni, betanulás

attól aki már arra is érett.

Felelősen úgy lehet vezetni.

Emberismeretnek mondom,

amikor rájönnek az oktatásom

közben, hogy mind – mind mást

és mást hozunk feladatunkként.

Felerősödik bennük a rálátás a

kihallás, megérzés és nagyobb

teret kap a gondolkodó agyuk is.

Amikor azt hiszi valaki, hogy már

sok embert megismert és azzal van

hozzá egy sablonja, ki milyen is lehet.

Megpróbálja rendszerezni az embereket,

felállít valamiféle tézist, hogy azzal talán

könnyebben behatárolhatja őket, hát nem.

Az sem illik minden emberre, mert egyenként

születtünk meg, de más feladatot hoztunk, másabb

egyes dolgokhoz a hozzáállásunk, a véleményünk sem

egyezik mindenben, személyiségünk, egyéniségünk van.

Amikor megszülettünk hoztunk a tehetségünket, azt is,

hogy ki mikor érik be, hogy bizonyos helyzetekben ő is

boldogulni legyen képes, hát van min gondolkodni épp.

Így az iskolakezdés előtt, ugyanazokat az elvárásokat

hallják a gyermekek, jó ha van, emberismerete ott is,

akinek, az is a feladata lehetne, hogy időben jelezze.

Ha valamelyik gyermeknek hátráltató körülményei

vannak, mert amit elvárnának ott, az már kinevelődött

addigra belőle, jöhetne az ismétlés nála, hogy tudjon ő is.

Felzárkózni azokhoz, akik onnan jöttek, ahol már akadhat,

rálátás, kihallás, megérzés a saját gyermeküket igyekeznek

megismerni, segíthessék őt, az iskolai elvárások erdejében.

Vannak sokan a gyermekek között, akik tájékozottabbak,

a felnőtteknél is, észre lehetne venni és hagyni fejlődni a

többieket is általuk. Kommunikálhassanak azokkal

akiknek nincs a tájékozottsághoz olyan eszközük.

Attól még ne legyenek lemaradva, haladjanak az

elvárásoknak megfelelően, mert akiknek nincs

még eszközük, bizony lehet hozzá fantáziájuk.

Mindannyian hozunk valami többletet, hogy

fejleszthessük magunkban azt, ki korábban.

Ki meg csak később tud rálelni azokra a jó

forrásokra, ahol a segítségét megtalálja.

Általános műveltséget növelő /Tenyérolvasó/,

eladó, olyan embernek aki pontosan tudja, mit vesz meg.

Magyarországról, Pakson a Hergál Házból. Online oktatásom.

Szeretettel. Julamami