Aztán abban vagy-e tehetséges amit felvállaltál, mert minden áron
vezetni akartál. Ah mit neked, ha döntéseket hozol anélkül, hogy
tudod-e mit vállaltál azzal, hogy azt sem tudtad, milyen szinteken
élnek itt az emberségesek. Ahelyett, hogy felemelnéd az embereket
arra a szintre, amiért már teljesítettek a szépben és jóban, végig
dolgozták az életük javát, aprópénzt kapnak a nyugdíjuk helyett.
Mindent megtettek, amire képesek voltak a nekik járó jól működő
életminőségükért, azt az utat járták, amit éppen az aktuálisak
megszabtak számukra mint lehetőségüket. 21 éve vagyok
végzett prevenciós, a megelőzés idejét akkor már megéreztem. Azt
mindig figyelembe vettem, hogy legalább ne ártsak azzal, ahogy
a sorsomat élem, alkalmazkodni igyekeztem hát az életem során.
Mert leginkább azt láttam, nagyon akarják az igazukat, hagytam.
A különböző hatások, mind más lehetőséget adtak, fejlődtem,
lelkesen, szívesen, gondolkodó lett belőlem. Anélkül, hogy azt.
terveztem volna, mégis tudtam mert éreztem, fokozatosan fejlődve
haladtam. Teljesen vagy részben más módon, a hétköznapokban a
hivatásom által, mint akik megkapták a saját Hazájukban mindazt,
amiről én álmodni sem álmodhattam volna. Többször ismételtem
ugyan, viszont akkor is teljesen másképp láttam már, tapasztaltan.
A várakoztatás abból ered, hogy van aki még nem érti mit vállalt fel,
tán igyekszik behozni a hiányosságait, úgy, hogy kívülről ne lássák.
A tudásból jönnek az érvek, a magyarázkodás hiányosságokat takar.
Összefüggésében látással élni, azt is jelenti, egy rezgésben átjön az,
amit sokan, még nem is látnak, se nem érzékelnek, nem hallják ki.
Semmi különleges nincs benne, amiben tehetséges az lett a hivatása.
Esetleg a nagy serénységedben, nem gondoltál még arra, hinnye, ah,
úgy végezd a napi számok szerinti döntéseidet, hogy megfeleljél oda,
ahol a döntéseid, nem érintik az életvitelük minőségét csökkentően
embereket. Gondolkodni, gondolkodni, gondolkodni, gondolkodni,
emberségesnek maradni, vagy tán tárgyakkal is lehetne foglalkozni. Julamami
2010.11.30. már írtam az interneten.