Látszik már, ami látható,

a tekinteten átható.

Hol ragyogó,

hol suhintó,

hol fortyogó.

Mű hó,

hűhó,

sajgó,

fájó,

bántó,

de nem jó.

Erős vegyes,

többemberes,

mégis egyesek,

védtelenné  lettek.

Hinnye ez meg mire jó,

hahó, hiszen úgy is látható.

Az aktuális bánatod miatt,

megcsúfolod a Hazádat.

Másnak dicsőségből is,

kell még és még nem elég, ah.

Hol van a különbség, nem látható,

a vakló nem lát, de tán jobban hall pont azért.

Hó ha hó, erre meg arra, cikkbe meg cakkba.

Jól ismered rég, hiszen oly szürke a veréb,

az időt nem tisztelte, el is veszítette,

emberismeret helyett megfelelt.

Ami csukott szemnek való,

nem viszket, minek a vakaró.

Ami nem sipító, az nincs, az nem hat, ó.

A világfaló az már látható, itt már kevés a faló,

ah, ha nincs is miért, na meg kiért és minek.

Jó az úgy ahogy van,

másképp úgy sem lehet.

Látod most ki mondja meg,

hogy nekünk mit is lehet.

64 felnőtt év,

s tán születésem óta,

folyik már az a hó ha is.

Azt a szerényet amit megélek,

megszoktam a saját életemmé lett.

A tudatlanok már nincs mit irigyeljenek,

aztán jó lett-e valakinek helyettem.

Keresem a magyarázható értelmét,

ugyan ki és miért gátol sok éve és ennyire.

A saját Hazám az összefüggésében oktatásomat,

miért nem láthatja, miért nem lehet a köztudatban.

Az ami a megelőzésben sokat segíthetne, hogy ne

essenek a még fel nem ismertektől annyira kétségbe.

Apró porszemként, mindenben ugyanaz van,

fontos része vagyunk az egésznek mindannyian.

Hirtelen megváltozik minden, mire igazodnál bele,

már nincs is mibe, azt hiszed, hogy szédülsz,

pedig csak bizonytalan a talaj a lábad alatt.

Ki tudja kié éppen az,

amit érint az óvatos lábad,

s holnap kinek tartozol azért,

mert koptatja a járásoddal azt a talpad.

Még a nemlétező tyúkszemed is vigyázzad.

Miért nem lehetnek fontosak a megelőzésben,

miért nem lehetnek ott ők is érdemben, na miért.

Hiszen itt tapasztaltak, a saját Hazájukban maradtak,

s itt tisztelték meg őket, a messziből érkezők is sokan.

Sok éve, nevesítik a tudásukkal a Hazájukat is a Világban,

 mivel a saját születési helyükről néhányak kipiszkálták őket.

Nem fogadják be a tudásukkal, a többiek sem, ők tesznek

róla, hogy lejáratva kívül maradjanak, hiába itt laknak.

Így aztán, még a védjegyük sem óvja tőlük őket,

azt hiszik, ha őket azáltal, innen kizárták és nem láthatóak,

akkor olyanok az érdeklődők számára, mintha nem is lennének.

Ah mindazok akik a helyükre érkeztek,  hátha a trükkjük bejön,

ettől látszatra, mindig elől és mindenkinél különbek lesznek.

Ne csüggedj, a nehéz helyzetekből az őserő úgy is kihoz,

téged is, ha már érted, hogy a saját lelkes, szíves,

gondolkodó agyad, neked dolgozna és érted.

Elmúlt, nincs, ne veszteségként éld meg.

A belső jelzésed figyelmeztet téged.

Vigyázz nem az utadon jársz,

vagy tán jobb emberként,

is élhetnél, ha fejlődnél.

Gondoskodó szeretettel,

jól bánni a gyermekekkel.

Hagyni fejlődve nőni a cseperedőket,

hogy a szépre és jóra is emlékezzenek ők,

volt valami fontos ami adja az egész életük alapját,

a felnőttségük előtt, mielőtt ők is, a sablonba terelődtek.

A vezetés nem csak a saját lelked, szíved, gondolkodó agyad fejlődéséről, nem csak rólad szól. Hanem, ha ahhoz elég éretten vezetnél, te már tudnád, hogy a jó élethez vezető utat mutatod, másokkal is megláttathatod. Hiszen a te szemeid, belső tartásod, láttatja, megérezteti, kihallatja, ah, felismered a lehetőségeket,

hogy kinek miről szólhatna, a jó sorsa,

előre abban milyen módon haladhatna.

S látnád azt is, hogy már nyílik az értelem,

fejlődhetnének, anyagi síkon is, lelkileg is rendben.

Haladhatna mindenki lépésről – lépésre,

ahogy az Isten, magyaros ritmusként

jól láthatóan nekik élhetővé tette.

S a generációs határaikat felismerve,

nem unatkozva, nem befordulva,

ha élik már a saját életüket,

 unatkozás, leépülés helyett,

egymásért is tehetnének, hinnye.

Ne kelljen a következőknek megoldania azt,

aminek a lehetőségének hiányától ők unatkoztak.

S attól lelkileg véglegesen üresedve oda ne legyenek,

a sajátjuknál alacsonyabb szinten ne vegetáljanak.

Az egyensúlyuk ismeretének hiánya miatt,

ne veszíthessék el, az addig

megvolt egészségüket, azt a.

Halad az ember lépésről – lépésre,

ahogy az életritmusát az Isten megteremtette.

A tökéletesre nem, inkább teljesre törekedve,

fejlődve, tisztulva,

nem ártva, nem bántva,

mindenki magára is vigyázva.

Az ima nem árt, hát imádkozom tovább.

Istenem kérlek vigyázd ezt a helyet, ezt itt élhetően nekünk mindannyiunknak adtad, hogy éljünk benne boldogulva, vidáman, egymást nem kizárva. A lehetőségeinket jól láthatóvá téve, mindenki aki éppen arra érett a fejlődésében, meríthetne a tennivalókból, az agya szükségletének megfelelően. Megélve a saját jó sorsunkat, boldogulnánk, a Hazánkban, elkerülné az embereket, a nincs és a szükségtelen bánat. Vidámak lennének újra, a saját sorsuknak megfelelően, életszerűen boldogulhatnánk a sikerünkben.

Jó szerencsét jó emberek, áldjon meg az Isten miden földi jóval bennünket. Ne üresedjen ki a szó, hahó, a gyermekek, tiszteletet látva, átérezve, szeretetben fejlődhessenek. Ki – ki tehetségének,

az intelligenciájának, a szaktudásának, a rátermettségének, a

hivatásának, a lelki fejlődésének,

az okosságának, a feltalálásának,

képzettségének, megfelelően.

Boldogulhatna, békében élve és

tisztelettel, nem ártva másoknak sem.

A szeretetet sem szégyellve,

élhetne sorszerűen,

generációs feladatát is  értve,

a saját Hazájában ameddig ott szeretne.