Ah, mindenáron, hét határon,

nagy batárról álmodozva, ha,

át se látod, ki sem hallod már.

 A határaidat nem érzékeled,

a  gondolkodó agyad,

nem tud dönteni.

Átbillentél,

onnan nézed,

leragadtál.

Csőlátásban

élve, hinnye,

lehet azt hinni,

más nem láthatja át.

Ah, túlhaladt már, a

 „gyors pörgésű”,

valóságos Világ.

Tanulj meg élni,

„most”, a

fogalmát,

3-9 hónap,

távolságnak

látom, azt a.

Ismerd meg,

a saját sorsodat és

ne, másokat, hibáztassál.

Érvelj, ne vitatkozzál, hinnye.

Megelőzés, alkalmazkodás, a

 „mindenáron”, túl szélesben,

átlátni, térlátással sem lehet.

Alázat nélkül, az sem megy.

Mindannyian, apró, fontos,

porszemek vagyunk, nem

különb és nem fontosabb,

senki sorsa, a többinél.

Ha, nem tanulsz meg,

alkalmazkodni, ah,

a saját sorsod,

 kiteljesedése

helyett, jöhet, a

 kiüresedés, hinnye.

Úgy már nem hatsz,

amikor azt hiszed,

minden rendben van,

már le is maradtál.

A sorsod mutatja,

mikor vagy révben.

Nézz szét, látod,

minden, kihat,

mindenre és

minden

érintettre, ah.

Tisztelettel élj,

 körforgásban

maradva, lépkedj.

Tanulj, hogy fejlődj,

nézd meg, a másik

oldaláról is, azokat.

Van-e dolgod, most,

összefüggésében, látod-e,

anélkül és mindenáron, az út,

nem ér véget, mások döntenek.

Hiszen, megérintődtek közben.

Minden, mindenre és minden,

az abban érintettre hat, íme,

 egy reggeli „bocsánat”.

 

Magyarországról,

Paks, Vadász u.59.

a HergálHázból,

szeretettel, Julamami

Egy Haza ez csak egy,

mindannyiunké aki ide,

szépet és jót teremtett, s

 ismeri a Hazaszeretetet.

Miről beszél, nem így él.

Amikor valakinek érzi

magát, semmi mást

nem lát, egyedül

csak önmagát.

 Ő hanyadik

generáció,

melyik tagja,

 aki oda született,

mi vetülhet rá, amit

ő nem csinálhat meg

így szenved attól már,

a családján belül is, más is,

mert meg lehetett volna azt,

tennie az érintetteknek, régen.

Se tolerancia se emberies.

Így ő sem tudja mi az,

így nem törlesztheti,

a hozott feladatát sem.

Ismerem mint a tenyerem.

A következőnek gondot okoz,

hiszen ahhoz az nem megalapozott.

Miért nem fontosabbak a gyermekek,

miért nem tisztelik az öregjeiket se,

akiket lenne miért tiszteljenek és

 egyáltalán magát az embert.

Tisztelet, becsület, tudás,

ha szabadna, ha lehetne.

Hát nincs ott egy sem, aki

mindezt tudja vagy hiányolja.

Mi történt veletek emberek.

Miért ne változhatna divattá,

 tanulj meg segíteni magadon.

Ismerem mint a tenyerem.

Nem ákombákom,

a látom,

érzem,

jelzem,

ha tudom,

hogy van is

vele dolgom,

nem halogatom,

azt is megoldom.

Mondani,

beszélni,

 üresen,

tartalom

nélkül,

nincsenek

miértek, na

meg minek.

Amit addig

megéltek,

már nem

is fontosak,

lényegtelenek

lettek, a látszatos

az, ha komolyan

is veszed, huh,

mi lesz veled.

Az emberek

néha,

vagy

mások

gyakran,

csak a saját

hangjuk miatt

beszélnek.

Szeretik

hallgatva,

hallatni a

hangjukat

és nagyon meg

is vannak elégedve,

azzal amit hallanak.

Beszél, beszél, beszél,

nem mond semmit,

elvárja, hogy

figyeljenek rá

a magas rezgésűek

a legkiszolgáltatottabbak,

s ilyenkor a gyermekkorúak,

a tapasztalásra vágyó fiatalok.

A jól neveltek, intelligensek,

azt hiszik, hogy kötelező

úgy végighallgatni, hogy

azt szükséges értelmezni is.

