Azt hiszi ordít, pedig éppen csak suttog,
menti a két kicsit a vállain összefonja
a két karját, úgy tartja őket.
Így szól az Istenhez,
kérlek, meg ne
rogyjak.
Segítsd
tartani a
térdeimet,
el ne ejtsem
a legnagyobb
a kincseimet.
Együtt rázkódtak
ők hárman, az árva,
a kis fekete gubanc,
és a zokogó önmaga.
S akkor meghallja,
itt vagyunk és érzi
nem tudna már elesni.
Körbefogták a vállaikkal
megtartják őket hármójukat,
viszik, tolják előre egy csapatként.
Akkor akik ott voltak, gyakran szóltak
róla társaságokban, érezték, bennük
akkor átélhetően megvolt, a ” Csoda”.
Amikor ráébredsz a valóságra,
ne uraljon el a bánat,
úgy lépj előre,
hogy a jövőd,
megveregethesse a vállad.
Lehet neked a hétköznap is
vasárnap, az ünnep érzése
ott van benned, ne hagyd
elszomorodni azt a sejted.
Arra figyelj, hogy elérjed
legalább egyszer azt az
érzést, ami felszabadít
egy élethelyzet által.
Ha megéled, arra is
emlékszik a sejted,
a következőkben
már előfordulhat,
természetessé
válik az neked.
Benned épül,
az már a tied.
A többszöri
ismétlések
egyenlők
lesznek
teveled.
Boldogulok,
szoktam
mondani,
mert ez
megvan
nekem,
ezzel élek túl.
Ennyi ember
által kaptam,
így bírtam el
a nehezeket.
Így nemcsak
mondom, át
is éltem én
is sokszor.
Azok által
maradt
bennem.
Oktatás,
nevelés
közben,
mások
is átélik,
mind – mind
magához mérve,
felkerül a szintjére.
Megfelelő alapja
lesz az a saját
szintjének
eléréséhez,
a sok ismétlés
által az övé lesz.
Egész életére kiható
élménye az, a fejlődése
következménye érezhetően.
Köszöni jól van, mondja majd,
mert erősödött a lelke, szíve,
gondolkodó agya a jó minőségű
életéért megtette amit tudott.
Különös oktatás, nevelés eladó,
153-ig, számozott oldalon rajzok,
amit egy nap alatt rajzoltam meg.
23. éve tapasztalom naponta azt,
hogy megtisztelnek és oktatom.
Emberies emberismeret, amit
ha tanulhatnák az emberek,
nagy hasznukra lenne mint
saját maguk megismerése.
Továbbá az, hogy mi mind,
más sorsot hoztunk azzal,
hogy megszülettünk. Úgy
elgondolkodnának és nem
ártanának egymásnak, ők se,
akiket nem érdekel más,
mint a saját életminőségük.
Mert meglátnák azt is, amit
eddig, azt sem gondolták tán,
hogy az létezik, akkor tisztelni
tudnák csak úgy, az embereket.
Ne legyenek ilyen különbségek,
ah, a vége a megalázó élet lehet.
Sorstalanná szegényedni, nem.
Magyarországon, Paksról a
Hergál Házból, online
ha bárhol élsz a
Világban.