Ha az alázatot még nem ismered, s azt gondolod, nincs is arra

szükséged. Kiosztod az elvárásaidat, úgy tálalod, hogy attól

eltérni nem tanácsos senkinek. Nem tanultad meg idejében

azokat az igen jó hatású szavakat, hogy tisztelettel kérném,

szeretném ha kihallaná belőle ami az ön számára is jó lehetne.

Ezt szívesen venné-e megoldásnak, megkérném, ha lehetne, ha

egyetérthet vele, hogy tán beleillene az életébe, úgy látszik most az

 jó hasznára is lenne. Ha jót tenne az egészségének, megköszönném

ha  alkalmazná  azt amit én magam jónak tartanák. Rájöttem annak a

helyes megoldására, ha ön szerint is éppen beleillene az életébe, azt

kifejthetem-e, hogy miért, a tapasztalatom szerint ajánlhatnám-e.

Semmiképpen sem szeretném terhelni, ezért a fokozatosságra

felhívnám  a figyelmét,  szóljon rám kérem  szépen, ha túl

gyorsan sorolnám. Ha nagyobb levegővel kéri az ön

számára helyesen ható, megoldásként ajánló

szavakat, vagy csak olvassam le a sorsát.

Emberies jelnyelvnek neveztem el,

mindenki számára ugyanazt

mondja, ha megismeri

nem lehet belőle

gondja, ha

alkalmazná

tán, megtudja,

mennyi segítséget

kaphatna közben, azzal,

ha az emberek lefordíthatnák

az ő saját kifejezéseikre is aközben.

Mert annyifélék vagyunk, ahányan élünk,

nyilván nem gondolnám, hogy komolyan veszi

bárki is, hogy így lehet a hétköznapokban talán sokaknak

is kommunikálni. Viszont lefékezni kénytelen aki hallja, mert azt

pontosan tudja, nem ártanak a szavak, inkább az odafigyelést várják.

Igen tudom, keveseknek van erre türelmük, inkább azt várnák, hogy

szolgáljam ki őket, csináljak valamit, hogy attól nekik már könnyebb

legyen. Ne legyen szükséges semmit sem tenniük és menjen jól a

szekerük, lehetőleg  a többiek  fölé kerekedjenek általa, hogy

tudják már meg, nem érdemes ám packázni velük. Mert

majd találnak valakit aki mindegy mennyit kér, csak

oldja meg a megoldhatatlannak tűnőt, mintha

az nem is létezett volna mint probléma.

Gondolom ezzel aztán el is evickéltek

sokáig, vagy gyakran kérték meg,

hogy biztosítsa a zökkenőmentes

haladásukat. Arra talán nem is

gondoltak, hogy a sorsuk gátjai

azok,  amiket másokkal oldattak

meg, mintha nem is léteztek volna.

A sorsunk jelez ám, a lelkiismeretünkkel

szólíttat meg mindattól eltérő érzésekkel.

Amikről azt hiszik, azzal jól boldogulnak, ha

megoldatják másokkal, nem hitték el amit

a lelkük, a  szívük,  a gondolkodó agyuk jelzett.

A lelkes énünkből árad az impulzusunk mint belső

jelzés, mellé  adott a szívünkből áradó életritmusunk,

motivációnkként fordítja az értünk gondolkodó agyunk.

Az általános műveltséget bővíthetné, ha az ismerem mint a

tenyeremet, egyszer komolyan is vehetnék. Maguk oldanák

meg a saját sorsukat, jól kommunikálva, jó beszélgetésekké

kerekedhetnének, megfelelő igényes társaságokban, ah.

Rákaptam, hogy bocsánatot kérek, mindenkor,

ha a másik ember nem tudja még megtenni.

Mivel gyakran szóltak rám, hogy ne kérjek

bocsánatot annyiszor, hát igyekszem most

felfejlődni ahhoz, ami a jelenben az igény.

Így aztán megtaláltam  a megoldást ahhoz,

hogy a számomra természetes alázatom is

működhessen és ne vegyék zokon sem.

A magam által megoldásként meg és

feltalált emberies jelnyelvemet ismerhetné meg.

Ami közben megtanulná az oktatásához, tanításához,

megfelelő szinten bármi más egyeneshez,  alkalmazhatná.

Kibővítve a tudását, hitelesen, egyenesen haladhatna vele, az

 intelligens agyának a napi sikerélményeként tápláléka is lehetne.

Gyors pörgésben élünk, önmagukra szükséges találnunk, mindabban

amit ránk a Nép korosodóira raktak, gyakran változó terhekként. Mi

már egyszer teljesítettünk az akkori elvárásnak megfelelően, most

már nyugdíjasokként gyakoroljuk, nap mint nap a hivatásunkat.

Adnánk tovább a tudásunkat, ha lehetőséget kapnánk a Hazánktól.

Akik már megtanulták azt amire igényük volt, a saját szintjükké vált.

Tisztelettel éljél, az alázatod legyen hétköznapi módon jól használva,

nem  tévedhetsz, hiszen folyamatosan kérdezheted, le is fordíthatod.

Mert nemcsak két oldalunk van, amihez teljesítenünk lenne fontos,

hanem különböző szinteken élünk családunkon belül és kívűl is,

mindaddig csak nézünk ki a fejünkből, amíg meg nem értjük.

Emberies jelnyelvnek neveztem el, azáltal érthető lesz.