lemondani, mert nem igazi.
Nem adja azt, amit vártál tőle,
hát sokszorozni igyekszel,
hátha, úgy, mindenkinél,
különb és több leszel.
Tanuld meg, amit nem hoztál.
Az emberekkel jól bánjál, ah.
Ha nem tudod, tisztelni őket,
még önmagadat sem tiszteled.
Megelőzést, a megelőzéshez adva,
a megelőzésért, ha már érted,
értően, tegyél érte. Adjál mellé,
a tudásodból, ami oda illene.
Adjad bele, hozzá,
a többletedből, a rászánt pénzed,
a Hazánkba teremtsünk, egy tiszta forrást növelve.
Julamami Magyarosan Agyalósa, https://julamami.com.
Ami, a saját szintjén van bemutatva, mindenkinek más a sorsa.
Ha alázat benned nincsen,
kezed csak legyintsen.
Jobb leintéshez
szokni, mint a
megalázó
kezet
rázni.
Nagy
gondot
okozhat, ha
te különbnek
tartod magad.
Az nem tartás,
leginkább, tán gőg,
alacsony szintet
jelez, tanuljál és
győzzed azt le, te.
Alakítsad magadat,
a toleranciát,
formálni is neked
szükséges, na meg,
hogy az emberségedben, jól
kiteljesedj. A mások
energiái ne hassanak
rád annyira, hogy azt
feltételezzed, az a tied.
Rákapsz és bevált lesz az
a gyakorlat, azután már
azt sem tudod, ki vagy.
Megváltozol, már inkább
adsz a külsődre. Hiszen azt
látod megakad a szeme rajtad,
annak is, aki addig, rád sem nézett.
Kérlek ne vállaljál fel vezető szerepet,
ha kikopott már belőled az emberies, ah.
Elégedett leszel, hiszen agyon dicsérnek,
csak nem gondolod, hogy a belső tartásod meg
nem tud haladni és közben fejlődni,
a szintedre kerülni, vele olyan gyorsan.
Egyszer csak, azt veszed észre, mindened
van, s már nincsen, semmid sem, ami
motiválhatna. Ugyanott tartasz,
mint régen, amikor éppen
csak, az tartott, hogy
van bőven, pénzed, ah.
Tartogatod hát, a
megtartó erő
helyett is,
birtoklod.
Már nem
tudsz adni,
az elvégzett
munkának,
a kifizetését,
is halogatod.
Tanuld meg,
amit nem hoztál,
tudásként, tehetségnek.
Van a lelkes,
gondolkodó,
szíves éned.
Átbillentél,
nem ugyanaz,
nem fejlődtél, ah
közben már, egy
kicsit sem, minek.
Megcsináltak mindent,
helyetted és érted, épül
lefele az agysejted egy,
vagy nagyobb része.
Nem csináltál még,
meg önmagadért,
semmit, ha mindazt
mások tették, érted.
Nem több lettél ám,
hanem csak kevesebb.
Általános műveltséget
növelő „Tenyérolvasó”,
serkentő agytorna, ah.
Jó szerencsét, minden
jó szándékú embernek.
Tanuld meg és ráébredsz,
jó embernek lenni jó,
tiszteletből, szeretetből való.
Heringes Árpádné, prevenciósként.
Műhely, a megelőzésért ev. Magyarországról, Pakson
Ugye te már érted, hogy ez a megelőzésért van, neked és érted is szólhatna…
2016.04.29. – 2021.04.29. https://julamami.com
Ne olvasd el, ha bosszantana, hogy a valóság az,
sokan, akiknek
kitűnő a tehetségük, a szakmájuk is azon a szinten van,
sokat bele teremtettek a Hazánkba, nem annak
megfelelően élhetnek, pedig ide születtek, a saját Hazájuk ez.
Se nem a teljesítésüknek, megfelelően van a bérük, nem tudnak jó életminőséget teremteni maguknak.
Tán, azért is mennek más országokba el innen, mert nem tudnak, abból amit a saját Hazánkban,
megkeresnek, azon a szinten, ahogy jól megérdemelnék itt, jó minőséget megteremtve élni.
A Hazánk látszatra gazdag, a számoknak megfelelően az,
a Népünk többségének,
szempontjából viszont nem az, önmagához mérve, szintje alatt éli, tengeti az életét.
Ah, a sok – sok, tapasztalatomból lett, az emberismeretem, ami összefüggésében megmutatja azon a szinten, amit elértem. Ne aggódjon senki, a többit is mind átéltem, ha benne volt a sorsomban, ha nem, tettek róla, az irigyek, hogy pénzben tartalékom ne legyen. Tán, óvatosan, azért leírnám, a pénz biztosan ad egy biztonságérzetet, ahhoz, hogy nyugodtan éljen, dolgozzon, Szerintem, ez lenne az alapja mindenkinek aki ide teremt, hasznára válik a Hazánknak, hiszen egy Haza ez csak egy. Az az elképzelhetetlen sok pénz, amit a megemelt árakkal megfizetünk és ami bejön, a nagy közösből, arról a Népnek fogalma sincs, hiszen nincs tájékoztatás róla. Most vagyok, a 72. évemben, számomra, méltatlan az, amit nettóból kapok, hát túlléptem rajta. Igyekszem, a föstéseimet, időnként, a Műhelyem falára kirakni, rálátnak, hátha megtetszik és valaki, aki érti mit festettem a vászonra, megveszi. Nincs más lehetőségem, mint a tehetségemből lett hivatásomból, a szolgáltatásomért, oktatásomért, utalt díjaim. Fölösleges lenne várakozni, ahogy látom, nem érdekük az, amit, tisztelettel, ki kellene fizetni, hiszen bele teremtettük, az is, ki tudja, kiknek a gyarapodását képezi. Amíg így bírom, gyakorlom a hivatásomat, hiszen az is én magam lettem, elválaszthatatlan tőlem. Nem tudom, hogy így gondolták-e, de sikerült, hogy az előre helyett, lefele néző legyen a Nép, a pénztárcában lévő pénzt számolva élünk. Lassan azt is megtudjuk, mit jó enni nekünk, hát az, amire futja a pénzünk, fura, mert ezért a Hazáért dolgozunk még mindig, lehet addig, amíg élünk. Figyelj rá, hogy mit kívánsz, mert ha megadatik, abban fogsz élni, magad is, az amit nem magad, teremtettél, attól nem lesz emberséges tartásod, viszont abban fogsz magad is élni.
Ha majd ráébredsz a valóságra, meglátod magadat benne, az
is lehet sírhatnékod lesz, mert a saját szinted, mivel nem ismerted magadat se, a sorsoddal szembe mentél, a jó és szép helyett, önmagad ellen tettél.
Amikor a tehetségest, mindenáron legyőzni akartad, az ismertsége,
fogott meg a legjobban. Azt a, hiszen a vállain nőhettél ki, úgy, hogy
előre tudtad, mit miért úgy teszel, hogy is van a védjegy egy másik
országban, mit ér, ha magad véded azt, a saját Hazádban, van az Isten.
Már a pénzt is olyan hangzásúval gyűjtetik, Julamami helyett julamani
nem engedtem meg senkinek sem, hogy használja.
Ah, mert tudják, segíteni nem ártani születtem,
sok hátrányom volt belőle nekem.
Ennyit tehetek itt figyelmeztetőnek szánva,
2010. év óta Julamami a védjegyem, Heringes Árpádné nevemen van.
Aztán nem gondolom, hogy felfognák, mennyit kínlódnak Online
akik megpróbálnak tíz éve megélni, a tudásukból az interneten.
Ha megengedőek azzal, hogy bár nincs hozzá emberismerete se,
mégis mindenben dönthet mások sorsa, életminősége felett, ah.
A túlzások általi jólét okozta, lelassulás megvan-e, vagy olyan
mindegy mi lesz a Néppel és a sok intelligens, okos gyermekével.
A korosodók meg, vessenek magukra, ha elfogadják, hogy nincs
annyi nyugdíjuk sem, amiből támaszok nélkül megéljenek, akkor
ugyan, hogyan számolnak el, az egész munkával töltött életükkel.
Ha annyi mindent lehet, olyan gyorsan megváltoztatni, azt a,
talán Tisztelettel, a nyugdíjakról, megélhetésként is lehetne dönteni. Különösen
akkor, ha a különböző változástatásokkal, nem tisztelve azt, se, hogy nélkülönk, tán ez az egész nem is lenne.
Általános műveltséget növelő „Tenyérolvasó”, a belső tartáshoz.
Talán egy tükörszobát lenne jó kialakítani, hogy önmagukat abban,
a valóságnak megfelelően és attól alaposan eltérően is tudják látni.
