Ott volt hosszasan a bocsánatkérésnek  a  lehetősége, nem kértél bocsánatot, azt hitted megoldódik az majd magától, hinnye,  ah. Mindennek megvan a maga ideje és tisztelhető  módja, helyszíne. Tisztelet, szeretet, hála, legyen otthon bőven, hogy vihessenek belőle kimenőben. Ezt szeretted volna, hogy most meg éppen,  nem láthatod át, mert megváltozott azóta, pedig megtanulhattad volna.

A gyakorlati tapasztalatod ugyan mekkora, abban amiben megmondónak álltál ah. Nyomod a sablont, észre sem vetted, az hányszor mennyiféle formában, ugyanazt az ürességet nyomja, ah. Összefüggésében látni, az egy magas szintű tudásnak a lehetősége. Összegződik az a sok elrendezetlen benne, aki sorsának a tanulását felvállalja, hinnye.  Nem lehet tölcsérrel beletölteni, már ott van az mint tudás, csupán a kommunikáció szintje, hangneme, valóságos,

úgy hat oda, ah,  ahol arra éppen a szüksége van, a magyarázatnak.

Nem lehet,  nem tudod becsapni a lelkes,  szíves, gondolkodó énedet, hinnye, ah. Segíts magadon az Isten is megsegít, ezt gyakorlom tíz éve már, bár nem haladtam  előre, a saját szülőhelyemen, ha kidugom  a fejem, már neveletlenkednek, hinnye má,  há mivé vátá.  Belerondítasz az ünnepébe azoknak, akik maguk is azt élik azóta, tán csak nem valami messzirű gyütt rokona lenné azoknak, akik nem vállatak fő, oszt most meg kesergő, hinnye má. Nem adhatom fel, nem  kényeskedhetek, át szeretném adni,   a tudásomat, sok intelligens embernek aki a sajátja mellé tanulhatná meg.

Bevinné valahogy, valami módon, hogy ismerhessék meg a

gyermekek még időben, honnan jöttek hova tartanak és kinek

a generációs feladatát hozták, hogy időben teljesíthessék azt.

Nem harcolni születtem, megküzdöttem azért, többször is, hogy  megmaradjak. Abban a sokféle nehézben már tapasztaltan, lépés  helyett csak  csusszantam, ah. Se ne ártsak, meg se bántsak, de haladhassak  tovább és tovább, felvéve a saját sorsomnak, a számomra életszerű ritmusát.

Ahhoz képest amit ide bele  teremtettem, nagyon kicsinyke a

 nettóból kiszámolt nyugdíjam,  még szerencse, hogy feltaláltam.

Minden az arcokra van írva, a lelkesedés hova lett, ugyan mi táplálhatta, hogy lett belőle nyüzsgés és  mekkorára nőtt általa, a gyakran hangsúlyozott jólét. Mintha annyi azért történt volna, hogy láthatóvá váltak szépen sorba, amit hozzáértés nélkül vállaltak fel sokan. Abból lett a nézd már kivé vált, na az valóban csoda. Sok kitűnő üzletember tudása általi az, hát most már egyforma minden.

 Ah, nem megmondta, hogy jó lesz és tényleg, miből a cserebogár, kényes, fényes, na látjátok ugye, minek gondolkodtok, hinnye. Majd magyarázza azt, amit az évek rárajzoltak az arcokra, ha nem állt be az éppen aktuálisnak látszó sorba, pörög körbe, nincs mire várnia.

Óvatosan mondom, mivel minden egy, egy minden, apró fontos porszemek vagyunk mindannyian az aktuális megmondásban. Nem gondoltál  arra, hogy amikor a pénztárcád ásít az ürességtől, akkor ülj le és gondolkodjál el, hátha melléd ülnek mások  hasonlóképpen. Tán beszélgetni kezdtek és rájöttök tudnátok segíteni egymásnak, mert neki abból van kettő, ami  neked éppen hiányzik, nincsen, ah. S a csere közben, meghalljátok azt, ami addig nem jutott eszetekbe.  Elhiszitek  közben, nincs semmi baj a gondolkodásotokkal, csupán használni szükséges a agyatokat, mert azért adta az Isten,  hogy gondolkodjál,  a várakozásban ki ne üresedjél már,  hinnye.