Nincs mit tenni, csak írok feszt,
leírom, hogy a mondataim, a
fejemből kerüljenek ki, most ide.
Ó ha még megelőzésben lehetne,
hogy ne fussanak a zsengék bele.
Azokba amiket a felnőtteknek is
nehéz akkor már kezelnie, hinnye.
Aztán miért nem mehetek oda be,
megelőzésben tenni amit még lehet.
Ők is magukhoz vehetnék ezt a tudást,
hozzáadva a meglévőkhöz, na az aztán.
Van aki feloldani azt nem tudta, magának
okozta, hát nosztalgiázva visszahozza, ő
nem felejtett, vele packázni nem lehet.
Összeállt a pénzeknek sokasága már,
azt egy szarkofág borításával és
lágy betonnal is körbeforgatja.
Se ki se be, a lábát megvetette,
nála erősebb az igazságérzete,
éppen viszi le lelkileg véglegesre.
Valakinek vágyott, a határait fel
nem ismerte, nem tudta, hogy
generációs feladata neki is
lenne, valamivé lett helyette.
Az elhordott hegyek helyére,
a mondvacsináltak hatalmasak,
a mesékből is megtanulhatóak.
Nincs benne a sorsában, de ott a
rossz minta, hát miért ne, leutánozza.
Minél inkább nem szeretnék, annál jobban
akarja, a túlzásoktól kiguvadva, már hazafele,
ártóan jó nagyokat taposva, ott hagyva a sajgó
tehetetlensége, rút nyomát, na, ez itt a mi Hazánk.
Általános műveltséget növelő Tenyérolvasó, érted,
a sorsok, a generációs feladatokkal összefüggenek.
Bizony nem itt tanultátok azt, ami árthatott nektek,
tán túl korán bántottak először, mint gyermeknyieket.
A lelketeknek ártó mérgeiteket, miért ide eregetitek,
komoly felhővé lehet, s bevonzza az ugyanilyeneket.
Ki mondta azt nektek, hogy elég az, csak önmagatokat
szeretnetek, hogy a nép akikből ez a mi Hazánk lett, nem
számít, ha elértétek, magatokért a hasonlókért tegyetek.
Ha már ennyire ártó az a túl sok szerzettetek, a kiváltságból
csak nektek teremhetett, itt teremtettétek, látszik ártó lett.
Visszafele a hálától esetleg, hogy veletek eshetett ez is meg,
nem lehetne rakni, oda bele ahol talán azért nincs elég, mert
a mindenáron szerzésnél, túlzónál nem működött időben a fék.
S nem beleülni a káosz tetejébe, mint egy rálátó jól fészkelhetőre.
Hálásnak lenni, tán Istenben hinni, embert tisztelni, megtartó erő,
a megelőzésben hiszek akkor is, ha nem látok most lehetőséget.
Nem kophatnak ki a jó szavaink, a tisztesség, becsület, méltóság,
belső tartás, kölcsönösség, segítő viselkedés, a tolerancia, se az
alázat, ezek csak néhányak, a talpalatnyi anyaföld, Hazaszeretet.
Tudom nem kérdeztek, így válaszolni sem lehet, leírom ide azt a
sok hatást, amit összefüggésében nemcsak én élek, mindannyian.
Nem szabadna, hogy a hétköznapokból kikerüljenek mindezek,
legyen értelme a szavaknak, igazat szóljanak, ereje van a szónak.
Tán nem kéne, kénye kedve szerint rongálni a tehetségeseket, az
arra született, tartásos, sorsszerűen hivatásukat gyakorlókat, ah.
Itt a tiszta szó át is megy, nem lehet becsapni a lelkiismeretüket.
Hinnye, azt a, hogy is mondjam csak, feltaláltam valami fontosat,
a belső tartást, emberi méltóságot igazgatja vissza, ha netán tán,
időben lenne, elmozdult volna, megtalálhatja a jó útját, sorsát újra.
Kitartó vagyok, mert másom nincsen mint a tartásom, méltóságom,
a tudás amit az Isten rám bízott, megtartom ezt, amíg el nem adom,
utána átadom, s betanítok erre sok arra érdemeset, emberieseket.
Sokféleképpen jót mondtak, nem tudom magamat rossznak, jónak
igyekszem lenni, de jobb az, csak úgy egyszerű emberiesként tenni.
A nyugdíj helyett az aprópénzből nem lehet megélni, azt a szorzót
próbálja ki, ha biztos benne, 17. évtől dolgoztam egész életemben.
Mellette tanultam, magamat taníttatva, ami érdekelt pont azokra.
Nekem mindegy, higgyék el, hogy mi motiválja az érkezőket, róluk
szól az ittlét, elhangzanak példaértékűek, ha odaillenek, hogy ne
legyen sok hirtelen, ami újdonságként éri itt, akkor egyedül őket.
Csak leolvasom a tenyereiket, nem teszek hozzá és nem veszek
el se belőle, azt mondom amit látok, csak az ő sorsuk van benne.
Magam fedeztem fel, láttam meg összefüggésében, védjegy lett,
igazolták a sorsok, generációs jelek, megérdemelten enyém ez.
Eddig még csak kevesen nem tudtak, mit kezdeni akkor itt vele,
azóta már hallottam tőlük, sok év után visszajeleztek, már élik.
Magyarországról, Pakson a Hergál Házból.
Szeretettel. Julamami