A talpad alatt a talaj… 2021.09. 01.- 2016.09.01. https:// julamami.com

image020

Amikor azt

feltételezik,

hogy csak a

gond  van azzal,

alodázzák, kihagyják,

nehezen értik azt meg.

A Nép nyelvét is ismerni, tán

igényesen  szükséges  lenne érteni,  ha

már ezt itt a Nép által teremtődött Hazánk.

Általános műveltséget növelő  (Tenyérolvasó).

Meg és feltaláltam, összefüggésében egy nap megrajzoltam.

Műhely, a megelőzésért. Heringes Árpádné e.v. Online oktatásom

Nagyon alacsony lett a szintje mostanra, ahhoz képest amit adtunk

a lehetőségeink hiányosak, másokhoz igazítva kerültünk ide le.

Úgy látszik nincsen ki pironkodjon mindezekért,

elhitte mindenki  talán, hogy az Isten ennyi

emberségest a nincsre teremtette, hinnye.

Megérteni, hogy a Népnek mire lenne most

szüksége, hogy jól megéljen a saját Hazájában.

Ebben a nehezítettben is boldogulni tudjon.

 Úgy lett ez a  Hazája sok emberségesnek,

hogy megtalálta a  megoldásokat arra,

nem kívűlről nézte, ott benne élve,

jutott el a boldogulásig eddig is.

Ne legyen visszafordíthatatlan

az,  amiről nem  is tudnak, mert

hát nem úgy, se nem abban élnek.

Se tisztelet, sem szeretet, nélkülük, jó

minőségű életet, hogyan lehetne.

Ki óvja, védi meg a gyermekeket.

Ha megismétli azt amitől

szenvedett, akkor meg hova

lesz az életszerűség, azt miért

nem fontos az emberséges lét.

Szükséges lenne érteni azt

a nyelvet, amiről, ahogy

most a Nép beszélne.

Tudni jól kommunikálni,

mi az, hogy büntetés

ott ahol nincsen

lehetősége sem.

Ha adni nem tudsz,

hát ne vegyél el,

még abból is ami

a maradvány már.

A Hazánkban jól

élni születtünk ide,

hát mi történt itt.

Van az Isten, ki

már tudja,

mások is

megtudják

a saját

idejükben.

Amikor,

elhagyod te is

a születési helyed,

amikor más országba,

teszed át a hétköznapi

életedet.

Gondolsz-e

arra vajon, hogy

kevesebb az érték,

ami itt maradt,

nélküled.

Ugye nem

mégy el te se

végleg, majd

hazahozod,

amit kerestél,

s tartalékod lévén,

erősíted a Hazádat,

hogy ne maradjon

utánad, csak a

jó öreg bánat.

A talpalatnyi

föld az is ahol,

első lépteidet

megejtetted

az anyafölded

adta biztonság.

Ahova leteheted

mind a két talpad,

ahol otthon vagy,

megalapozhatod

a te lakhatásodat,

megteremtheted,

az alapot a jó élethez

Élheted az egyszerű

vagy nagyszerű életed,

amiért megdolgoztál.

Itthon érzed magadat,

 mert ez neked ad, aki

ide teremtettél hosszú

időn keresztűl értően, attól is,

jobb lett a Népünknek az élete.

Az első biztos lépések,

 amikor megbillenve

lehuppansz tán,

nem eshetsz,

lejjebb a talajnál.

A Hazánkat a Nép

az Isten adta Nép

és a gyermekeink,

vinnék tovább abban

a minőségben amit

ide megteremtünk mind.

Az emberségesek nélkül

meg mire a nagy

átláthatatlan tervek.

Nem bíznánk olyanokra

az életünket, akik nem

ismerik a Nép hiányait.

Az emberséges életünket,

élnénk, jó minőségben.

Egy Haza ez csak egy,

a legtöbbünknek nincs

másik, itt élünk meg

mindent, ami fontos

az egyensúlyunkhoz.

Ha azt fel  sem fogják,

hány emberségest

várakoztatnak a

bizonytalanban.

