2010.-2020.06.27. https://julamami.com Vissza a múltba…

Általános műveltséget növelő „Tenyérolvasó”, Önismeretre

nevelés, út az önbecsüléshez, ha már beértél rá várlak szeretettel.

Emberies jelnyelvnek neveztem el, eszerint olvasom a sorsukat és

oktatom  az engemet megtisztelőket. Hát bizony, az ismétlés is

fontos, ha eljutottál  oda, hogy magadnak ártasz már. Az egyik oldal a

másik nélkül jól nem megy, előzd meg, maradj az általad naponta is

kontrollálhatókban, nem mások, az önbecsülésed szerint. Ha azon a

szinten is folytatni akarod, mert van még mit akarnod, nem jött elő

időben az alázatod, az biza jó nagy feladat lett. Na nem másoknak

csak neked gond, hiszen vissza kerülhettél oda, ahonnan egyszer

már ki tudtál vergődni, kívülről úgy néz ki. Még lett volna miért ott

maradni, sok mindent ott átélni, sorszerűen az alázatot kóstolgatni,

 jól megszokottan életszerűvé tenni. A  jó lehetőséget nap mint nap

megköszönve az Istennek, az érintetteknek, gyakorolni, gyakorolni.

Ah, ne legyen miért a nagy megfelelések szerintieket, pironkodás

helyett, behelyettesítő áradatokkal akár naponta vakmerően ellátni.

Ah, most se, az arra már jól megérdemelten várakozók, ne tudjanak

önmagukhoz időben felnőni. Na hiszen, hát akkor, aktuálisan, kinek a

személyiségével lehetne leplezni az érettnek még nem mondhatót. A

hiányosságokkal kitűnően tarkítottal előrukkolót, a mások számára

már jól észrevehetően, lekicsinylően vakmerően másolássá tevőt.

Odáig is el lehet jutni, hogy az is feltételezhető,

 azokkal a kiváltságokkal, bármit lehet.

A belső kontroll jelezné pontosan,

amit lehet azt nem biztos, hogy

emberségesnek maradva

átbillenés nélkül szabadna, ah.

Julamami védjegy, nem kaptad

meg a lehetőséget, nem a tied.

Lépni érdemben akkor lehet,

ha nyugodt a lelkiismereted,

a múlt úgy rendeződött el, hogy

ráköltötted az addig felhalmozódott

hiányosságaidra, a pazarolható pénzedet.

Elsimogatod most a lelkes, szíves, gondolkodó

énednek a jelzéseit elrendezheted, jó alapot adva azzal.

Legyen mire jóérzéssel emlékezned, az első lépésed tiszta, ah,

hogy megmaradjon az emberséges veled született tehetségednek

az emberesedéshez szükséges alázatot is tisztán jelzésed és végleg.

Alternatív
Magyarországról, Pakson a Hergál Házból, szeretettel. Julamami