Felnőttnyi sorsot megélni, nem

látni át, nem hallani ki, érzés és

motiváció hiányosan, alkotni, ah.

 Még újabb, sablonokat gyártani,

az emberieseknek, hol a helye.

Mielőtt még emberesedhetne,

gépiesedni kénytelen, hinnye.

Összefüggésében látás nélkül,

gondolkodva tapasztalni, ah

azt meg, kipróbálta-e valaki.

Ha nincs meg a honnan hova,

ugyan, mi motiválja, hinnye.

Elvárás halmazokban élni.

Mielőtt kialakulhatna, az

egészséges önértékelésük,

csak megfelelni, megfelelni.

Vannak-e a szintjükön minták,

vagy legyen jó, az, ami, van,

nem élhetnek a választékkal.

Gyakran, oly kiüresedetten,

ráállnak a pocskondiázásukra,

nem úszhatja meg, senki, aki a

 tehetségével, sikeresebb náluk.

Ah, aki arra, az útra lépve él,

lesz önmaga, ellensége, ah.

Az emberiesek eltávolodnak,

még időben, a negatívja elől.

Erősen, megrekesztő erő az,

amikor tudják, ők is, mind,

sorra kerülnek a pocsékba.

Jól nézd meg, mit kívánsz,

mert te is abban fogsz élni.

Gyermeknyi, felnőttekként,

fogtuk a Dunából a sneciket.

Fűzfaág, gombostű, cérna,

ráfűzve az apró

halakat, a

fűzfavesszőre.

Sikerélményekkel,

volt tele a lelkünk.

Volt úgy, hogy

már megpucolva,

vittük haza, adta

magát hozzá,

táplált, a hűséges,

jóságos, Duna.

Ha a fiúk ügyesek

voltak, jól kiszámolták,

a nagy hullámokkal,

együtt ringatózhattak.

Az asszonyok mostak,

ruháikat segítette,

fehéríteni, a hű

folyónak, a

köves partja.

Ettünk

jókat,

mint,

a felnőttnyi

gyermekek, gyorsan

megsültek. Paprikás lisztbe,

fordítottuk, azokat bele.

Ha vizet árultunk

a vásárban,

a végén,

volt érte,

aprócska

gumibaba.

Figyelt ránk,

minden felnőtt,

mint a sajátjára.

Kiszolgáltuk,

természetesen

magunkat, azt a.

Éltünk azzal, amit

adott, a természet, az

 Isten adta, a termékeny vizet.

Valamiről valaki megfeledkezett,

ha nincs más, csak egyféle lehet.

Ugyan mi pótolja, a természetes

ízeket, mihez képest, dönthetik el,

 ízlene-e az. Amikor nem kóstolhatják

a természeteset, mi adja a hűséget,

a természethez, a Hazánkhoz, ah.

Az egészséges körforgásban rejlik,

az őserőnk, ha nincs meg, az emberi

természetes, mit és honnan merít, ah.

A tapasztalásnak a fokozatosságából,

tevődik össze, a belső kontrollunk.

Mihez képest lesz meg, a belső

tartás és méltóság, ha már

nagyon korán, be kell

látnia, neki nincs

ott semminek

sem jó ára.

Nem róla

szól az se.

A szívét

fájdítani,

minek

menne

el oda, ah.

Nem tesz az

jót, ha a lelkes,

szíves, gondolkodó,

belső jelzései, nem

fejlődhetnek fel.

Mi védi, mi óvja,

ha nincsen meg,

az egészséges

belső kontrollja, ah.

Nézz szét, látod milyen szép,

a lelkednek, tiszta, tükre, megvan-e.

Mindannyian azzal a felismeréssel,

születtünk ám ide. Hamar kikopna,

ha azt időben, meg nem kaphatja.

 A tapasztalás, természetes

lehetősége, a felnőtteknek is,

fontos, ki ne kopjon belőlük az,

amit hoztak, az Isten adta, tiszta.

A valóságnak, a viszonyítási alapja.

Az a jólét, amit nem ők teremtettek meg,

 ah, nem tisztelni őket, akik megteremtették,

nem ad tartást, méltóságot, el nem vehető.

Az emberiesből, fordítja őket kifele, ah.

Gondolom, ideje, bocsánatot kérnem.

Hát bocsánatot kérek, mindenkitől, akit

valamilyen módon, megérintett volna.

A szó, esetleg felidézne benne olyat,

ami számára, fontos emlékre utalhat.

Érvelj, győzz meg, legyőzni könnyű,

engem, nem harcolok, sem veled,

se ellened, gyakorlom az alázatom.

Itt lent a porban, nem láthatják azt,

azok az emberek, akik hozzáértően,

tudnának, együtt gondolkodni, ezáltal.

Amit feltaláltam, az kerüljön a köztudatba,

az arra igényesek, felmérhessék, miről is szól.

Ha tisztában vannak vele, az arra érett emberek,

 a sorsukat ismerők, nem tévednének el végleg.

Lám, egyszerűként, nagyszerűen, az élhetőben,

 mindent idejében, tán, nem sérülne senki sem.

 

 

 

Magyarországról, Pakson a Hergál Házból.

Szeretettel. Julamami