Én azt nem tudhatom, hol és milyen módon tanulják azt, hogy a
vitájuknak a negatív hozadékát, egy harmadik vigye el, csak azért
terelve arra, hogy a nevesedésükön ne eshessen egyáltalán csorba.
Semmi köze ahhoz, hiszen a hivatását gyakorolva, ő már tudja, hogy
a hallgat nem beszél a legfontosabb, a hivatásában alapnak számít.
Régen jól jöttek a nagyon népszerűek, hiszen olyan módon tudtak
alkalmazkodni, hogy mindenkinek, meg is tudtak, mindenben felelni.
Látják az emberségesek, hogy a gyermekek már tájékozottabbak
sok mindenben, mint a Világra semmi módon nem látó felnőttek.
A Világ gyors pörgése adja, a fejlődéshez való igényét, sokaknak,
annyit mondhatok óvatosan, szinte suttogva, mert, azt is időben
megtanultam, ne legyek kiszolgáltatva, csak magamra számíthatok.
Nem tanulhatjátok sehol máshol, csak tőlem egyenlőre, nem tanulta
meg senki, egy embert se tanítottam meg az oktatására, annak amit
tíz éve találtam fel és nem tudtam bejutni, átadni,
az oktatás, nevelés, árnyékába sem.
Nézz magadban szét, ha már érzed, a saját belső határaidat,
az emberséges lelked, szíved, felett, a döntést, a gondolkodó agyad hozza.
Ah, látszik az már, mennyit árthatnak, önmaguknak, azzal, hogy nekik csak igazuk lehet.
Egyensúlyt adott az Isten, a Népet nem kiszolgáltatottságra adta,
tanulást és fejlődést biztosított a számukra, nőjenek mind nagyra.
Önmagukhoz mérte, a sorsukban lévő, mind a két oldalukat érintő, biztonságos határaikra bízta.
Hinnye, de jó is lett volna, ha egy százalékuk az emberségeseknek
felvállalhatta volna, önmagát azzal nem kiszolgáltatva, ah, hogy az
oktatásom által is, előkerülhetett, idejében, az összefüggésében látása. Nem
húzgálhattak volna, olyan nyugodtan, akik talán, felvállalták, azt is.
Bár, nem itt születtek, nem is együtt nőttünk fel, viszont kaptam a gátakat,
dönthettek, szorgalmasan, sok év lett, a hátrányom azáltal.
Nem tudják, hogy vissza
vittem gyermekként, a talált pénztárcát, a benne lévő igazolványok
általi címre ami tartalmazott nem kevés pénzt. Azóta se a pénz által
lettem, gazdag, a tehetségemmel hoztam azt. Maradtam emberséges, átlátom a
gátakat, azt is miért nem
érdeklődtek a saját szülőhelyemen, aziránt, mit, hogyan is találtam
meg a tenyerekben. Összefüggésében találtam fel, rajzoltam meg, amit
szeretnék
vissza is adni. A tapasztalt tudásom, azt igazolja, hogy működik a
hétköznapokban, az emberek életében. Nincs értelme arra várnom, hogy
a saját hivatalos nevemen, oktathatom nagyban, nevelhetek általa, azt a
működéséhez, az arra már igényes, értő, szakembereket, betanítva,
azt végleg, átadnám. Várom az értő vevőjét, eladom, a
feltaláltamat és betanítanék az oktatására,
annyi emberségest, akik igényelnék már azt, értően arra, igényesként.
A Nép egyszerű gyermekeként, magamra számíthatok, hiszen
mire elmagyaráznám, a sokféle tapasztalatomat, ugyan ki
hallgatná azt végig, ha másoktól még nem hallott ilyet.
Minden arról szól, hogy loholj, rohanjál, legyél
az első mindenben, aztán helyettetek lesz, egy csak egy.
Ah, egy saját tehetséget
kapott mindenki azt a születésekor hozta.
Az élete során azután sokféle előjöhet még,
mint a tehetsége, fontos az arra érettsége, hát
fejlődjön a sokféle emberséges tudása által is.
Bele és hozzá is adhatná, a saját Hazájához.
Mindenki tanulhatna, valamit, hiszen nem egyféle az érdeklődési köre,
a sok tanulni, fejlődni vágyó tömegnek.
Emberies jelnyelvnek neveztem el mindezt,
amivel írok azt Online oktatom, sorsot olvasok.
Nem szükséges hozzá azon felül más, mint az,
hogy megértse a saját sorsát, generációs jelét.
Tudnia fontos mindenkinek, aki gondolkodik
azon, hogy részt vegyen-e az én oktatásomon.
Ah, a saját szintjére felérve tisztelhető lesz, ha
rájön, előbb másokat tisztelni tanuljon meg.
Azt a, ugye te már érted,
hogy amit odatesz az élet,
abból neked, jó sorsod is lehet.
Felismerni tanuljátok meg,
óvjátok a tehetségeseket,
az intelligenseket, mert
tisztán, magasan rezegnek.
Ha egy dolgot átlát és abban
ki is tűnik, az kevéske ahhoz,
ah, hogy a sokféle tehetségre
születetteket mindennel, elássa. Amit
számára, a jó minőséget biztosító, Hazája
tud, azt alázattal biztosítja.
Aki az aranyhalra vágyik, az már rajta
múlik ki tudja-e fogni, a lehetősége adott.
Az Isten adta Nép maga a Hazája, ide bele
teremtette a jót és a szépet, innen várja ugyanazt.
Összefüggésében látják, aztán, mindazok, akik
azért jelentkeznek, a telefonos oktatásomra,
miután végig tanulták. Vagy azért jelentkeznek,
hogy az ott tanultak által is, a szintjükre fejlődjenek.
Oktatva tíz és 29. a tapasztaló éveimnek a száma,
tízen tőli, az éve már, hogy összefüggésében olvasom le, hogy hol,
láthatóak, az emberek csuklóin, az emberséges határaik.
Biza, bevonzhatják, az azonos szintű másik oldalon lévőket,
ha még nem látják át, nem hallják ki, nem érzik időben azt meg.
Különös, oktatás, nevelés, védjegyes, szól az intelligensekhez.
Még megelőzésben, a hitelesen ahhoz értőktől,
megtanulhatnak, rálátni.
A hétköznapi életükre is, jól hat majd,
a hamisaknak kiszolgáltatva,
úgy már, hála Isten nem lehetnek.
Vigyázz mit kívánsz,
mert ha, pont az és úgy, megadatik,
az lesz az éled minősége, neked is.
Nem mindegy,
a dolgodat tenni,
vagy tengni – lengni,
szeretnél-e az életedben.
Akkor is, ha tudod belül,
a lelkedben, a szívedben,
a gondolkodó agyaddal,
ah amit más, összeollózgat,
abból, neked jól megcsinálni, az semmi.
Hiszen a hivatásodat gyakorlod,
más meg felvállalja azt is, hiszen,
felkínálják mint lehetőséget neki.
Gondolják majd belejön közben,
van még a belső kontrollja nélkül élő,
a könnyűben vegetáló, hiszékeny ember bőven.
Nem mond nemet,
nem gyakorol önvizsgálatot,
minek tenné, hiszen akkor a tutit,
másnak átengedve és ő nem híresedhetne.
Inkább barkácsolgatja, mintha nem is az
Isten adta Népnek az életminőségén,
hozzá nem értőként gyakorolna,
nem szól rá senki sem, vagy
nem értenek hozzá ők sem, ah.
Hiszen vannak, amit ők birtokolnak,
az arra született tehetségesek helyett, ami
hozzáértőkkel jó minőségében valósulhatna meg.
Így azután felnevelődik, az abban jó tehetséges is,
valami összehordott által, amiből a ránézők,
csak azt látják, olyan mint ami működik.
Azt viszont már nem láthatják,
hozzáértéssel teszik-e belül.
Szigorúan zárt ott az a kör,
sajnos arról már csak a látványos,
következményekkel szembesülhetnek.
Minden ember valamire tehetségesen jött.
Megszülettünk, hozzuk a feladatunkat mind,
más és más fontosra születtünk, más időben,
különböző körülmények között növünk, néha,
a semmiből is rengeteg hátránnyal kinövünk.
Senki sem született feleslegesnek, s vannak,
akik speciális tehetséget hoztak, nekik,
az Isten azt adta feladatnak, az abban
legjobbak, nem helyettesíthetőek.
Ott romlik el minden, amikor a nem
abban tehetségest belerakják oda, s
majd utólag taníttatják, képzik tán arra.
Mintha nem is az élhető életről lenne szó,
csak valamiféle bábokról, hol ide- hol oda,
vannak fontosként belerakva és senki sem
mondja, nem erre születtem nem vállalhatom.
Abban a másik fontos feladatban ha lenne helyem,
ott abban érdemben teljesíthetném a tehetségemet.
