A címlapját a festésemmel láttam el.
Emberséges méltóság, emberi tartás az amit
az oktatásom által meg tud, közben és utána naponta igazítani.
Ah, ne menjen lejjebb a saját szintjénél,
mert ott is ragadhat majd végleg.
Oktatom azt, hogy minden mindennel
összefügg, ah, csak nem mindegy, hogy
közben a szintjét le vagy fel igazítja-e.
Átfordultunk címet adtam neki,
annak is már három éve.
Azóta itt élünk mind,
gyors pörgésben,
ki észrevette,
ki meg még nem.
Ez itt az én Hazám is,
ide szült az anyám,
itt neveltem magam,
itt tanultam meg azt,
ami érdekelt ez ügyben
engem, továbbadnám a tudást,
ha valaki a Hazánkba vissza képviselné.
Nem lehet mindent csak egy oldalról nézni,
mert akkor a többieknek nem lesz lehetőségük,
a saját Hazájukban, csak a maradék résnyi.
Én magam rájöttem, megtaláltam
a saját tehetségem,
amiben nap mint nap,
megélhetem a sikeremet.
Mások is elérhetnék ezzel,
az általam felismert rezgéssel,
megtanulhatnák tőlem a miértekre,
a saját életükre a magyarázatokat.
46 országban olvasták naponta,
150.000 volt a látogatottsága,
hirtelen törölték le, hát ez a
Webenyer. Online lett helyette.
Helyi adót is fizetek,
bár még sem előadást tartani,
sem az oktatási formámat bemutatni,
nem kértek fel itthon engem egyszer sem.
Megyek tovább, miért állnék le,
hiszen még csak keveseknek,
adtam át ezt az összefüggésében látást.
Szembe szeretnék nézni önmagammal,
s az összes beletett energiámmal,
nem adom fel, ugyan már miért tenném.
Ez a tudásom az, aminek a gyümölcsét,
nem hagyatékként szeretném tudni,
eladom a megfelelő kitűnő üzletembernek.
Átadok így hát generációsan, ahogy illik,
általa a szeretteimnek én is valamit,
megtanulni mástól nem tudják.
Miután megvették tőlem, betanítanám az oktatását.
Menjen tovább adjon az arra igényes embereknek magyarázatokat arra, hogy ha szabad, ha nem, ez az alapja a létezésünknek. A szeretet egy olyan energia, amit mással összetéveszteni nem lehet. Ha hiányzik valakikből, hát óvatosan mondom csak, tőlem az oktatásomon kapnak belőle annyit, amitől aztán, adják tovább, oda ahol éppen leledzenek. Túláradás, túlcsordulás, ez egy gépi kifejezés (ember alkotta a gépet is), valami hasonló kifejezéseket találok, akkor amikor az természetes, létezik a szeretet. Igen azzal mentettem meg az emberséges létezésemet, hogy kiírtam magamból nap mint nap, a tíz év alatt, hogy tudjak adni másnap a tehetségem által lett hivatásom gyakorlásával. A gépies szövegeket is lehetne átírni ám emberségesre, hogy akkora különbség tán ne legyen. Amikor úgy fogalmazták meg, talán nem gondolták, hogy sokan eljutnak odáig. Elhiszik, hogy tisztelet, szeretet nélkül, üresben is lehet emberséges az élet. Hát nem lehet, csak csökkent értékben, a kulcsok között az első a tartás, az emberi méltóság, a tisztelet és ki ne hagyjátok a szeretetet. Nem szégyen az, hogy megmaradunk emberségeseknek, leginkább ügyelni szükséges, mint egy kincsre. Ne az legyen a divat, nagyon kelljen vigyázni arra, hogy lehetőleg érzelmet, ki ne mutassanak, ugye van annyi bennetek, hogy nem engeditek divatossá válni (a szeretethiányt) azt a. Tanulni a gyermekektől mindig lehet, tisztán születtünk mind, maradjanak meg az alapvető emberi jogaink mindannyiunknak, éljen a tisztelet, maradjon alap a szeretet. Persze bocsánatot is kérhetek, nekem az nagyon megy, a jó öreg alázatot jól ismerem, köszönöm, hogy létezik, mert megtartott engem.
