Minden körülmények között maradj emberséges.
Maradhat-e az a helyes mintának,
hogy tiszteletet adsz és meg is kapod azt.
Ismétlésben vagy,
lazán haladsz és azt mutatod,
aki sosem voltál és nem is leszel,
mert ahhoz szükséges lenne a hozzáértés és az alázat, hinnye.
Ha döntőnek álltál, nem mindegy mennyire vagy emberismerő, a
szintek között átlátod-e, kihallod-e, megérzed-e, ha már adják az
életminőségükről szóló jeleket, érted-e , hogy róluk is szólna a jó.
Vagy elég,
ha elmondod,
amit éppen akarsz és ha nem is értik amit
akkor
mondasz, nem számít az,
majd máskor úgy is mást mondasz, fogyjon a szó és kész, hinnye.
Amikor sokat akar és még és még, nem ismeri fel a sorshatárait, nem
elégszik meg azzal, ami úgysem járt volna, hiszen nem ért ahhoz, ah.
Az elmélethez sok év tapasztalása szükséges, a jóban és a rossztól jó
távol maradva, Önismereti oktatás, most az igényes felfogásúaknak.
Aztán ne keseregj majd, ha arra ébredsz, hogy megkérdezi tőled,
a gondolkodó agyad, ugyan mit tettél önmagadért és helyesen
cselekedtél-e, teljesítettél-e a népért, benne van-e
a felvállalt feladatodban. A jóért, a szépért úgy,
hogy annak a következményeként felfejlődhetnél és a
következő generációknak is, működőképes jó minta lehetnél,
hinnye. Ne helyettük, ah, értük szóljon mindaz, ami érinti majd
őket, ne úgy, hogy nem értik azt a döntők, hogy mit szeretnének.
Azt a, mintha nem egy nyelven beszélnének, sok mindenben el is
beszélnek egymás mellett. Vagy nincsen annyi tartása, hogy belássa
nem alkalmas vezetni, alázatot lenne szükséges hát gyakorolni.
Vannak akik vezetni születtek, generációsan is ott vannak a
nagy különbségek, ah, vele lehetne értően kommunikálni,
aki kihallja, megérzi, átlátja, mindazt ami fontos lenne.
Hiszen egyenként születtek, a Hazájukban élnek,
róluk és a családjukról is kellene szóljon az életminőségük.
Hol van az életszerű odaadó gondolkodó aki tudja, mi lenne jó
a gyermekeknek és az idősödőknek, a tisztelet és a szeretet,
ők jobban megértik hát egymást, az egyiknél van még idő bőven,
a másik meg pontosan tudja, a gyermekek hiányt ne szenvedjenek.
Ah, hogy teljesíteni tudjanak mindannyian, a saját életszerűen jó
mintákban megtalálják a számukra helyes fejlődési lehetőségüket.
Gondolkodni születtünk, a napi sikerélményünk a tápláléka az
agyunknak, hát keressük abban ami épp adott. Nem adjuk fel,
mert tudjuk, nem csak magunkért, a következőkért is
felelősen fontos élnünk, ez itt a Hazánk nekünk.