Így azután akik kinőhetnének a Hazájukat nevesítve,
a saját idejükben, lehet, soha sem nőhetnek ki,
így készülnek fel számosan, a mindenre rá,
igent bólogatók, nem ők az ászemberek.
Van aki a hivatását már időben gyakorolhatja,
van aki sokáig van félrekotorva, hogy másokkal,
töltessék be a helyet, egy helyett van hat talán hét.
Ha nem tudsz időben felfejlődni, az kiüresedés fele,
is vihet, hacsak nem hiszel benne, hogy eljön a te időd is.
Sok mindenféle fontosabb már, ideje lenne az intelligensek,
tehetségesek, az emberségesen is speciálisan nagy tudásúakat,
ellátni lehetőséggel valamiben a kiteljesedésükért. Azzal látnák el
amire a legnagyobb szükségük lenne a jó minőségű életükhöz, ah.
Hiszen ha elégedetten élhetnek a saját Hazájukban, jó minták
lehetnének emberségesekként a Világban. Láthatnák őket úgy,
a különleges tudásukkal sok országban ismertekként, tudná azt
a Világ, a saját Hazájukban jól megérdemelten megbecsülik őket.
Elégedetten hozzá is adhatnák,
a Hazánkhoz a jő minőségüket,
azt amiben ők egyedül különlegesek,
miért ne lehetne, őket is jól megbecsülni.
Az Isten adta Népből jönnek és érnek vissza.
Azt a tehetséget csak egy emberséges kapja
azon a szinten. A többiek a fokozatosságnak
az ismeretével, az önbecsülésük, tartásuk,
emberségük által, bontakoznak ki időben.
Mondvacsináltan, valakiket kiválasztanak,
arra, hogy segítse a tehetségeseket, nem jó az,
csak arra esetleg, hogy ellássa őket eszközökkel.
Az egy lelki síkon lévő emberek értik egymást,
a csak beleérzés az a kezdete, a tudás az más.
Szükség lenne arra, hogy két lábbal álljanak a
tehetségükben is a talajon, mivel a két oldal
adott, azon a szinten is láthassanak jó mintákat.
Amivel ők születtek, ahhoz jó segítség lehetne az
én feltaláltam, a szintjüknek a felismeréséhez adna
segítséget. Azoknak, akik általam betanítva, oktatni
tudnák a számukra szükséges oktatási idő elteltével.
Ha arra gondolva várakoztatják az intelligenseket,
hogy majd elfáradnak és elfelejtik, hogy mire lenne
szükségük a tehetségüknek a megfelelő körülmények
közötti kibontakoztatására, az úgy nem történik meg.
Hiszen közben is fejlődnek, pont azok által az adott
nehézségek által is, amiket átélnek, azért a napi
sikerélményért, ami szükséges az agyuknak.
Az intelligens agynak van az igényességgel
megáldottan, az arra kapott helyes szintje,
amivel nem térnek el az egyenestől, hinnye.
A lelke, a szíve, a gondolkodó agya, arról szól,
abban tehetséges, átlátja, kihallja, meg is érzi.
Őket és a többi különlegeseket is segíti átlátni.
Kiszolgáltatottá válhatnak a tehetségesek ah, ha
nem tanulnak meg időben összefüggésében látni.
Az idő nem gátja annak sem, viszont az alázatot
maguk is átélve tanulják meg menet közben, ah.
Majdnem és mégsem érhetik el tanultan, viszont
jól megérthetik egymást a másik oldal nem gátja.
Ha kénytelen, kelletlen is, de megkérik arra őket,
megbízzák azzal, menjenek és legalább,
időnként jól megfizetnék. Azt kívülről is
összefüggésében átlátva, segítségére
lehetne a többiekkel együtt tanácsot
adhatnának, hinnye. Úgy ők is jó minőségben élhetnének, hogy
véleményezzék ott az újra felkészülés végét, az is megoldás lehetne.
A tapasztalat hiánya, a nem arra hozott tehetség, nem a jó minőségű
döntéshez vezet. A felelőse leszel valaminek, attól fogva, akkor is,
ha ahhoz nem is értesz, csak csinálsz valamit elvártan gépiesen.
Mond legalább imádkozol közben, hogy az Isten,
jelezze feléd ha vétenél, legalább észrevegyed,
a sok gyakorlás által nőnek ki a jó minőségűek.
A hozzáértőktől még időben kérjed a segítséget.
Vagy minden mindegy, látszatra elfogadható legyen,
majd csak elviszi a balhét, valaki balek megint helyetted.
Tudod-e, hogy ezzel önmagadat, a generációs feladatodat,
a saját Hazádat sem becsülöd, a tanultságodhoz képest sem. Jó
szerencsét emberségesek, tisztelettel, a tehetségünket gyakorolva,
megbecsülten élni a saját Hazánkban is maradni tán könnyebb lenne.
A jó minőségű élethez való igényedet ne add fel, a Hazádat végleg ne
hagyd el, inkább ismerd meg a generációs feladatodat időben hinnye,
ráébredsz, nem a válás a megoldás, a sorsodat építve változatos lesz.
Minden az egyes emberből, a személyiségedből, a génjeidben hozott
a változatosság lehetőségével meg is oldódik. Fejlesztheted a lelkes,
szíves, gondolkodó éned által, az adott racionális életminőségedet.
Győzz meg, legyőzni könnyű engemet, nem harcolni születtem,
érvelnék. Ha lenne arra is igényed, hogy mit mutat a tenyered,
érted szólna az, ha tudnál róla, rengeteg dolgod lenne most is.
Magyarországról Online sorsolvasás, a feltaláltam szerinti Önismereti oktatás, tisztelettel. Messenger Heringes Árpádné, +36309003272, +36707253808 vagy a +36302470589 telefonokon, eléhet. Szeretettel, Julamami
Ebben a helyzetben boldogulni nem igazán tudókért,
vagy nagyon nehezen boldogulókért tehetnék most is.
Fájtam már eleget, mosolyogva élni, nevetni szeretnék hát meg is teszek mindent azért, hogy elmondjam, ahol csak lehet.
Feltaláltam valamit ami belső tartást adhat most is, és mindazoknak, akik tudják mit jelent az, a sorsuk szerint élni, generációsan amíg lehet jól teljesíteni.
Online oktathatnám akár csoportokkal gyakorolnám a
hivatásomat, amíg csak élek. Szolgálattá lett ez már, én
magam vagyok a hivatásom, el és átadnám a tudásom.
Akik megtanulják oktathatnák tovább, így tovább és
tovább, nem lenne határa más mint akik értik tudják.
Nincs kedvem ám ahhoz sem, hogy a hozzá nem értők
szerint éljem meg itt, a 70.-től a hátralévő éveimet.
Ajánlgatják a közösségi oldalon az üzleti
megoldást, nem érzem magaménak azt.
Na hiszen nem vagyok csak botcsinálta
üzletasszony, mert más megoldás nincs,
ahhoz, hogy gyakoroljam a hivatásomat.
Az önbecsülésemnek tartozom midezzel,
hát ne hozzon döntést felettünk se, akinek
nem fontos, vagy nincs önbecsülése, hinnye.
Szegény Hazánk Csodaszép, 10 éve annak.
Mintha nagyon hirtelen hozott döntések által, a
dobpergéshez hasonlíthatóan, néhányak szerint jól
az Isten adta Néptől már elidegenedve csak pergette.
Mindazt még láthattuk, akiknek volt arra akkor igénye, hogy milyen döntéseket hoznak felettünk. Hangosan zokogtam, mert átéreztem mit hozhat, ami most is átfáj rajtam is, átérzőként emberségesen, hivatástudattal.
Beleadtunk a nagyperselybe,
nekünk sok volt az akkor, egyszerű emberként,
ám feltételeztük, vissza is kapjuk. Amikor eljön az
öregedés
fázisa, akkorra azt megtervezik, azzal is számolnak,
hogy megéljük az öregségnek azokat a fázisait is mind.
Ami akkor annyit mutatott, a hivatásom gyakorlásakor
75 évnél látszott még csak. Azt most már a 70. évüknél látom, érezhető lett mindaz, a boldogulásukhoz most nem meglévő.
A napi lelkesítő, a személyükhöz szóló,
sorsszerű motiváció hiányzik az életükből.
Sokan átélik az üresedést, motiválatlanságot,
ami ott van már
érezhetően a hétköznapjaikban,
nem erőt adó és nem életszerű folyamat az ami van.
Mostanra hova lett, a tisztelettel, a lehetőségeinkkel,
áldottan, gondos, szorgalmas, intelligensen jó Hazánk.
