Bocsánat nem terhelnélek vele, csak mondanám, hogy tudjál róla.
A valóság az, hogy nem mindegy mit hoztál generációs feladatnak.
Elvégezhetsz bármit ami megemel, kiemel, ha a sorsodban nincsen,
a sorskereke visszaforgathat, ha nem becsülöd meg magadat. Abban
amit a generációs jeleid számodra mutatnak, mint a kontrollodat.
Amikor a nehéz helyzeteket nem látta át, összerakta a
két kis kezét és imádkozott, ahogy ő azt gondolta,
amit másoktól látott, abból csinált sajátot.
Az ima sosem árt, az ember nem
tárolja a panaszát, amikor
lehet megbocsát.
Hála Isten,
egy kis
csend.
Nincs
beteg az
ügyeleten.
Ilyenkor van
néhány perce,
elgondolkodni azon,
hogy is kerülhetett oda.
Jót játszottak mint mindig, na
abban aztán, a gyermekek nagyon
megéheznek. Fizetés nap van, várják
haza az apjukat, kiülnek hát a kisdombra,
onnan jól belátják a kanyart. Nagyon várják, már
csak pár száz méter az és meglátják, ahogy
az apjuk tekeri a család közös biciklijét.
Nem volt akkor még csak az, később aztán
amikor megismerték a mondjuk nagyapjukat,
lett egy versenykerékpárjuk, négyük örömére.
Az apjuk azért is örült, mert nem azt gyepálták,
amivel ő több kilométert tekert naponta, amire
elérte a munkahelyét. A szőlészetet, ahol az
egyik csoportot vezette, naponta kétszer elérte.
Hazabiciklizett ebédidőben is, mert volt egy kicsi
malacuk, amit úgy kaptak ajándékba. Vagyis majd ha
beérik a kukoricájuk, visznek oda egy zsákkal, ha felnevelhető volt.
Túl nagy lett az alom, az egyik barátjának a disznaja, nagyot alkotott.
Elhozták egy zsákban a kicsi malacot, amit megtömnek kukoricával,
ha disznó lesz belőle, úgy viszik vissza, kostolóval együtt a zsákot.
Úgy hívták ennivaló, jókat ivott a kecsketejből, amit a munkahelyén
vett az apjuk, bádogkannával hozott naponta, a munka végeztével.
Az kitartott forralva, a következő telekannáig, voltak
hozzá bőven, a gyermekek, a malac, meg ők ketten.
Amikor az asszonya forralta, kifutni sem tudott volna,
úgy várták a gyermekek, a sparheltet körül állva.
Egy jó szelet kenyeret fogtak a gyermekek
a kezükbe, a másikban a zománcos bögre.
A vakarék állt hátul, álmos volt már,
látszott rajta, amikor a merőkanál
félfordulatot tett meg. Átfordulva
kiüresedett a bögréje felett, már
hátrált is egy külön kis zugba.
A jó meleg tej párájában
megfürdött az arca,
átélte, látszott rajta.
Hálás azért a percért,
kiteljesedett az arcán az öröm,
talán nem is volt jelen, csak úgy látszott.
A többi gyermek tartotta még a bögréjét és kapott is bele.
Meglátta, mennyire éhes a többi gyermek, már nem is kívánt több
tejet. Akkor viszont szomorú lett, amikor a mondjuk nagymama,
kiosztotta a pici nugátot, megint hátul állt. Nem érezte azt,
hogy elől jó lenne állnia, tudta fölöslegesen áll oda, neki nem ad.
Viszont szeretett volna megbizonyosodni, minden alkalommal, azt
várta, hogy majd egyszer csak nem mondja neki, menj innen jula.
Nem tudta megszokni, hát igyekszik azon lenni, hogy majd egyszer,
nem azt érzi, fölöslegesen állt be, hiszen tudja, nincs is hova állnia.
Jól megtanulta mire felnevelte magát, tanult amikor lehetett, az
tényleg segített a helyére kerülni benne, hogy mi függ össze mivel.
Így összefüggésében látva, nem tartozik se ide, sem oda, tartozik
hát, a megtisztelőkhöz, a megérkezőkhöz, akkor éppen oda, hinnye.
Nem tud különbséget tenni úgy mint mások, ki tudja miért teszik azt,
benne nincsen olyan jelzés érték, inkább hisz a belső kontrolljának.
Tisztelettel élj, ne vedd el másoktól a reményt, emberséges maradj,
persze most jön, a jó öreg alázattal teli, bocsánatot kérek, hinnye.
Általános műveltséget növelő „Tenyérolvasó”, az Önismereti oktatás
keretében, az arra igényeseknek, van, emberismeretre nevelés.
Ismerem mint a tenyeremet, vajon mit is jelezhet, hinnye.
heringesarpadne@gmail.com, +36302470589telefon.


