Mond és mit hoztál a sorsodban,
megtaláltad-e az utadat oda.
Vagy teszed amit lehet,
amit éppen az életed
odavet, nem tervezel,
nem kell elvégezned,
nincs mit befejezned.
S ha valaki halad mert,
tudja mi a dolga, sorsa,
azt megirigyled, s teszel
róla, hogy ne haladjon úgy,
ahogy az életritmusa adja.
Ugyan mit képzel hát, hogyan is
képzelheti, téged lehagyjon, ugyan.
No hiszen, csak olyan haladást látsz
szívesen, ami nem nőhet ki magához
képest sem, nemhogy hozzád képest, ah.
Odáig eljutsz, hogy már csak azok vannak
a felszínen akik bólogatnak akkor is ha nem
kérdezik őket, hogy ne tévedjen senki, igen.
Nem tanulsz, mert minek tanulnál, megvan
mindened már, anélkül, hogy kérdeznél,
bármit eléd tárnak, belőle válogatsz.
Alaposan megcsináltad magadnak,
arról feledkeztél meg csupán, hogy
másoknak is van sorsuk, hozták azt,
nekik is fontos lenne megcsinálnia.
Mert tervezve élnének, nem lehet
értelmesen csak úgy beleélni, aztán,
lesz ami lesz utána vagy előtte, olyan
mintha a saját sorsához nem lenne neki
semmi köze, állandóan hasra esik benne.
Pedig azért tette oda az Isten, hogy valamit
kezdjen vele, ha önmagára nem is tud gondolni,
a sarjainak meg lehetne alapozni, abból is ami van.
Ha mindig többet szeretnél, mint amiben lehetséges is vagy,
boldogtalannak tudod be magadat, az olyan erős negatív hatás,
energia, hogy addig gyakorlod, amíg megcsinálod s igazad lesz.
Legalább azon gondolkodj el kérlek téged, hogy ahhoz képest,
amit hoztál, hol tartasz most, a terveidbe belefér- e a holnap,
ne a mások felé gáncsoskodás legyen a motivációd naponta.
Ha mindenáron megcsinálod, azért is, pedig nem tehetséged
neked, mindenkit magad köré gyűjtesz, akik értenek ahhoz.
A látszatra adva, szoros kézben, folyamatos kontroll alatt
tartod, meg ne lássák a valóságot, nem derülhet ki a saját
hozzá nem értésed, tudatlanságod, minden berogyna ott.
Mivel az náladnál magasabb szinten van, úgyis kilátszik,
nem tölt fel a siker energiájával, idő múltával már kiüresít.
Régóta nincsenek akik beleláthatnának, ahhoz értenének,
legalább havonta ellenőriztetnének ott, éjszakánként alvás
helyett, gyötrődsz, nyomasztóan jelez a felelősségtudatod.
Túlmentél minden átláthatón, kihallhatón, érzékelhetőn,
nem mered megcsinálni a saját mérleged, hiszen a sarjaid
még nálad jobban elrugaszkodva vannak már benne, azáltal,
hozzáértőkért is kiáltozna, mert nemcsak családi, nem móka.
Egy haza ez csak egy, ide teremtettük, a szépet s jót, várjuk,
ugyanazokat vissza, nem ok nélkül teremtettünk, mi se ide.
Ha tettél ide, annyit is vegyél ki belőle, ha nem ide, ott várjad,
ahova teremtettél, megjár a minőségi élet neked is ahol tettél.
Azt, hogy ki vagy, meddig mehetsz, hol a saját határod, mit
bír el, kierőltetve, felszín alatt még a lelkiismereted neked.
Ahhoz szükséges, emberismeret, tolerancia, alázatos élet,
mindent beleírt, megmutat a sorstérképed, a két tenyeredbe.
Gondolkodva, tisztelettel, jól bánni az érintődő emberekkel,
mert önjelöltként sem szabadna, azt csinálni amit akarsz, ha
nincs belső kontrollod, mert nem ismered, megszenvedteted.
Ha bármilyen magasságokat céloztál meg magad felett, el is
érted a leged, a csúcsot egyszer, a többit, nem neked adta az
Isten, nincs benne a sorsodban, a mindeneddel se érheted el.
Az alapja az emberiesnek, minden körülmények között ember.
Ne legyen kínosabb az majd annál, ki mit hozott, ahhoz képest,
megcsinálva a sorsát, íme kivé, s a könnyítettben, mivé változott.
Tisztelet, tartás, méltóság, legyen ottan bőven, vihessen belőle
az ott időző kimenőben, láttassa azt a többi emberiesekkel.
Lehet úgy élni, nem ártunk, nem bántunk, magunkra jól,
csak mi vigyázhatunk, nem pótolhat senkit sem más,
élni s élni hagyni, jó emberi kapcsolatban maradni.
Szeretettel.
Julamami