Tőlem néhányan már tapasztalták,

hogy válaszolok, mielőtt kérdeznének.

Vagy bocsánatot kérve közbe is iktatok,

egy mondatot, ami hozza a fordulatot.

Mert beleragadna a mondandójába,

ami azt sugallja, ő megelégedett,

neked kell felé teljesítened és

az ő elvárásainak megfelelően,

hiszen változtatni nem szeretne.

Az idődet viszi, a sajátját múlatja.

Amikor a megoldást eszközlöm oda

teszem alázattal, ő úgy el is fogadja.

Mintha szívességet tenne azzal is

érzékelteti, majd idejében megérti,

mennyire nehéz volt kommunikálni.

Nincs alapja, nem lesz tartós akkor,

ha valakinek a tudása azt meg nem

alapozza, azt mondja, folytatja ám

a szövegemet, nem kérdezte viszi.

Amit feltaláltam az enyém, belőlem

is eredt, sok tapasztalással lett meg,

nem elég az, ha kapja hozzá azt, ami

nekem soha nem lehet meg. Tudását

is nélkülözi az, amit kikerekít belőle,

az a másé, az övé soha nem is lehet.

Kiérzik belőle az összeollózás, több

embernek a tudásának lehalászása,

egy mutatós katyvasszá formálása.

Van az a pillanat, amikor ébresztő

van mindenkinek, ha nem kérdezi,

nem kontrollálja a hatását se annak,

bizony erősen hézagos marad, nem

illik össze, csak a fejében legfeljebb.

Nem neveletlenségből higgyétek el,

hiszen néhány szó is elég, a tartalma,

lényege, a válasz, ott rejlik benne.

A belső hangodról ne feledkezz

meg ember, ha jól figyelsz,

 te is mielőtt még

kérdeznének téged,

már a tekinteteddel

megfeleled, hogy

ne kelljen

annak is,

már megint

megfelelned.

Nagyon nagyok

a különbségek,

 félre is állsz,

mert látod,

ő nem fog,

simán el

is sodor,

bekebelez.

Én ilyenkor

adom a jelet,

ha érzi megáll,

ha nem, megyek.

Ha kérdésed

lenne a

miért,

hát

azért,

 mert

ott nem

figyeltél.

Na mi a

különbség

ki elhiszi,

ki meg

el is viszi.

Ő aszerint

én eszerint

élek, nem

irigylésre

méltó

egy

élet

lett

ez sem.

Pedig már

beteljesedett,

csak azoknál

nem akiknél,

a teljesített

emberek

kulcsa van.

Egyesével

születtünk,

magunk

szerint

élünk.

Sírunk,

nevetünk,

remélünk,

önmagunk

szerint van

rajtunk a

fékünk.

Mikor,

hogy

hol élünk

többlettel,

vagy éppen

hiányokkal

élhetünk.

A lábunk

ugyanazt a

 földet éri,

talán az

Istent is

elhiszi,

vagy

tán féli.

Miért kell,

ekkora

óriási,

látványra is

megalázóan nagy

különbségeknek

 mindenben ott lenni.

Van aki belül gazdag,

van aki a szerzéstől,

ki kellene mondani,

fel kellene vállalni.

Úgy tud valaminek

az alapjául is lenni.

Miért ne lehetne

adok-kapok élni.

Nem szabadna ám,

a szeretettől félve

őszintén beszélni,

a fokozatosságot,

lehet tőlem tanulni.

Ne kelljen a jólétet

csak remélni,

ha nem tesz

érte értem,

de ha mindent

megtesz érte,

ugyan miért ne.

Amikor rájöttem,

hogyan függ össze a

generációs jelekkel

a jelen életünk,

hát jó nagy

levegőt

vettem,

hogy ahhoz a

 felismeréshez

elég is legyen.

Így most is bátorkodom

le is írni ide, feltaláltam az

emberek tenyerében lévőt.

Ismerem mint a tenyeremet,

szokták mondani, meg lehet,

 arra már emberileg éretten,

a (Tenyérolvasást) tanulni.

Tiszteletem.

Magyarországról, Pakson

a Hergál Házból.

A további tájékoztatást,

hétköznaponként és a

szombati napokon, 10.00

és 12.00 óra közötti időben.

a  +36302470589 és a

webtenyer@gmail.com,

által írásban és szóban.

Szeretettel. Julamami