Sokszor volt úgy, ah,

a hivatásom mentett meg, attól, hogy átvegyem

a punnyadó várakozás ritmusát, s elhiggyem, hogy amit mások

mondanak az maga a valóság.

Hiszen nem volt

más hatás csak az,

 valósággá is válhatott volna,

a tudás és a munka hiányzott,

hát tettem értük, akkor legott.

Úgy látszott, hogy kívül vagyok,

mindazokon, amik a jólétet mutatták,

az is látható volt, amit nem gondoltak,

hogy ott voltak,

a dőzsöléses kirakataikban, azt a.

Nem voltam részese, mert nem hittem

abban, hogy amit mások teremtenek meg,

azért van, hogy a könnyűben topicskoljanak.

Így festettem meg, amiért fogadott anyám,

az elismert szakember nagyon megdicsért.

Azt mondta, tudtam, hogy megtalálod az

egyensúlyodat a kavargásnak tűnők

kellős közepében. Sokat kaptam

azzal, hogy láthatóvá vált a

valóság, ami a lényeges.

Emberesedtem,

azáltal, hogy

amit az

Isten

adott

tudtam,

hogy sok

időt, energiát

kíván a megélése,

nem pénzben értendő,

annak a meglévő eredménye.

A lelkes, szíves, gondolkodó ént,

hozzuk mindannyian, ha az már

nem úgy van, pótolni fontos.

Önismereti oktatás, igényesen.

Használjuk azt, amit az Isten,

a saját tehetségünknek

a munkás részével, a

kultúránkban

mindig, most

is megadott.

Tisztelet, szeretet,

legyen otthon bőven,

hogy vihessenek belőle

oda ahol arra igény van,

abból hiányuk ne legyen.