Persze mihez képest, ahhoz ami addig legalább
kiszámítható volt, ha nem látott tán szerintünk is,
legalább elhihettük, hogy értünk is volt a jó.
Most mire alapozhatnak a Nép gyermekei
és maga a Nép különböző rétegeiből jövők,
egyik nap így a másik nap meg másképp van.
Honnan tudnák azok, akik nem a jó minőségű munkájuk által teremtik meg a jó pénzüket.
Azt mondják mi is számítunk, nem azt érezzük,
hogy megjavították volna a nyugdíjunkat. Mert
abba sem szólhattunk bele az igaz, de ami most
van arra tervezni nem lehet. Hol fent hol lent,
billeg minden, mint a nagyvíz a nagymederben,
azokat ringatja tán, akik azt is megengedhetik.
Nem tudom van-e még jogunk és mihez van, ah,
ha nincsenek érveik a döntéseikhez. Miért nem
érezzük a jót, se nem azt látjuk, van-e megelőzés.
Miért nem bízzák rá a jó szakértőkre, miért nem
látjuk kimondani, hol vannak, a tapasztaltan is
hitelesek, működésben vannak-e még náluk az érvek.
Ugye nem mondod, hogy nem fogták még most sem fel,
biza, a hozzáértés hiányzik, nem abban tehetségesek.
A sok tehetséges, intelligens meg sanyarog, hinnye, ah.
Legalább egy részét adják oda, van-e jogunk ahhoz,
hogy használatba vegyük, azt érezve ez a Hazánk.
Tisztelettel vagyunk a Hazánkhoz, hozzáértően is
egészségesen gondolkodókként adnánk a tudásunkat.
Úgy csinálnak mintha nem is léteznénk, addig amíg
csendben araszolunk, nem tudom mi lenne akkor, ha
egyszer csak elkezdene zokogni és panaszkodni a Nép.
Hiszen odalett amit megteremtett, nem szeretne sem
sorstalanná lenni, sem hazátlanná alázódva várakozni.
Ha nincsen a döntőknél kötelezettség se hivatástudat,
felelősek leszünk tán azért is, ha nem ugyanúgy látjuk.
mint te magad, hiszen ott születtél aszerint vagy.
Édes Hazám Csodaszép,
kérlek ne menj még,
hova is mennél,
hiszen azzal amit,
a szülőhelyünkre,
a tudásunk,
emberségünk által,
ide, bele teremtettünk,
a tehetségünk által adtunk,
számunkra, még meg sem jöttél.
Az ember emberiesnek született,
ha a saját idejében megéli
és tisztán él,
az emberségéig felér.
Az eredménye az,
hogy a számára,
sorszerű életébe időben felér.
S a
generációs teljesítésének, a
magasságába is, emberileg és
a tudása által, hivatásához beérve elér.
Amit nem te teremtettél,
az nem úgy rezeg mint te,
az nem egy veled,
hát nem lehet a tied.
Csili-csali a kápráztató csoda,
elcsodálkozhatsz majd, ha rálátsz,
hogy mi abban a csuda,
tán csupán az, hogy ha ő maga a kicsoda.
Amit kirezegsz,
az már megtörtént veled,
vagy a miliő olyan körülötted,
mert át is veheted.
S aki nem ért hozzá,
azonosítja veled,
hiszen az a rezgés átment,
ott hordozza,
s keresi a lehetőségét, az alkalmas sejted.
Ha nem ismered fel a sorszerű,
generációs határaidat,
s elhiszed amit mások,
elhitetnek a saját érdekükben veled,
általa kilengtél a biztos rezgésedből.
Tartást adhatna, ha ismernéd a sorsod
és a generációs határaidat.
Bizonytalanná válhatsz,
ha nincs abban se
tapasztalatod,
és azt,
hogy mindenkinek más a sorsa,
nem is tanultad.
Követted a nagyra nőtt,
régóta dédelgetett, vágyaidat.
Vezetni,
szerettél
volna,
s jól,
megvezettek téged.
Egy szavad sem lehet,
hiszen, hogy örültél,
kiemelkedhetsz,
magad fölé emelnek.
Hát pont az a lényege,
hogy ott sem a sajátodban,
se számodra egészséges,
egyensúlyodban nem lehetsz.
Ha megengeded, csak pörgetnek,
maguk szerint,
ahogy éppen,
jó nekik,
de nem
neked.
A sorsod,
az életed,
a generációs jeled az maga
a belső kontrollod, megtudod, ha felismered.
Nem a sorsodat éled,
amikor túl magabiztos,
túlságosan felszabadult vagy.
Tán még azt is elhiszed, hogy
te magad vagy, a minden esetleg.
S ha szembesülsz a pillanattal,
a sorsod nem arra mutat.
Érted szól majd,
ismételd meg,
még egyszer,
még egyszer,
még egyszer.
Én magam az alázatot,
már nagyon jól ismerem,
sok – sok hihetőnek tűnő,
helyzettől megóvott engem.
Suttogóra fogom a mondandót, ha kell
el is csendesedem, hiszen,
alkalmazom a tudásomat.
Mindazt, amit magam találtam fel,
hitelesen működik, egyedül oktatom.
A sorsom szerint alkalmazkodva, időben
megtanultam élni, az életemet. Rájöttem, rám várnak,
a generációs feladatok, hát megteszek, akár naponta, mindent,
amire emberileg és a tapasztalt tudásom által, képes vagyok.
Nem beszélek rá senkit sem, hogy tanulja meg tőlem,
a tehetségem és a saját tapasztalatom, adódott össze.
Így hitelesen tudom oktatni, hiszen a szolgáltatásaim által,
a tudásomat, az életből merítve, fejleszthetem, akár naponta.
Igen tudom, nincs is vele dolgom, csupán jelezni igyekszem, megelőzésben,
ha azt látom, a punnyadást erősíti,
hogy ott pont idejében lenne,
megtanulni önmagát fejleszteni. Látom vannak kiemeltek,
másoktól merítve, oktatnak, átvettek, kiollóztak, lemásoltak,
oktatják, mint a sajátjukat. Így elfedik a valóságot, azt
mutatják, láttatják, mintha egy kultúrába szorult volna bele.
A tapasztalatom az, hogy mindenki másképp értelmezi és fordítja,
a saját kultúrájának megfelelően, a saját életét is, igyekszik, azáltal megérteni.
Van, tapasztalatom bőségesen, az életből, a tehetségemből lett hivatásom által, hitelesen.
Vannak, amik,
ellen mégsem tehetek, nem is jelezhetek, mert zokon veszik.
Nagy szerencsém,
hogy tudom,
felismerem a határaimat,
a belső kontrollom jelez.
Ha az Isten velem, velünk,
hát kicsoda ellenem, ellenünk.
A nehézségek
s
ű
r
ű
j
é
b
e
n,
ha elhiszed,
ha még nem látod esetleg,
a megoldások ott vannak neked.
Jól gondold meg, mit kívánsz, az
a sorsoddá nem válik ha megkapod.
Amikor szembesülsz az igazsággal,
az már befejezett tény lett, sem
nem életszerű se nem a sorsod.
Nem tartozom se ide, se oda,
tartozom hát mindenhova,
mert nem fértem én sem bele,
éltemben semmilyen sablonba, hinnye.
Az életemet élem, megcsináltam amit hagytak,
várom, a feltaláltamnak, az
oktatásának, a betanításához, a sorszerű lehetőségemet.
Jó egészséget emberek, tisztelettel, szeretetben,
a generációs határainkat ismerve, élni is könnyebb.
Magyarországról, a Hergál Házból. Elérhető vagyok, Hétköznapokon 10.00 és 12.00 óra között. Heringes Árpádné, prevenciósként, Műhely, a megelőzésért ev. a +36302470589 telefonomon. Szeretettel a Julamami.
Heringes Árpádné, prevenciósként,
Műhely, a megelőzésért ev. Paksról a Hergál Házból.
A Julamami szeretettel.
A lelkesnek, szívesnek, gondolkodónak,
van úgy, hogy óriási a hátránya,
ha olyan miliőben időzik,
ahol a mások erőssége
a megrögzött csőlátása.
Ne add fel,
mások hatására ne válj el,
a Hazádat végleg ne hagyd el.
A barátot nem vetjük le hirtelen,
mint tavasszal a téli kabátot,
majd mivel melegíted fel,
a lelkedet,
a ridegségben,
ha eláztatva remeg,
ha nincs hiteles már,
s nincs kivel átbeszéljed.
A hasonló rezgésűek bevonzzák
egymást, ha nem egy a rezgésközeg,
se tévedj el, a szerelem rezgésével.
Ah, össze ne keverjed, ha két lélek,
össze is rezeg, vonzzák egymást,
sikeresként egyforma rezgésűek,
akár, príma jó barátok is lehetnek.