Ha nem értik mit

vállaltak, mondják

meg nekik, itt a Nép

sorsát befolyásolják

minden nem időben

elkészült, vagy látszatos

nem élhetszerű döntésükkel.

Minek néznek bennünket,

addig is itt éltünk, amíg

a megfelelő számban

mellettük döntöttek.

A racionális oldalunk

adja az üzleti érzékünket,

a lelkes, szíves, motiválja

a gondolkodó agyunk

számára a  megoldást.

Ugyan honnan tudná

azt bárki más, mint

mi magunk, hogy a

sorsunkat, generációs

feladatunkat mi módon

szeretnénk megoldani.

Felnőttek sem tegnap

óta vagyunk, ha még

nem élt vállalkozóként

úgy, hogy nem pályázhatott,

az aki döntene felettünk,

legalább kérdezze meg

őket, akik ahhoz értenek.

Mert ha az kibillen,

akkor is az életünk

minőségét, saját

magunk szerint

élnénk. S nem úgy,

ahogy azt mások

helyettünk majd

kitalálják, aztán

szerintük, hogy éljünk.

Jó vezető akkor vagy,

ha a felvállaltad általi,

döntések  után,

minden szintnek

megfelelően jól

boldogul itt a Nép.

A könnyű megoldások

nem adnak impulzusokat

az intelligens, gondoldokó

agynak,  punnyasztanak.

Aki arra született,

azzal van dolga,

megoldani

azt

amit

 neki is és

generációsan

adott oda a sorsa.

S onnan kiindulva,

lehet menni tovább,

mert ő megcsinálta,

az első lépéseket ott,

megéli az egyensúlyát,

sorsszerű az is.

Őt említik

majd mind,

hogy ő az,

akinek

majd először

megköszönhetik,

azt, amit a családja

utána megteremtett.

Ha van hozzáértése,

s Hazaszeretete is,

 ami ha megadatott,

megteremti azt is,

amivel ő is tartásos lehet,

gondos gazdaként éli meg,

jót adhat enni sokaknak.

Ő ebben érhet el a legjébe,

 a következő generáció sarja,

meg építhet oda lakhatást is

olyat, ami méltó eredménye

annak, hogy ott kik laknak.

Nevük lesz a sok széppel,

jóval, úgy emlegetik őket,

hogy mindenki tudja is majd,

kikről beszélnek, tisztelhetőek.

Felépítik generációsan azt, hogy

sok sarjuk majd élvezheti mit is

alkottak, s viszi tovább a nevet,

ami azt a minőséget adja,

ami meg is illeti őket,

megdolgoztak mindazért.

Hiszen látni a lépések

meglépve, minden egyes

lépcsőfokot is, ahol

ők teremtettek és

ott végig is mentek.

Megmarad a lenyomat.

Tisztelettel lettek,

az Anyaföld felé,

megismerték az

igazi értékeiket.

 Vetettek, művelték,

maguk is arattak.

A megcsináltuk,

állapota ilyen,

emberséges.

Méltóságuk,

tartásuk lett,

mindattól, hogy ők

is teremtették meg.

Léptek minden lépcsőn

jártak, fokozatosan meg

is élve, az azokkal járó

hétköznapinak tűnő,

számukra ünnepi

élményeket.

Egyedül

születtek,

más és más

a  sorsuk.

Adnak a

Hazához is

vele sok nem

tartás nélküli

élményekkel

járó értékeket.

Megigazíthatják

a belső tartásukat,

kívülről tapogatva

a gyakran érzékeny,

tevékeny gerincüket.

A föld, az életet adó föld,

a talaj a talpalatnyi talaj,

olyan kézben, ahol értően

bánnak vele, s tudják milyen

kegy az, ők élelmet adhatnak,

nagy tisztelettel az embereknek.

Ha nem így állnak hozzá mert, nem

 a tisztelet, az adni tudás vezeti

őket, gondolkodjanak el rajta,

hogy milyen területen nem

árthatnak a többieknek.