Elértem odáig, hogy
fel kellene vállaljon engemet,
a tudásommal a saját Hazánk.
Tiszteletem.
Ezt csak én tudom, nekem
adta az Isten, kiteljesedtem.
Adnám tovább itt is,
hogy másoknak
is jó legyen,
megtalálják általa,
az ő tehetségüket.
Hiszen a sorsukat,
a generációs feladataikat, a tenyerükben,
mutatják a jelek
és mindenkinek.
Amikor rájöttem,
hogy a sorsunk, a
tenyereinkben,
olyan mint egy,
csak rólunk szóló képlet.
Megvan a
kiindulás,
ott a folytatása,
közben vannak,
nagyon hasonlók s
ugyanolyanok, csak
másról szólnak a jelek.
Amikor feltárult
előttem,
valakinek
a sorsa éppen.
Sorsolvasóként is
úgy vizsgáztam,
hogy azt,
ami feladat
lett volna,
megtanulni úgy,
hogy azonosuljak is
vele és aszerint nézzem
a lerajzolt tenyereket,
nem tudtam.
Nekem
nem
mondott
az semmit sem,
amit mások másképp tudtak, egyenként, sablonként tanítottak.
Viszont amikor
belenézhettem( odanyújtotta),
valakinek a
tenyerébe,
hát
egy
csomó
mást is megláttattak,
a vonalai, arról az emberről,
hogy lennének generációsan
is bőven elvégzendő feladatai.
Ugyanazok a jelek megjelentek,
itt is, meg ott is,
akkor megláttam,
hogy bizonyos idő
elmúltával, az emberek,
bele is csúszhatnak az ismétlésekbe.
Ami akkor történik meg velük,
ha nem a saját,
lelkük,
szívük,
agyuk
döntései után,
hanem
a mások
szerinti úton mennek. Nem váltanak, mert nem tudtak felfejlődni, a másokat utánzásokkal önmagukhoz.
Mindenki hozott tehetséget, 42 éves
voltam, amikor rájöttem, én ebben.
A sok – sok embernél, mind – mind,
más és más volt amit láttam,
közben megtapasztaltam azt is,
hogy a jelek, mit is jelenthetnek még.
Az mondtam, íme az emberismeretem.
Kezdtem összeolvasni a jeleket,
érdekes volt, mert feltárult,
egy – egy sors róluk, amit,
meg is lehetne élniük.
Egyszerűbb lenne,
mindent idejében,
persze ahhoz
ismerni
kellene
a saját
tenyerüket.
Vagy legalább
egy ember,
egy közösségből,
egy családon belül,
tudna tanácsot adni,
még megelőzésben
a többieknek, a saját idejükben.
Nem össze -vissza
mindenhova
mennének
és kérdeznének, rutinból jövő,
náluk alacsonyabb lélekszinten.
S utána, a kapott válaszok
szerint élnék az életüket.
Arról nem is beszélve, hogy
a kiélezettebbek, tán túlzó információk,
átadása miatt, belenyúlnak ebbe – abba.
Minden hat mindenre és mindenkire,
így egy sablon szerint fura lenne,
hogy mindenki számára,
ugyanaz a válasz jó is lenne,
a tenyereik személyesen nekik,
róluk szólnak csak, a sorsuk abban van.
Odáig eljutottam sok éve,
hogy válaszokat szerettem volna rá kapni,
hogy mit miért úgy látok és mondok, olvasok,
Tudományos Prevenciós Akadémián,
jó helyen voltam ahhoz is, hogy
nagyon sok választ kaphattam meg ott,
szakmailag, az akkor bennem lévő miértek sokaságára.
Be voltam arra akkor éppen már érve, pont időben.
Nagyon jó helyen voltam ahhoz, hogy megértsem,
az összefüggéseket, az érzéseket, a láthatóakat.
Örültem, hogy elvezetett oda a sorsom.
Nagyon sok választ megkaptam ott,
gyakran köszöntem az Istennek azt is,
hogy oda eljuthattam, pont időben tapasztalhattam.