Az élet gyümölcse a gyermeked,
így érte tegyél ne helyette,
az ő életének is legyen,
időben tapasztalható,
értelme, jó minősége.
Szükségünk lenne,
már gyermekként,
a jó sikerélményekre.
A gyermek megmutatja,
mi lenne jó neki, a látszatra,
felnőtt meg, jól megneveli.
Ha egészségesen, sikerekben,
nem betörve alkalmazkodhatna,
a gyermek könnyen alkalmazkodna,
ott addig maradna amíg jót tanulhatna.
Nem egyformának születtünk meg,
így nem szabadna beleterelni, ah,
egy ugyanarról szóló sablonba se.
Ki ekkor, ki meg máskor érik be,
nem ugyanabból, a gondoskodó,
szeretetből van a neveltetése,
az egyéniségét is meghagyja.
Ha túl szorosan van fogva,
szeretetből, tiszteletből azt,
az elvárás halmazt be is tartja.
Csupán a lelke szorul bele abba.
Van biza, akinek akkor kellene,
alkalmazkodnia ah, amikor,
már visszafele számolna.
Feltaláltam valami,
életszerűt,
amiről,
általam,
tudnia,
lehetne minden,
olyan szülőnek, aki érti.
Fontos, hogy egyéniségként,
de a generációs határain belül,
nőhessen fel és a saját nagyságához,
minden gyermek, a Hazánkban és máshol.
Felnőtt, ha bármilyen magasságokat is érsz el,
el ne feledd, voltál te is gyermek. Kérlek bővítsd,
a rálátásodat, ha emberekkel foglalkoznál, mert,
olyan hivatást választasz magadnak, tisztelettel tedd,
fejlődj fel a most megélhetőkhöz és az emberségesekhez.
Ne a múltba kapaszkodva tedd,
azt, amihez lehetne fejlődési
lehetőséged most is neked.
Ne másoktól várjad,
te magad is minden,
körülmények között,
emberséges maradj.
Becsüld meg az Isten adta
Népet s vele együtt a Hazánkat. Julamami védjegy, 2010. évben került a nevemre, magam adtam a nevet a védjegyem lett. Heringes Árpádné ev. Paksról a Hergál Házból. https://julamami. com
Heringes Árpádné, a festésem címe a Földanya. https://julamami.com
Gyere velem, jó öreg alázat, bocsánatot kérek,
mert korosodik a várakozó énem,
oktatnám már, a feltaláltamat.
Nagyban szerettem volna
oktatni a Hazánkban, Nagy
az előnevem, megértettem, a miérteket.
Az anyánk öröksége ráment, szinte gyermekek voltak még, magukból kiindulva, bíztak bennük és hozzáértés nélkül, adták a pénzüket bele. Elvesztettek mindent, már gyermekekként is szenvedtünk, azokért, a hiányokért, nem tudták megoldani, se feloldani magukban.
A racionális megoldásom,
a feltaláltamnak az eladása, nem hagyhatom hátra, a következőknek. Más nem tudja be és megtanítani, az oktatásának módját, csupán én, magam, Heringes Árpádné, prevenciósként, Műhely, a megelőzésért ev.
Magamért is szükséges tennem, az már biztos, hogy nincs üzleti érzékem, megtartom hát az önbecsülésem. Eladom oda, ahol úgy látom, jó helyen lesz, megbecsülik, felismerik benne, a nagy lehetőséget, akár üzletileg is.
Az emberismeretem tükrét, naponta, akkor
kapom vissza, amikor megtisztelnek, azzal,
hogy a Sorsuknak a leolvasását megelőzésben
és a saját feltaláltam által, történik a szolgáltatásom.
Adnám át a feltalált tudásomat, ami
által sokakban tehetne rendet, az életükben,
a sorsuknak, a kiteljesedéséhez adhatna, azt a.
Legyenek hasznára, a szeretteiknek,
a tiszteltjeiknek, a felvállalt rangjuk által, a döntéseikben érintett Népnek. Tegyenek sok jót és a jó minőségű munkájuk által, naponta, fejlődve, hozzanak, egyre emberségesebb döntéseket, hogy számukra is, jó minőségben emberesedjenek.
Hát addig is írom azt ami jön, naponta, ah,
ne menjen az időm el, mert ki tudja meddig
várakoztatnak. Így hát eladom a feltaláltamat,
mert más lehetőségem itt a Hazámban nincsen.
A neve most Önismereti oktatás, a tartásért, az
emberi méltóság megtartásáért, azt a.
Mindenki egyenként született meg,
ha észreveszed időben, azt is
tudod, hogy neked is szükséges
alkalmazkodnod az életszerűhöz.
Akkor is, ha még nem értik miért, a nehezet választod.
Kommunikálni, tisztán kommunikálni, jól kommunikálni,
hogy az át is menjen érthető legyen.
S akkor, mindenki megtalálja benne
azt, ami róla és a szeretteiről szól.
Az adni tudás emberséges,
szépet és jót adjatok,
hogy élhetően,
egészséges
FÖLDÖN
lakjatok.
Az élet szép,
ha hallod már,
a lelkedben a csendzenéd,
kívánok hozzá jó szerencsét.
A felszínen élni,
kikerülni a nehezet,
azt is lehet.
Ah, az élet,
maga
a
tapasztalás lehetőségét betöltő,
életszerűen teljesíthető nehézségek.
A könnyűben emberesedni nem lehet,
alkalmazkodás, alázat nélkül nem megy.
Az Isten adta Nép ide teremtene, ah,
mert nincsen másik Hazája csak ez.
A családjáért teremt minden férfi,
mert az Isten rábízta, a fontos feladata ez lett.
A nő dolga, hogy legyen otthon bőven, tisztelet és szeretet,
hogy vihessenek belőle kifele is a gyermekek.
Az asztalra legyen közösen fogyasztható étek,
együtt beszéljék meg a napi történéseket.
A Népnek a szíves, lelkes, gondolkodni tudó
áradata, mindenkit elgondolkodtathat. Mit
jelent, az egy Haza, csak egy, a biztos talaj, a fejlődni,
haladni, dolgozni, teremteni vágyó Nép talpa alatt.
Az élet megtalálja az élni tudás lehetőségét, a
minta amit hozott az ember. Ah, ha nem követni
való, hát a Népért, a Néphez igazodva, hitelesen tesz.
Ismerjük a munka becsületét,
a legjobb tudásunk szerint teljesítünk. A sorsunk minőségéért és
a generációs feladatainknak, az időben való elvégzéséért.
Nem vagyunk senkié sem, itt élünk amíg a
Hazánk, ahova teremtettünk jól bánik velünk.
Szagtalanítva lett a gané, nem számít,
már semmi, csak mindig ugyanoda dőljön a lé.
Hozzá nyúltál ahhoz, rákaptál arra ami a másé,
a tükrödben azt is látni fogod, ha nem szeretnéd,
bánod, a körbeérésnél, mások által láttatni fogod.
A múlt elmúlt, alkalmazkodni tanuljál meg a most,
alázatos pillanatához, ha te azt nem hozod, pótold.
Ha elavult már, nem hat, a múltbéliekhez rögzült,
a tudásod. Talán nem a hivatásod, hát vegyed,
hozzá azt amivel alkalmazkodni tudsz, a
sorsokhoz, hétköznapjainkhoz.
Ünnep az életed, ha tudod, ah,
most neked mi is lenne az
alkalmazkodó feladatod.
Nézz magadban szét,
látod milyen szép,
lelked
tiszta
tükre,
így
érkeztél le.
Figyelj arra,
amit a lelked,
jelez, ha rebeg,
nem jól van ez.
Nem adja hozzá,
a ritmust a szíved,
óvatosan jelezget,
túl hiszékeny vagy.
S ha nem figyelsz,
a lelkedre, szívedre,
a gondolkodó agyad,
megteszi azt helyetted,
megállít tán még időben.
Milyen jól is lehetnének,
ha tudnák az emberek,
mindenkinek van egy,
belső hármas kontrollja.
Időben figyelmeztetnek,
ne tedd, ne menj bele,
azt még jól gondold át,
az Isten adta Nép szerint
döntesz-e, hinnye, ah, azt a.
Egyedül
születtünk,
magunkért is élünk,
örüljünk ha van dolgunk,
mert feladat az csak nekünk.
Akkor a saját sorsunkat járjuk,
persze, ha tudjuk, hogy van,
generációs jelünk,
generációs határaink,
bizony azokat be is tartjuk.
Figyelmeztetnek téged is,
egyszer, majd másodszor is,
s harmadszorra csak miattad,
helyetted a sorsod megfordíthat.
Nézel ki a fejedből,
hogy lehet az,
hiszen addig,
mindent jól,
sikeresen,
elintéztél,
megoldottál, hinnye.
