Nem tudom mit szólna bárki hozzá, ha elkezdené valaki más
számolgatni, vagy használni a pénzét, anélkül, hogy kérdezné.
Van akinek a tudása a vagyona, mivel racionális létben élünk,
már meg is lehetne az egészséges körforgás, ha lenne valaki,
aki azt felvállalná érdemben, nevesedhetne is általa, hinnye.
Ne szolgáljad ki magadat mások tudása által, mert ahhoz még
sokat lenne szükséges fejlődnöd, hogy azt már alkalmazhasd.
Nem szeretném tudni, mit szólnának hozzá, ha mások meg,
ugyanúgy a pénzüket használnák, a kérdezésük nélkül, ah.
Ha nagyon egyoldalúan van minden, beszorulhat mindabba,
amit megteremtett addig, ha nem változtat, meg is rekedhet.
A kapaszkodód, a saját belső értéked a felismert önbecsülésed.
Segíts magadon az Isten is megsegít téged, ha rátalálsz az utadra,
meglátod, kihallod, megérzed a tehetséged, általa a sorsodat éled.
Alapot adhatsz ah, a következők már önmaguk szerint élik azt meg.
A belső kontrollod, maga a lelkiismereted, bizony minden olyan
helyzetben jelezget, jelez, fékezgetne, lefékez, szembesít
azzal, amit felhalmoztál magadban az terhelhet is.
Becsüld meg azt amit az Isten neked adott,
az emberséges létedet erősítve éljél hát.
S ne rongáljad megadat semmi olyan
által, ami később leértékelhet tégedet,
ahhoz képest, amiben tehetséges vagy.
A belső tartásodat, emberi méltóságodat
igyekezz megtartani, nem válthatja fel se a
pénz tengere, sem az akaratosságod ténye.
Megtalálva önmagadat a saját sorsodban a
feladataidat, az majd generációsan is hathat,
megmarad utánad az értékes lenyomatod.
A mások terhét sem szabadna magadra
vállalnod, ha nem kér meg arra, hogy
tegyél érte, a szintje fölé emelnéd vele.
Annyit adj, amit tett azért, hogy a saját
szintedre emelkedhettél, a tudása által.
Tanuld meg azt, hogyan tarthatod meg,
hiszen a tudása nélkül nem kerülsz oda.
Ne akarjad a mások által feltaláltakat,
betudni magadnak, ah, nem tudod
átfordítani úgy, hogy általad,
ugyanúgy átmenjen.
A racionális oldalra áthathat,
mindenki kapott saját feladatot,
adja hozzá a tudását a Hazájához.
A másolása, tovább szövegezése, hozzá
írása által hamissá leszel, távolságtartóvá
válhatsz, azzal is kibillentheted ám, az
egészséges egyensúlyodból magadat.
Vedd meg, adjad ki rá a pénzedet, ah, hogy
egyensúlyt teremtsél az ügyben magadért.
Fejlődjél általa, a fejlődéshez igazodva,
az emberséges oldaladat erősítheted fel.
Az emberséges fokozatosság a lényege,
ha egyszer valamihez hozzákezdesz, úgy
fogsz élni, hogy az már amit teremtettél
azzal, a sejtjeid elfogadták, egy lett veled.
Utána bármit tapasztalsz meg életed során, amit
felismer az addigiból, az aktuális sejted, a tied lett.
Ha viszont nem teljesítesz, oda ahonnan a jót kaptad,
amikor az már a másik átfordulásához szükséges lenne,
sokat ártasz azzal a jótevődnek és önmagadnak is, hinnye.
Ha nem történik meg, a jól megérdemelt szintváltás, még
a saját sorsotok szerinti időben, tanulnod szükséges azt,
ha nem érted még, hogy miért lenne fontos adnod.
Éppen ideje, hogy tanuljad meg azt,
ami nélkül jó minőségű életed nem
lehet, hiába van a tengernyi a pénzed.
Tanulom hát, a racionális létezésemet,
fordítottat hoztam, amikor születtem.
Ah, azért elboldogulok, nagyon nehezen
haladhatok, viszont közben emberesedek,
nem unalmas az életem, van feladatom bőven.