Arra nem gondoltam, hogy engemet is látnak ott,
megköszönték, hogy náluk tanultam,
s kitűnő, megajánlott diplomát kaptam.
Ennek, a tanulási és tapasztalási szakaszában
az életemnek, felkértek rá, s én is helyesnek tartottam,
párhuzamosan amit akkor tudtam, azonos szinten oktathattam, továbbadtam.
Közben sok mindent megtanultam, menedzselni is a tudásomat.
S túlhajtottam magamat, nem tudtam még nemet mondani,
telítődött a lelkem, szívem, a mások segítése közben,
olyan energiákkal, amit feloldani akkor nem tudtam.
Az a kép maradt meg az emberekben, hogy ott a képernyőn,
a lábadozásomról beszéltem, azt már nem feltételezték,
hogy képes vagyok arra és újra lehet még utána, annak tapasztalásával, egyensúly bennem.
Valóban, akkor régen, embert próbálóan beteg voltam,
abból és már másból is kijöttem,
az életkoromnak megfelelően,
egyensúlyban élem most is az életem.
Még meg – meg kérdezik, együttérzésből,
hogy vagyok, most éppen, nem hiszik el,
hogy abból, már sok – sok éve jól kijöttem.
Sokat segített az akkor nekem, hogy
megtaláltam a helyem, tapasztalóként a megelőzésben,
azóta is, aszerint gyakorlom a hivatásomat nap mint nap.
Inkább jönnek még azóta és most is, Online messziről az emberek,
valamiért nem találtak ide még, nem jönnek a helybéliek.
Elkönyveltek, rajtam túlléptek, a jelenben létem
már nem érdekelte őket, a múltba révedtek,
elfelejtettek, tanácsokért máshoz mentek.
Remélem el nem tévedtek közben,
s jól kontrollálható emberekhez járnak.
Én meg kiszaladtam az online világába is,
jórészt ott szolgáltattam, írtam, írok, írok.
Ez időtájt is tapasztalva tanultam,
az emberek nagyon különböző
energiáit nap mint nap tapasztalom,
azoknak a kezelését is megtanultam.
Tartást, méltóságot ad a sorsunk nekünk,
ha felismerjük, a legjobbak miben lehetünk.
Most a 70. évemben már szükségem lenne arra, hogy
képviseljék a tudásomat, vigyék be azt, általam közvetítve,
működésében láthatóan a hitelesítésemet láttatva, a köztudatba.
Majd csak ráébred valaki és képviseli a tudásomat ott ahol most már nagyon hiányzik, az emberséges viselkedési forma.
Otthon vagy, amikor a kicsiben már látod magadat,
nem mentél sehova a Világ mégis ott van nálad.
Valami fontosat találtam meg és fel,
látom meg összefüggésében,
sokat segített már azoknak,
akik megtisztelnek és hozzám a tanácsaimért Paksra eljöttek.
Nem vagyok és nem leszek riválisa senkinek sem, ezt csak én tudom.
Addig amíg az elavult módszerek gyakorlói is meg nem tisztelnek,
s hozzá nem veszik a saját tudásukhoz, a szélesebb ( összefüggésében) látásukra igényük okán.
Győzz meg, legyőzni könnyű engem, nem harcolnék ellened, se veled
sem, most és itt is, a Világban is, az oktatás lehetőségét keresem.
Online, ha magyarul beszéltek és bárhol is éltek a Világban.
Édes Hazám Csodaszép, kérlek, ne menj még, hova mennél, hiszen,
a széppel, a jóval, nekünk még meg sem jöttél. Arról szól a remény,
amit magunkért tettünk meg itt, érted is tettük egyben.
Nem mindegy milyen a lelke, szíve, gondolkodása
annak a helynek ahol születtünk, ahol élünk,
hiszen minden hat mindenre és mindenkire.
Amikor másokért tettünk,
magunkért és generációsan is,
a legjobb tudásunkkal együtt törlesztünk.
Hiszen mi itt születtünk és egyek vagyunk vele, a talpunk alatti anyafölddel,
egy Haza ez csak egy, ha megbecsüljük, nekünk is mindig lesz.
Magyarországról, Paksról, a Hergál Házból. Szeretettel.
Julamami