A sorsod szerint, ki vagy te…2020.06.14. https://julamami.com

Ugyan tudod-e, hogy a sorsod szerint ki vagy te, vagy csak beleélsz

abba éppen, amit eléd tárnak az erősebb hatások, majd

lesz valami a végére. Ha túl nagy lenne

magadhoz a bizalmad és nem

éreznéd még át az emberies

oldalad érettségét ahhoz.

Kérlek kérd ki annak a

véleményét, aki már

jól ismeri a saját sorsát és

az emberségének a hatását,

úgy is, hogy felismerte miben

tehetséges emberségesen.

Tudja azt is, hogy amit

rábíztak, az nem az

övé lett azáltal, ah.

Mindannyiunké maradna,

ha befogadná a Hazája,

miután itthon eladta.

Nem különböztet meg

bennünket, aki olyan

magas szintre került,

mert tudja, minden egy

egy minden, amit a saját

Hazájukban találnak fel azt,

ott fontos elfogadni, mert ugyan,

hogyan ismernék el a Hazáján kívül.

Ha olyan a hatása annak, hogy az itthon,

 arra sem érdemes, hogy átadhatná azt,

az ahhoz már értő intelligenseknek.

Van amit hozunk  a születésünkkel,

amit nem tudunk azt, megtanuljuk.

Leginkább, nemcsak bizalmat

kapott arra,

hogy abban őt a

legtehetségesebbnek

látták, hogy jól bánjon azokkal,

akiket a feladattal  együtt kapott.

Összefügg minden mindennel,

a saját szintjén mindenkinek

adott az Isten birtoklást.

Ha felismeri a határát

annak amit vállalt,

azt  is tudja, mi az

amihez nem ért.

Kinek hol van az

eleje, másnak

meg pont ott

 adatott

meg a vége,

az életében az

akkori szakaszának,

hogy jobbra válthasson.

Amikor válthatna, valami

teljesen másra, valamire ami

ott jelezget benne és hárítja,

mert azt hiszi majd elmúlik,

minek törődjön vele.

Miközben akkor

törődik bele,

valamibe

amiben

majd nem

érzi jól magát,

hiszen a sorsához

nincsen semmi köze.

Ismerem  a tenyeremet,

ez természetes is lehetne.

Megerősödve a változásokhoz

közben, hogy ne mások döntsék

el, milyen minőségben élje az életét.

A lelkes, szíves, gondolkodó énünket

az Isten adta, ugyanúgy mint a racionálisat.

Lehet nem számolt azzal, hogy lesznek olyanok

akik,  ahelyett, hogy fejődni szeretnének, inkább

másokkal csináltatnak meg mindent. Ami által változni

lenne szükséges, s maradnak benne abban, ami nem visz

senkit sem  sehova,  bizonyítja igaza van és az igazát akarja.

Hát legyen igaza neki is és legyen igaza mindenkinek, aki azt

érzi fontos számára az igazsága,  viszont vegye észre azt is,

ha már annyira mindenben igaza kellene legyen, válassza

hivatásául és abban élje meg kitűnően, mindenki hasznára.

Ne maradjanak ki, sem le ők,  akik más feladattal hozták

a tehetségüket, kapjanak ahhoz, hogy megszülettek,

emberi méltóságot, a tehetségükhöz lehetőséget.

Az Isten szép színes palettát teremtett, szíves,

lelkes, racionális, gondolkodó embereket.

Nem gondolkodhat egyikük helyett

sem jól más, hiszen a sorsát azt

azért kapta, mert az a dolga,

hogy teljesítse annak az

akaratát, aki teremtette.

A hatalmas Isten tudja,

kinek mi lenne a dolga, ha

 azt más elbirtokolni vágyná,

visszakerül úgyis az egészséges

körforgás által a helyére, az a rendje.

Hát legalább ne ártsál, senkit se bántsál,

jó magadra is vigyázzál, mert nem teheti meg

helyetted senki más, felelős vagy, magadért is.

A Teremtő mindenkinek szánt jó lehetőséget, aki

megszületett. Azért adta a tehetségét, hogy azt

időben felismerve, a saját és a Hazája hasznára,

és a többi emberhez alkalmazkodva is tudja.

Ha valami még ezekből nem megy, ideje

lenne bepótolni mindazt a hiányt,

ami által a többieket megérteni

igyekezve, alázatot tanuljon.

Most jön a jó öreg,  aki

nem hagyott el

engemet,

a nehézben

sem. Viszont,

időre volt szükség,

hogy ki tudjam mondani

azt, bocsánatot kérek azért, ah,

amit még nem értően cselekedtem.

Azóta hála Isten sokat tapasztaltam,

az alázatomat ismerem a  legjobban.

Ami ne jelentse azt kérem tisztelettel,

hogy simán hülyét akarjon csinálni

belőlem. Ha mégis megesne, hát

hagyni fogom, nem teszek

semmit ellene.

Viszont ne vegye

zokon, ha megyek

tovább megélem a

saját sorsomat,

hogy le ne

maradjak.

Van még dolgom,

maradt bőven, a sok éves

várakoztatásom hátrányát okozva.

Bizony, egy megoldandó generációs

feladatom, a feltaláltamat jól eladnom.

S betanítanom arra már érett és ahhoz

tehetséges emberséges sokaságot, hogy

azoknak akikért felelős vagyok, megadjam.

A sok hátrányuk miatt, ahogy lehet azokat

az alapokat, amik a mások ígérgetései

miatt, megvalósulni eddig nem tudtak.

Nézz magadban szét, látod milyen szép,

a  lelkes énednek tiszta tükre, rávetülhet ám,

ha gondolkodva cselekszel a racionális életedre.

Két oldalunk van, nem lehet jól teljesíteni, jót és szépet

maradandó jó minőséget alkotni, ha nincs hozzá még alázatunk.

Ah, amit a teremtő tehetségnek számunkra megadott, hiszen nem

egyedül vagyunk, mindannyiunknak megadta a születésünkkor az

Isten, a lehetőségünket a tehetségünkhöz, legyen általa  jó sorsunk.

Alternatív
Magyarországról, Pakson a Hergál Házból,Műhely, a megelőzésért, Heringes Árpádné e.v., szeretettel. Julamami