Közben, a határaidat be nem
tartva mellé s tán, azon túl is mentél,
elhitted, hogy neked mindent lehet.
Nem gondoltál azzal biza,
ha másoktól kicsalod,
a megteremtettjeiket,
nem adsz munkát, csak ha,
mindenből lecsippenthetsz.
Nem mutatod meg felelősen,
a hivatásukhoz a nekik szántat,
sem a gyarapodásukhoz,
a lehetőségeiket,
az meg visszaköszönhet, ah.
Megtörténhet veled hasonlóan,
ne árts többet, magadnak sem.
A könyvek, festészet, szobrok,
óvjad, az is maga a Nép, a Hazánk.
Azt a mi nagyjaink megalkották.
Megváltoztathat a felszínesség,
a túlzott bizalommal is óvatosan,
aki felé gyakorlod annak is, na,
meg azzal magadnak is árthatsz.
Ha nem a hozzáértő által,
felelősen történik meg,
bizony lehet, megeshet.
Kevesebb lett az értékes,
mint ami előtte volt, ott is.
Figyelj, ha a lelked jelez neked.
Átéled ugyanazokat a helyzeteket,
amiket okoztál azzal addig másoknak,
csak a saját vonatkozásaidban kapod.
Mint a lelked fejlődéséért szóló,
lehetőséget, az még időben,
lenne, hogy változzál meg, ah.
Gyakorold az utat a sorsodhoz
az alázat gyakorlásától te se félj,
a sietségben, lehet, hogy az Isten
létezéséről meg elfeledkeztél.
Győzz meg, legyőznöd
könnyű engemet, nem harcolok,
ellened sem, elérhető vagyok és
értetek is itten, hogy amit feltaláltam,
s gyakorlom 27 éve már, annak az
oktatási védjegyes formáját veletek,
megismertessem, a működését minősíthessem.
Segíts magadon, az Isten is megsegít a lehetőségem,
várom a vevőjét a feltaláltamnak, betanítva eladnám.
akik már tapasztaltan, valami tisztát feltaláltak.
Így, most csak azok vannak és már látványosan,
a kilincsüket is egymásnak nyújtják, hiszen,
nem látnak senki mást, mintha, megállt
volna az idő, csak lefele viszi, körbejár.
Általános műveltséget növelő Tenyérolvasó., neked is lehetne,
ha tudnál róla. Tanulhatnál, emberismeretből fejlődhetnél általa,
a saját szintednek megfelelően, ez sokszor bizonyítottan hiteles.
Amikor szükséges, ezzel a tudással, az arra igényes,
családtagjaidnak, segíteni tudjál.
Három éve, hogy gyors pörgésben
vagyunk, alkalmazkodunk ahhoz,
ami most, jó nekünk, te se az
alacsony szintűtől kérdeznél.
Ha már megszenvedted, mert
odamentél te is, ahova mások
is járnak és sokan várakoznak.
Utána nem tudod ledolgozni a
rád rakott, tőled idegen érzést,
szabadulnál tőle, de nem lehet.
Már ő magától se szabadulhat meg,
ürességet közvetít, s a hasonlók mennek.
Tán tanulniuk kellene, valamit tenni nekik
önmagukért, hogy válaszokra leljenek.
Nem mehetsz oda és nem mondhatod el neki,
hogy nem azt kaptad, amit vártál,
hogy azóta bizonytalankodva, járkálsz.
Nem megoldódott, hanem terhelt,
amikor össze-vissza érzed magad,
na akkor tegyél rendet magadban.
Tanulj meg igazodni a „mosthoz”,
tanulás nélkül nem megy, tanulj.
Úgy élj, ahogy neked jó, ha nem
szólítanak be, hát nem vagy oda
való, azt is érted és neked is szólt.
Most, sincs ott dolgod, odamenjél,
ahol az emberiesekkel találkozol,
ne tarts a tükröktől, gondolkodj.
Tanuld meg, hogy kiszolgáltatott
ne legyél, egy alacsony, érted nem
lelkesedő, nem szívvel adó, nem ad.
Visz, csak azt majd utána tudod meg,
ha majd már mindent tőle kérdezel,
nem mond nemet, hiszen azt érzi,
sokkal különb ő, mint az érkezők.
Összekötöttek erősen bennetek,
egyformán működtök, nincsenek
már különbségek, újra mégy, ha ő
üzeni neked, neki az egyre megy.
Nem az emberek lelke, a bevétel
a fontos, bizony igen látványos.
Jól igazodott az elvárásokhoz,
benne maradsz a múltadban,
ismételsz, odajársz, amíg azt
akarja, hogy menjél te is oda.
Mindenki ellen, csak ő legyen.
Múlik az idő, nem fejlődtél, a
szintjére lementél, akarni se
tudsz már, nincs neked saját
energiád, benne vagy már a
közösben, hát te is úgy jártál.
Egy kis visszanézés, 2012.
Éltem ahogy lehetett Uram!
Nem ártottam, nem bántottam.
Éltem szerényen, sohasem
a szintem felettiben.
Amikor tehettem,
a gondból az embereket kisegítettem.
Rájöttem, nem várhatok, az ígéretektől semmit, hiszen ők
még nem látják azt, amit én hétköznapi szinten.
Volt, hogy sikerült a saját ritmusomban haladnom.
Olyankor megéreztem a biztonságot, öröm lett a
gond helyett, amiből összefüggésében látás lett.
Inkább, maradok a saját ritmusomban,
nem venném át, a sietősök
ritmusát. Ah, mert akkor futnék,
rohannák, nem érezném átélve
az életemnek igazi aromáját.
Megélések nélkül haladnék,
akkor számomra is gyorsan,
kiüresedhetne, a hétköznapi világ.
Ha nem a közösbe teremted,
mi lesz mivelünk, akik sok jót
és szépet teremtettünk ide bele.
Mikor éljük meg a jót mi is itt,
abból amit beleteremtettünk.
Kivárom hát, mint már sokan,
kitartok én is a Hazánk mellett.
Így, a napjaimat alázat járja át,
a nyájig neveltem két barikát,
s most, a hozzájuk jött terelő kutyát.
Figyelj rá ember, el ne szédítsen a
hirtelen jövő megcsillanó értéktelen.
Amit megteremtesz, az a tied, attól is
erősödik, a lelked, a szíved, az agyad.
A tisztelet szép, a szeretet jó,
vigyázzunk rá, ne fussunk
a semmibe hahó.
Szeretetből,
tiszteletből
legyen ottan
bőven, hogy a
zsengék is ebben
nőhessenek, s vihessenek
belőle kimenőben. S többféle jó minta is legyen.
„2012. Az agg is lehet gyermeklélek, egy
ártó pillanattól, meg is öregedhet a gyermek”.
Arra ébred, hogy nagyon fázik, valami a bokor mögött
csapkodja a partot, hangosan loccsanva átcsap feléjük.
Oldalra fújja a szél az esőt, ahogy ráesik megcsípi a bőrét.
Meg akarná nézni a vizet, szomjas nagyon, cserepes a szája.
A kis gubanc egyre hangosabban ugat, belecsimpaszkodik,
húzza, kapkod a csúszós csizmaszára után, nem adja fel.
Mintha azt akarná mondani, ne menj oda, ne menj oda.
Aztán hangosan sikítva ugat, tiszta haragból ordítva
járja körbe a kicsi árvát, a csak egy fekete gubanc.
Ne tudjon hátramenni már egy lépést sem,
mintha az ordítaná bele a vihar közepébe,
emberek segítsetek, nagyon nagy baj van.
Egyre hangosabban, ritmusosan, dühödtebben,
toporzékolva, egyszer csak megfordul a szél és
teker rajtuk egy rendeset, beesnek a bokor alá.
Akkor emberi hangokat hallani ott, abban a nagy
embertelen sötét viharban. Már csak ritmusosan
ugat, fárad, de nem hagyja abba, segítségért ugat.
A kicsi árva elaludt az esés után, a láz már eluralta.
Odaér az ember, érzi a gyapjúszagát, fölkapja a kicsit,
odaszól neki, gyere te embernyi hűséges gubanc gyere,
hazamegyünk, te még nem is tudod mit tettél értünk…
Múlt jelen jövő, tanulj meg boldogulni most, ne álmodozz.
Általános műveltséget növelő „Tenyérolvasó” 20 óra érted,
hogy értsed, nem menj alacsonyabb szintűhöz tanácsért te sem.
Magyarországról, Pakson a Hergál Házból. Heringes Árpádné, prevenciósként, Műhely, a megelőzésért ev. Szeretettel a Julamami.
akkor is ha nehéz átélni most az össze-vissza energiákat.
