2010.-2020.06.25. Vissza a múltba…

Amióta észleltem, hogy azon járt az eszem, rájöttem, segítőnek születtem, hát tettem a dolgomat, hiszen adni születtünk mind. Sokáig azt gondoltam, ha megfelelek, akkor rendben lesz minden. Aztán rájöttem, hogy az nem nekem lesz jó, csak annak amihez adom a megfelelés energiáját, nekem attól jó, nem lesz, hát, szükséges volt váltanom.

Azt már önmagamért tettem meg, tudtam nem várhatok másra, mint amit megtehetek, azokon belül, amit lehetőségnek vélhetek én is.

Volt úgy, a végpontot is megvártam, mert tudtam, hogy egyedül  oldhatom csak meg.  Ahhoz meg kellett, hogy jöjjön, magamhoz az időben az eszem. Ah, nekem fontos legyen az, attól kezdve, jól érezhessem magamat, megjárna már az, sokat adtam addigra.

Hinnye hát, úgy tűnt a nem éppen jó indulatúak közül, némelyeknek akik nagyon vakmerően, nem látták kívülről magukat. Csőlátáshoz szoktak, addig az remekül működött általuk. Lehet észre sem vették, mennyit ártottak sokaknak, a sértő, bántó mondataikkal, amik mindig ugyanazok voltak, jól bejött hát nem változtattak rajta.

Megcélozva épp az aktuálisnak  megfelelően, sok rosszat tettek azzal.  Azt hitték sokan, hogy nincs más mint amit akarnak tőlük, csak azt  teljesíthetik, csak azt szabad. Nem volt másik lehetőség, azt látták ők is a csőlátást utánozták, nem fejlődtek fel önmagukhoz.

Tudtam, úgy ahogy nekem jó mások nem tehetnek értem, hogy az nekem magam szerint, a sorsomnak megfelelően jó legyen.  Tudtam, hogy mások szerint élve, magamhoz képest csak  vegetálni fogok, ha nem változtatok. Azóta hála Isten, feltaláltam valamit ami nagyon fontos lenne, ha az értők tudnának róla, nehéz,  de megtanulható.

Változtatok még most is, ha szükséges  naponta, hiszen amit ránk szabtak, vagy időnként, esetleg naponta változtatva szabnak, azt követni úgy sem lehet. Hát alkalmazkodom ahhoz amit elvárnak éppen, ha belefér a napi hivatásomat gyakorló életembe, de nem veszem sorsszerűnek, csak az elvárásnak megfelelően teszem…

 

Alternatív
Magyarországról, Pakson a Hergál Házból, Heringes Árpádné e.v., Műhely, a megelőzésért e.v., +36302470589, heringesarrpadne@gmail.com, szeretettel. Julamami