S úgy nyújtsd a kezed,

hogy abban benne is van,

minden rezdülésed neked,

mert ha benned alázat nincsen,

kezed akkor inkább legyintsen.

Jobb ám legyintésekhez szokni,

mint megalázó kezet rázogatni.

Mindenki született valamire,

ami nemcsak neki fontos,

hanem az a tehetsége is,

amit kifejtve és hozzáadva

a Hazához színesedik általa.

S úgy mindenki végre,

gyakorolhatná a

tehetségét,

bizony,

de nagyon szép

is lenne látni az ő

boldogulásukat, az éltető erőt

az Isten adta Nép szemében.

Az igazi szép belül van,

amit kívül látsz az más.

Maradj a kaptafánál, ha

az a sorsod, azt csináljad,

ha elhagyod azt amit te

megtanultál, hogy azt

hivatásszerűen tedd,

nap mint nap gyakorold.

Addig vigyed alázattal azt,

amíg el nem fogyott a feladat

ott, abban, mert hogy tudsz

elszámolni a lelkiismereted

szerinti önmagaddal, ha már

látod a hiányaidat ott abban.

Ha még nem vagy kész, azzal

amit hoztál, jön a párhuzamos

ami rávetül  minden érintettre.

Ne tőlük várjad el, azt amit nem

csináltál meg, tedd mérlegre,

mennyit bírsz el  úgy,

hogy amit felépítettél,

azzal  le ne építsed, hinnye.

A csak elvárások kiüresítenek,

hát kommunikálj, kommunikálj,

tanulj meg jól, eredményt hozó

módon kommunikálni, hinnye.

Vágysz a szépre és a jóra,

a kiemelkedésre, pedig,

még nem is kóstoltál oly

hosszan, kitartóan bele se.

A semmiből teremteni, az

számodra ismeretlen, hisz

mások mondják meg, hogyan és

merre menj. Egyengetik a sikered,

kifejezetten nekik, bele szabnának,

hiszen, nem alakult ki neked a belső

tartásod se, eddig.  Hol erre, hol arra

forgatnak, jó pörgettyű is lehet belőled,

nem kell várni sokat, akár már holnap.

Mások gondolataival meséli el,

hát nem látja át, nem hallja ki,

így nem érezheti meg, hiszen

nem ismeri fel sem. Hol van

az ő határa, s ahhoz magát,

hol és mihez tartsa, tán

amit nem tud, meg is

lehetne tanulnia.

Fékezz mielőtt

megszoknád

a lóval növelt

magasságodat,

mert pusztán érted,

jóindulatból, megteheti

 helyetted a kedvenc lovad.

S örülj ha utána talajon a lábad.

Különös oktatás, nevelés tréning,

neked, ha már érted, hogy mi az ami

 hiányzik az életszerű boldogulásodhoz.

Mert egyébként meglenne most

már neked mindened, elérted.

Egy az anyanyelvetek, egyről

is beszéltek és mégis más

és más szinten, egymástól

el vagy mellé is beszéltek.

Segíthetek neked, neked

és neked is, hogy megértsed,

miért nem értetted eddig meg.

A generációs jeleink is mások,

a generációs feladataink nem

ugyanazok, de az egy szinten

lévő emberek, tudják miről

és miért úgy beszélnek.

Én ehhez már értek,

magam találtam meg és

 ismertem fel a tenyerekben

az erre vonatkozó jeleiket.

Egy napon rajzoltam le úgy,

hogy akkor hagytam abba,

amikor készen volt mind, a

 153 oldala az oktatására.

Segíts magadon az Isten is

megsegít, amivel haladok,

70. vagyok, egyéni vállalkozó

nyugdíjasként, nem adom fel.

Emberséges jelnyelvnek neveztem el,

az Online oktatásomra jelentkezni lehet.

+36302470589, heringesarpadne@gmail.com

Magyarországról, Pakson a Hergál Házból.

Szeretettel.

Julamami védjegy Heringes Árpádné tulajdona.
Műhely, a megelőzésért. Heringes Árpádné  egyéni vállalkozó.

 

Logo

Julamami