Az általános műveltséghez, sokat adhatna, most is, az önismeret, ami ezáltal, az önbecsülést is meghozza. A boldogulást adva, abban ami a saját sorsa és generációs feladata. Nem maradna hátra, teherként a következő generációnak. Mert, értően élnének, mindenki a saját szintjének megfelelően, egy családon belül is.
Feltaláltam valamit ami bizony sokat segíthetne az értőknek, hogy
adják tovább. Tiszteletem, a tehetségemből lett a hivatásom, ami által, adott lett, a napi, tapasztalatomból, az összefüggésében látás. Nem tehettem mást, mint megrajzoltam, egy napon, egy ritmusban, sokszorosan bizonyított, hitelesen oktathatóvá vált, az arra már érett embereknek, ez a tudás. Amit, a Hazánkban, a szülőhelyemen, ami a lakóhelyem maradt, fedeztem fel, sors és generációs feladatok. Más még nem tudja oktatni, miután megjött a vevője, eldönti, hány arra már érett embernek, az oktatását bízza rám, hogy azt, majd tovább oktatni, hitelesen tudják. Nem könnyű megtanulni, akkor sem, ha a saját családjában, szeretne tanácsot adni utána, ezáltal a tudás által, viszont, még mindenki azt mondta, hogy megéri.
27. éve, hogy a tehetségem általi,
napi tapasztaltaim, a tanultak,
itt vannak nálam, átformáltak,
emberileg is sokat adtak.
Továbbadnám szépen lassan elültetném azt,
amire lenne igénye az embereknek, hiszen itt
tapasztaltam, tanultam meg. Hát a Hazámban
szeretném továbbadni, tudom, különösen
nagy szükség van ezekre a rálátásokra.
Más szemszögből is látásokra, hozzá
adva a saját tudásaikhoz, ez egyfajta
kibővíthető tudás folyamat, halmaz.
A végeredménye az összefüggésében
látása annak, ami eddig nem volt meg.
Szintváltás, racionálisan is lelkesen,
a gondolkodó agy ne egyedül döntsön,
legyen segítségére mind a két oldalunk.
Hiszen két oldalunk teremtődött nekünk,
akkor is, ha nagyon sokan még tagadják azt,
hogy hiányozna nekik, valami fontos most.
Megtanulni újra tisztelni egymást úgy is,
hogy más nézeteket vall, más helyről jön.
Kapott vagy nem kapott jó nevelést,
vagy rosszul sült el, az a költséges
neveltetés, mert nem illet oda.
Az alázat a kulcsa mindennek,
vagy van, vagy nincsen addig,
amíg a teremtő ahhoz is segíti.
Vannak akik kifejezetten már rá
vannak kattanva azokra, akiknél
látják a gyengeségnek hittet, az
intelligencia nekik nem tetszik.
Mert nem tudnak mit kezdeni
azzal, hogy nem akarhatnak
jót akkor is, ha a többiek,
csak nyomják azt a régit.
A megkopottat, a hiányt
rezgőt, vagy alapban,
a régen is rosszat, de
nem változtatnak.
Hiszen nincs meg
bennük a lelkes,
szíves, oldaluk léte. Ahhoz se a
kellő tudásuk, sem
rálátásuk nincs arra.
A múlt már elmúlt,
gondolj a mára,
a most fontos
pillanatára,
a holnap, a
küszöbödön
úgyis megvár majd.
Különös oktatás, nevelés, az önismeretért.
Általános műveltséget növelő /Tenyérolvasó/.
Neked akinek már régóta beérett rá a jellemed,
vagy nektek, akiknek vannak hatásaik oda, ahol
a pénz forrása és megnyerik és megveszik.
Megtanítok rá, a megegyezés szerint,
sok arra érdemes embert,
betanítom azokat, akik
majd őket is segíthetik.
Nem könnyű megtanulni,
de megéri általa, a saját szintekre
kerülve segíteni, a megfelelő szintjükre
a többieket. A saját idejükben, ők is segíthessenek azzal,
ahogy felértek azzal, a jól működő, saját szintjükre.
Ahogy látom mindenki fejlődni született és szeretne,
talán, csupán, nem lát rá, a lehetőségekre.
Eladnám, a feltisztult tudásom továbbadásra megérett
gyümölcsét, azt terveztem, hogy még ebben az évben.
Magyarországon születtem, itt élek, ide szántam ezt,
ha mégsem tudom úgy megoldani, ahogy szeretném,
hát eladom oda, ahol megbecsülik jól megérdemelten.
Tisztelet, megbecsülés, tartás is, legyen ottan bőven,
vihessenek belőle, az érkezők, onnan mind kimenőben.
Heringes Árpádné, prevenciósként, Műhely, a megelőzésért ev.
Magyarországról, Pakson a Hergál Házból. Szeretettel a Julamami.
Jula ahogy az apám hívott, mami ahogy a lelkükben még gyermekek szólítottak. Julamami védjegy, a 2010. évtől, Heringes Árpádné nevemen van. Tiszteletem.
Az élet élni szeretne, minden pillanatban, meg is tesz, minden szépet és jót, érte, úgy, ahogy élni szeretne. Szeretettel a Julamami.
Amikor ráébredsz… 2021.06.15. –
2016.04.15. https://julamami.com
Amikor ráébredsz a valóságra,
ne uraljon el tőle a bánat,
úgy lépj előre, hogy a jövőd,
majd megveregethesse a vállad.
Nem ártva, se bántva és magadra
is jól vigyázva boldogulhatnál.
Ha a saját sorsodhoz és a
nagy Világhoz igyekeznél,
alázattal alkalmazkodni.
megtartva mindazt,
amiért megdolgoztál.
Ami az emberséges tartásodat adja,
amit a Hazánkba bele teremtettél,
hogy amikor szükséged lesz arra,
abban a minőségben, azt meg is kapjad.
Ha magasabbra vágytál a
sorsszerű lehetőségeidnél,
bizony visszavisz az életed,
oda, ahol azt megugrottad,
hogy kezd el még egyszer,
ahányszor az szükséges.
Van közöttetek sok, aki
tán már abból is merítve,
amit régen tőlem hallott,
boldogulva, visszanézve,
tán megemeli már a kalapot.
Mindazok előtt akiktől látta a
jó, a működőképes mintákat és a
saját életében is alkalmazhatott.
Nem fértem bele a sablonba, így a
mellettem kiállásról, az oktatásomnak, az
a fejlesztésére szolgáló,
online eszközeihez való támogatásról, a jó
lehetőségeimről még ígéreteket, sem hallottam.
Így, hát, teljesítések felém nem voltak,
s lám pénz, az aprócska nyugdíjamnak a rendezésére, se jutott.
Csupán azért szólnék most, hogy mástól ezt nem
tudják megtanulni. Azért szeretném az ebben
tehetségeseknek a tudásomat, a feltaláltamat
átadni addig, amíg van értelme megelőzésként, ah.
Nem tudtam pénzben meggazdagodni, mert a lelkem,
a szívem, a gondolkodó agyam, nem engedte meg nekem.
Ah, hiszen nem egyoldalúnak születtünk, emberséges maradok,
annak hiányával, nem lehet, hitelesen, jó minőséget nyújtani.
Így hát nem számolnak velem, se ide, sem oda nem tartozom,
mert csak a pénzbeni gazdagságról szól most és minden, ah,
miközben itt is ott is oktatok. A megszokott módokon,
Online elérhető, már nem,
helyette, a +36302470589, telefonom által, vagyok.
Az első hét év rengeteg tapasztalatot adott,
nem lettem olyan mint egy robot, leginkább,
a tapasztaltjaimból és az elméletté lett,
a megrajzolt, 153 oldalaim által,
minden apró részletet, betanítok és átadok.
Összefüggésében látni tanítom az egészet,
azoknak, akik megtisztelnek, mert beértek.
Megláttatni, kihallani, a belső kontrolljukat,
működésében megláttatni oktatom.
Ah, a nehézségek sűrűjében, a saját szinteden,
egészen mást lát a szemed, gondol ki az agyad.
A saját idődben, kihallod már, a kommunikációkból,
az emberiesek, által, a számodra, segítő mondatot.
Mert miután már szembesülsz a saját igazságoddal,
az már addigra,
befejezett tény is lett,
visszafordítani nem lehet.
Vigyázz, hogy mit kívánsz,
mert ha teljesülhet az, hát neked is
bizonyára, kihat a saját életedre, hinnye.
Van az Isten, megtudja mindenki, azt időben.
Miközben már, a sorsodat is élhetnéd,
kavarogsz csak körbe – körbe ismételve,
nem haladva egy arasznyit sem előre.
A sorsomat már magam igazítgatom,
a várakoztatásban se sérüljenek meg,
őket már abban eligazodni oktatom.
