Elhiszed-e magadról… 2017.08.11. – 2021.08.11. https://julamami.com

Ugyan elhiszed-e magadról, hogy a sorsod rólad, a

 családodról és a generációs feladatodról szól.

Amikor váltanod lehetne nem teszed,

aztán ha váltani leszel kénytelen, már

majdnem mindegy, elkéstél és lekéstél.

Amikor megtehetted volna, invitáltak is téged,

mivel ártani nem akartál magatoknak, hát meg sem

tetted azt, amit a belső hangod jelzett, nincs dolgod vele.

Rájöttél a szíved, lelked, gondolkodó agyad is segít neked.

Mert amit mondtak meg nem érinthetett, azonosulni hát nem

is tudnál vele, emberies léted várná az emberies megoldásokat.

Ide teremtettünk, a Hazáért dolgoztunk akkor is ha önmagunkért,

hiszen mi magunk vagyunk a Haza, belőlünk általunk is lett ismertté.

Akik mindezeket meglovagolták és azzal kerültek oda, ahol nekik,

soha dolguk sem lett volna, most szintjük fölött vessenek magukra.

A pénz általi szintkülönbségek most már óriásiak, minden egy pont

köré körös körbe, jól látható már nem kerülhető el a jólétük görbéje.

Nem titok, körberajzolta őket a nem magukhoz mért életminőségük.

Nem várunk mi másra, csak arra amit beleteremtettünk a Hazánkba,

annak megfelelő életminőségre, megérdemeljük, tettünk sokat érte.

A „punnyadás” nem magyaros virtus, nehezen mozdul ezt mások jól

tudják, erre alapozták azt, ami már a felszínen is láthatóvá vált most.

Ha a szinted alatt is vagy, találd meg azt az érzést, ami ott erőt adhat,

neked ahhoz, hogy kibírjad azt az időt, amíg kénytelenül benne vagy.

Könnyebb kibírni azoknak, akik már ismerik a Hazaszeretet érzését,

azáltal akkor felerősödnek bennük a pozitív energiák, fejlődnek hát.

Eljött az idő már három éve tart, a tiszta energiákban élünk, tisztulna

már minden, de még erőlködnek, magukénak láttatják, ami a Hazánk.

Megláthatjuk még, amikor a ránk rakott mások terhét, hogy kapják

vissza, ha szeretnék, ha nem, le kell törlesszék azt a generációikért.

Önmaguk felé, az emberséges belső tartásuk felé, motiváltakként.

Általános műveltséget növelő /Tenyérolvasó/ tréning 20 órában,

hogy ráláss a saját és generációs feladataidra és meg is oldjad.

Építsed fel magadat, a jelenhez igazodni, boldogulni tanuljál,

menet közben már érzed, a sok hétköznapi sikered motivál.

A racionális éned okán teremtesz, a magad egyszerű módján.

Nagyszerű érzésed lesz attól, amit a sorsodért teremtettél.

Nemcsak élsz bele és várod, hogy kiszolgáljanak, méltatlan

az akkor, ha még szükséges teljesítened, ki is üresedhetsz.

Ha magad szerint, már az ükunokádnak is teremtettél, mit

 tegyen, csak pihegjen motiválatlanul, sikerélmény nélkül.

A boldogulás, a fokozatosság tapasztalásaiból áll össze,

az alapja lett a szakmai tudás és az emberséges tartás.

Győzz meg, legyőzni könnyű engemet, nem harcolnék

sem veled, se ellened. Oktatnám a feltaláltamat, érveim

vannak, a gyakorlatból lett a megrajzolt elméleti formája.

Ne kerülgessed, állj bele, meglátod motivált leszel általa,

jó hatással leszel a belső tartásodra, a kiüresedés kizárva.

Felépíted magadat, hogy elég erős legyél a hétköznapokban.

Vagy a barátaiddal együtt kerüljetek a saját szintetekre úgy,

hogy mindenki a maga sorsa szerint erősödik fel lelkileg vele.

Arra is jó, hogy meglátod a saját és a mások szintjei közötti

különbségek hatásait, a hétköznapoknak lehetsz a tolmácsa.

Ne aggódj, közben a helyükre kerülnek a szavak, kifejezések.

Szombatonként, csoportos online oktatást tervezek. Várom

mindazokat, akik már igényesek lettek, az összefüggésében

látásukra, elég érettnek érzik magukat, tervezik a jövőjüket.

Magyarországról, Pakson a Hergál Házból, online oktatás.

Szeretettel. Julamami