S meghozták akik megtiszteltek mindazokat,
amikkel valószínűleg sosem találkoztam volna,
tengernyi sokféle hatás ért hát. Amikor engemet
olyan helyzetbe hoztak, jól kitalálták, ah, hogy ne
lássam, ne halljam mi történik kint, meg is üzenték.
Tudtam, hogy hol vannak a határaim, be is tartottam,
ami a következményévé lett, ah. Reménykedjenek hát,
hogy kezelhető lesz az összefüggésében látás nélkül is.
Emberies jelnyelvnek neveztem el, ha nem tudod azt
értelmezni, hiába akarod bemagolni, nem neked,
nem rólad szól az, minden arra érett tanulhatja.
Ha különböző oldalon jók, de emberségesek,
egy szintnek számít és értik egymást, hinnye.
Egészen jól elboldogulnak ott is, ahol mások
nem boldogulnának, a pénz nem oldja meg, ha
fel van halmozva, legfeljebb megrekedést okoz.
Az egészséges körforgás mozgásban tart, ah
Két lábbal a földön, ezt gyakorlom most, ami
számomra az életfeladatom lett. Hiszen már
kicsinyke gyermekként sietnem kellett, ha
azt szerettem volna, hogy jót kacagjanak.
Nem a saját ritmusomban szedtem az
aprócska lábaimat, felgyorsítottak,
a nekem szánt keretben a kerekek.
Amikor megjött a saját sorsomhoz az
eszem, döntöttem az életritmusommá lett.
Önismereti oktatás, a saját sorsodhoz
felneveléssel, ha van arra igényed.
Az összefüggéseit meglátja,
a saját szintjére kerülve,
oktatás közben felfogja.
Nem várakozik megoldja,
már a következő feladatára
figyel, közben halad előre.
Szükséges lenne tudnod,
miben vagy tehetséges,
milyen feladatot
hoztál,
ahhoz, hogy
teremtsed
bele a
jót és
a szépet
a Hazánkba.
Amit itt találtam
fel, sok országból jöttek,
amikor megtiszeltek eljöttek
ide a sorsolvasásomért. Jól is
jöhetne az összefüggésében
látás az arra éretteknek, az
egészséges körforgásukért.
Fontos lenne az, hogy
tudjanak róla,
azért nem értik
még most őket,
mert fejlettebb
lélekkel áldotta
meg az Isten.
Az alázatnak
a tanulása a
megoldása.
Nem vagy
egyedül
azzal sem.
A természetes
folyamatokhoz
visszarendeződik
minden életszerűvé
válik, az is majd működik.
Az egészséges körforgásba
beletartozik, hogy a napi sikere
meglegyen, az agy fel is fogja azt.
Egyensúly nélkül, a kerengetővel
sem tud mit kezdeni, jár körbe,
nem a pénze szabja meg azt se.
Győzz meg legyőzni könnyű
engemet, nem tartozom se
ide, sem oda, oktatom azt,
amit feltaláltam már tíz éve.
Vannak a jelekhez hiteles érveim,
magam találtam meg és fel mindet.
Lerajzoltam egy nap alatt, egy jól
működő ritmusban tanuljuk meg.
Alkalmazkodom ahhoz, amiért
az oktatásomat igénybe veszed, a
végére eléred, megoldod magad.
Ne mástól várjad, önmagadért,
magad szerint teljesítsél. Mert
ha igyekszel meggyőzni, a szíves,
lelkes éned, s az erősödő jelzéseiről
tudomást sem veszel, lemaradsz. Magadnak
is ártasz vele és mindenkinek aki abban
amiben dönthetsz nélküle, érintett lett, hinnye.
Általános műveltséget növelő „Tenyérolvasó”,
aki már érti, hogy miért nem érhet egyet azzal,
ami rá lelkileg és racionálisan is, lehúzóan hatna.
Felelősek vagyunk önmagunkért, mindenkinek,
aki megszólít és megtisztel, hitelesen érveljél.
Apró fontos porszemek vagyunk mindannyian,
senkinek sem nagyobb, vagy fontosabb a feladata
a többiekénél. Egy teljes érzésre vágyik mindenki,
amikor azt érzi, megcsinálta. Ah, hazaért, minden amiért
tett addig, egy teljesíthető élethelyzetté állt össze számára.