Bocsánat nem terhelnélek vele,  csak  mondanám, hogy tudjál  róla.

A valóság  az,  hogy nem  mindegy mit hoztál  generációs feladatnak.

Elvégezhetsz bármit ami megemel,  kiemel, ha a sorsodban nincsen,

a sorskereke visszaforgathat, ha nem becsülöd meg magadat. Abban

amit a generációs jeleid számodra  mutatnak, mint a kontrollodat.

Amikor a nehéz helyzeteket nem látta át, összerakta a

két kis kezét és imádkozott, ahogy ő azt gondolta,

amit másoktól látott, abból csinált sajátot.

Az ima sosem árt, az ember nem

tárolja a panaszát, amikor

lehet megbocsát.

Hála Isten,

egy kis

csend.

Nincs

beteg az

 ügyeleten.

Ilyenkor van

néhány perce,

elgondolkodni azon,

hogy is kerülhetett oda.

Jót játszottak mint mindig,  na

abban aztán, a gyermekek  nagyon

megéheznek. Fizetés  nap van, várják

haza az apjukat, kiülnek hát a kisdombra,

onnan jól belátják a kanyart. Nagyon várják,  már

csak  pár száz méter az és meglátják, ahogy

az  apjuk tekeri a család közös  biciklijét.

Nem volt akkor még  csak az, később aztán

amikor megismerték a mondjuk nagyapjukat,

lett egy versenykerékpárjuk,  négyük örömére.

Az apjuk azért is örült, mert  nem azt gyepálták,

amivel ő több kilométert tekert  naponta,  amire

elérte a munkahelyét.  A szőlészetet, ahol  az

egyik csoportot vezette, naponta  kétszer elérte.

Hazabiciklizett ebédidőben is, mert volt egy kicsi

malacuk, amit úgy kaptak ajándékba. Vagyis majd ha

beérik  a kukoricájuk, visznek oda  egy zsákkal, ha felnevelhető volt.

Túl nagy lett az alom, az egyik barátjának a disznaja, nagyot alkotott.

Elhozták egy  zsákban a kicsi malacot,  amit  megtömnek kukoricával,

ha disznó lesz belőle, úgy viszik  vissza,  kostolóval  együtt a zsákot.

Úgy hívták  ennivaló, jókat ivott a kecsketejből, amit a munkahelyén

vett az apjuk, bádogkannával  hozott naponta, a munka  végeztével.

Az kitartott forralva, a következő telekannáig, voltak

hozzá bőven, a gyermekek, a  malac,  meg ők  ketten.

Amikor az asszonya forralta, kifutni sem tudott  volna,

úgy várták a gyermekek, a sparheltet  körül állva.

Egy jó szelet kenyeret  fogtak a gyermekek

a kezükbe,  a másikban a zománcos bögre.

A vakarék állt hátul,  álmos volt már,

látszott rajta, amikor a  merőkanál

félfordulatot tett  meg. Átfordulva

kiüresedett a bögréje felett, már

hátrált is egy külön kis zugba.

A jó meleg tej párájában

megfürdött az arca,

átélte, látszott rajta.

Hálás azért a percért,

kiteljesedett az arcán az öröm,

talán nem is volt  jelen, csak  úgy látszott.

A többi gyermek tartotta még a bögréjét és kapott is bele.

Meglátta, mennyire  éhes a többi gyermek, már nem is kívánt több

tejet. Akkor viszont szomorú lett, amikor a mondjuk nagymama,

kiosztotta  a pici nugátot, megint hátul  állt. Nem érezte  azt,

hogy elől jó lenne állnia, tudta fölöslegesen áll oda, neki nem ad.

Viszont szeretett  volna megbizonyosodni,  minden alkalommal,  azt

várta,  hogy  majd egyszer  csak nem  mondja neki, menj innen jula.

Nem tudta megszokni, hát igyekszik azon lenni,  hogy majd egyszer,

nem  azt érzi, fölöslegesen  állt be,  hiszen tudja, nincs is hova állnia.

Jól megtanulta mire felnevelte magát, tanult amikor lehetett, az

tényleg segített a helyére kerülni benne,  hogy mi függ  össze mivel.

Így összefüggésében látva,  nem tartozik  se ide,  sem  oda, tartozik

hát, a megtisztelőkhöz, a megérkezőkhöz, akkor éppen oda, hinnye.

Nem tud különbséget tenni úgy mint mások, ki tudja miért teszik azt,

benne nincsen  olyan jelzés érték, inkább hisz  a belső kontrolljának.

Tisztelettel élj, ne vedd el  másoktól a  reményt, emberséges maradj,

persze most jön, a jó öreg  alázattal teli, bocsánatot kérek,  hinnye.

Általános műveltséget növelő „Tenyérolvasó”, az Önismereti oktatás

keretében, az arra  igényeseknek, van, emberismeretre nevelés.

Ismerem mint a  tenyeremet, vajon mit is jelezhet,  hinnye.

heringesarpadne@gmail.com,  +36302470589telefon.