Prevenciós vagyok, a hivatásom is én magam vagyok, általa értem el oda, amivel már oktathatnám az értőknek. Mit is tapasztaltam meg a 26 gyakorlatból az elméletbe érő, rajzos formájában, működésében. Annak amit feltaláltam és érthetően elmagyarázom, amikor oktatom minden apró jelét átadom a tudásomnak, jól leolvasni tanítom meg.
Azután, amikor odaérsz a számodra válaszútnak látszóhoz már érted. Mi a látszatos és mi az, ami számodra akkor, lényeges,
a sikeres életedhez. Mert az át és megélése a lényeges annak, amit azért kapunk, hogy az alkalmas sejtünk rögzítse és tegye a helyére.
Aközben pedig ne sérüljünk bele a hatásokba, el tudjuk rendezni azt magunkban, ehhez értek, ezt értően engedi meg nekem a teremtő. S ismerték el, kitűnő megajánlottal 1999-ben. Alapot adva számomra ahhoz, hogy megtisztelően sorsokat olvasva, fejlődni tudjak. Akkor is, amikor a külső vakmerő megítélések, alacsony szintet engednek és azt is láttatnak, értékes minden pillanata annak amit tapasztalok.
Ha túl magabiztos, túlságosan felszabadult vagy, a látszatosban, ah. Szembesülhetsz a pillanattal, a sorsod nem arra mutat. Érted szól majd, hogy ismételd meg, még egyszer, még egyszer, még egyszer…
Mindenkinek akad a saját életében megoldani valója /törlesztése/.
A legnehezebb ha a látszatosban is, igyekszik önmagához helyesen élni, hiszen tudja, hogy hol tart éppen a törlesztésben.
Ahhoz mérve, keresi a megoldást a jelenben, ami teljesen természetes is lenne. Hiszen azt hozta feladatnak, abban van a tehetsége, a sorsszerű számára az lenne, hogy megoldja azokat.
Nem hagyja hátra a következő generációnak, a rábízottaknak, hisz átlátja, kihallja, megérzi, azzal tudna segíteni mint jó mintájával.
Akik felismerik, a jót és a szépet és rájönnek, az össze – vissza, csak a látszatos, csábítóan könnyű és hivalkodóan minden rendben van ott.
Általános műveltséget növelő „Tenyérolvasó”, ha már érted, hogy mi hiányzik ahhoz, hogy összefüggésében látva, el ne tévedj, tán végleg.
Gondolatébresztőnek szánom, a kifejtését magánban írom, hogy ne legyen reggelente itt túl sok az írásom. Aminek a folytatását te is láthatod, ha van rá igényed és eldöntötted, meghallgatnád a kérdéseidre a válaszaimat. Ebben a formában írom a könyvemet, nem várhatok más megoldásra, hát megoldom a magam módján. Legfeljebb neked is lesz belőle néhány mondat, vagy oldal, hátha valamire tudod majd a döntéseidnél használni később. Ha úgy gondolod, hogy ezen az átbeszélő módon szívesen jelentkeznél az Önismereti oktatás, igényesen, Műhely, a megelőzésért e.v. igényesen oktatásomra, tisztelettel várom a jelentkezésedet.
Skype Heringes Árpádné napok óta nem érhető el. Remélem megoldódik, Árpádné Heringes-t ajánlja fel még mindig. Remélem rájönnek mi az ami miatt nem vagyok elérhető, Heringes Árpádné néven, pedig nincs belőle több. Felőlem nézve van rajta egy név, akihez nem jut el az üzenetem, se a hívásom, hogy mit keres ott, így nem tudhatom meg, mert nem velem beszélget. Olyan mintha rendben lenne minden és nekem mégsem működik még, kivárom.
A logó alatt megtalálod az elérhetőségeimet. Az Online sorsolvasás oldalon mindazt, amit ha igénybe veszel megtapasztalhatod, hogyan olvasom le a sorsodat. Ha úgy döntesz teszel fel egy álarcot, ha nem akarod, hogy lássam az arcodat, a hangomat hallod. A tenyeredben lévő számodra fontos sorsképleteidet olvasom le, megtisztelő az nekem, ha rám bízod, mindent amit látok és fontos, leolvasok.