A leolvasott generációs feladataikat,
számukra is, emberies nyelvre fordítom.
Várakozom, hogy valaki már rálásson,
mekkora segítség lenne, ez a tudásom,
a gyermekek szüleinek, fiataloknak.
Ah, a megelőzésben tapasztalok,
naponta átmegy rajtam annak
az energiája, amiben akkor
éppen megelőzőként
azáltal benne is vagyok.
Ha megtisztelnek oktatom,
nem várhatom senkitől sem,
hogy kiálljon a jóban mellettem.
Reménykedem, hogy át tudom adni,
ezt a tartást, emberséget megtartó és
az egyeneshez visszaigazító tudásomat,
miután eladtam, az arra érett igényeseknek.
Oktathatnák tovább, vigyék be oda,
ahol nagy szükség lenne már
rá régóta, emberesedjenek,
általa, az arra érdemesek.
Várakozni is lehet, ha tudják,
hogy mire várakoznak, hinnye.
Na hiszen, amikor ráébrednek,
az emberek, hogy számukra is ott,
volt a lehetőség, hogy időben tegyék meg, a
generációs feladataikat
is teljesíteniük, lehetett volna, ah.
Kivirulhat az orcájuk, az
oktatásom közben, amikor rájönnek,
csak a múltnak lett vége,
a teljesítésükhöz a lehetőségük, még adott .
Ha nehézségek között is,
de utána, már tartásossá, lehetnek.
Jót formáló a belső tartásuk, erősödik
az emberi méltóságuk is, mert szíves, lelkes,
gondolkodókként, az élhetőkről, a jókról döntenek.
Tartásosként, emberségesek, s az a külső tartásukra is hat,
jó minták lehetnek. A nehézben is kitartó, szorgalmukkal,
az átadhatóan jó minőségű, szaktudásukkal, az alkotásaikkal,
az oktatásuknak, a nevelésüknek, a láthatóan jó minősége, által.
Mindannyian, a saját tudásuk által, elért szintjének megfelelően.
Nagyon nem mindegy előre vagy hátra, felfele vagy lefele,
hat a kommunikáció naponta, s az, mit erősít, az emberekben.
Általános műveltséget növelő /Tenyérolvasó/, önismeret,
Amit adni tud, az általam megrajzolt 153 oldal megismerése,
egy napon készült el és egy ritmusban lesz vele, akinek éppen
oktatom. Én magam találtam fel, már sok éve bizonyítja,
a hitelességét, amikor arra van igény, naponta.
A formája, most éppen, Műhely, a megelőzésért ev. Heringes Árpádné, prevenciósként.
Önismerettől az önbecsüléséig, vezeti végig, az oktatásom, más oktatni, ezt még, nem tudja. Arra is, igényesen beszélünk át, minden jelet, hogy amit hall tőlem, az át is menjen. Ha szükséges többszőr és másképp is, lefordítom, hogy érthetővé legyen, azt, megtanulhatóvá teszem, a bejelentkező, számára. A saját elnevezéseimet használom, a sorsára, a generációs feladataira, a személyére, fordítom. Így hát, nem sablon, úgy mondom, azon a szinten, érthetően, ami által átmegy, a jelenlévő, személyiségére alkalmazom, emberies jelnyelvnek neveztem el.
Annyi időt szánunk rá, amennyire szükség van éppen. Tisztelettel, jól alkalmazható, családokon belül, a meg nem értetteknek a megértésére. Ki miért, nem tud beállni a sorba, van úgy, hogy már akkor, meg is magyarázódnak. Az addig kezelhetetlen, miértekre, a generációs feladatokkal, rögvest, válaszokat is kapnak, az oktatásom közben.
Magyarországról, a Hergál Házból. Tiszteletem, elérhet, hétköznapokon 10.00 és 12.00 óra között. Heringes Árpádné, prevenciósként,
Műhely, a megelőzésért ev., a +36302470589 telefonszámom által. Szeretettel a Julamami
Julamami védjegy, 2010. évben került a nevemre, magam adtam a nevet a védjegyemnek, nem engedtem meg a használatát senkinek sem. Heringes Árpádné, prevenciósként, Műhely, a megelőzésért ev. Paksról a Hergál Házból. Szeretettel a Julamami. https://julamami. com 2023.04.14.
Az Általános műveltséget növelő Tenyérolvasó, szolgáltatásom, jó arra, hogy értelmezni tudja, mit láthatok a tenyereiben, mint a saját sorsát. A saját feltaláltam szerint, formálom a szavakat / ahányszor kéri, mindannyiszor, lefordítom, úgy, hogy érthető legyen /. A díja: 20.000.- Ft. úgy, 50 percig olvasom, a Tenyereit, nincs plusz költsége, ha több idő szükséges hozzá. Nem hagyom abba, ha lejárt az 50. perc, ha még van mondani valóm, mert látok, valamit ami fontos lehet, hogy tudjon róla.
Összefüggésében olvasom le, 50 perctől 90 percig tart, a két tenyerének a leolvasása, a generációs feladatairól is beszélek, ami ott látható, maradék nélkül, leolvasom. Nem hagyom abba és nem kérek plusz díjat, ha szükséges hozzá, még néhány perc, hogy körbe is érjen, a két tenyerének a mondandója.
Többszőr is rákérdezek, hogy átment-e, van-e kérdése és elmondom, azokkal kapcsolatban a saját tudásom szerint, mindazt, amit ott látok. A díja: 28.000.-Ft.
Heringes Árpádné, prevenciósként, Műhely, a megelőzésért ev. Paksról a Hergál Házból, szeretettel a Julamami.
Hétköznapokon 10.00 és 12.00 óra között szolgáltatok és külön kérésre, délután is, igyekszem, a kért időpontban szolgáltatni. A nem fogadott hívására, egy csörgéssel jelzek, ha még aktuális a kérdése, tegye fel, mert akkor már, újra fel tudom venni és meg tudjuk beszélni. Tiszteletem. Julamami védjegy.
A tapasztalva érvelőt, nem viszi el olyan könnyen a huzat.
Hiszen aki hallja, tudja, nemcsak, kipörgeti oda, a szavakat,
lelkesen szíves, a gondolkodó, kontrollálja közben mindazt.
A tisztelet szép, a szeretet jó, vigyázzuk rá, ki ne üresedjék,
ne csak szaporodjon a szó, legyen tiszta, a mondanivaló.
Magyarországról, Pakson a Hergál Házból, szeretettel.
A múlt elmúlt, gondolj, a mára,
a most élhető, jóleső pillanatára.
Ha úgy érzed, megélve is jót tett.
Éppen jókor érkezett, megelőző,
volt az írásom, segített abban az
élethelyzetben. Merítettél belőle,
ihletet kaptál általa, megérezted a
pillanatot, sikeres, gazdag lettél.
Van akinek ez meglepő,
a hivatásom, oktató,
megelőzésként, nevelő.
Adni születtünk,
mindannyian, én
teszem is, amióta
tudom az eszem.
Adok és kapok,
így körforgásban
vagyok, s maradok.
Nem tesz jót a túl sok,
ha azért meg nem dolgoztatok,
vagy, az elismerésre méltó alkotásaitokkal,
a Hazánk hírnevét, nem erősíthettétek.
A szaktudásotok elismerve a Hazánkban, nem lett,
azzal a Hazát nem erősíthettétek.
A saját és generációs
határaitokra is figyelve,
ide bele, aszerint megfizetve
nem lettetek, se emberileg is elismerve.
nem teremthettetek.
Fokozottan volt szükséges,
arra figyelnetek, hogy kikezdhetők ne legyetek,
s a magatok által felismertek szerint,
a kezelhetőn belül maradjatok.
Oktatással együtt a nevelés,
mindazoknak, akik már értik, miért,
szükséges az, hogy maradnak jóemberek,
a gazdag életükben is, azt a.
Heringes Árpádné, prevenciósként,
Műhely, a megelőzésért ev. Paksról a Hergál Házból.
Heringes Árpádné, prevenciósként,
Műhely, a megelőzésért ev. Paksról a Hergál Házból.Szeretettel a Julamami
Az élet élni szeretne, minden pillanatban meg is tesz, minden jót és szépet, érte, mert élni szeretne. Műhely, a megelőzésért ev. Heringes Árpádné, prevenciósként. Julamami
Köszönd meg a szüleidnek, hogy megszülethettél és a saját sorsodat élheted, mert megengedők ebben neked.
Nem erőltetik rád az akaratukat, amit előzőleg megéltek már több generáción keresztül és ők maguk is,
szenvedtek tőle esetleg. Szerintem az emberek, nem szenvedni születtek meg, ahogy tapasztaltam a tenyerek,
sorsok olvasása közben, szinte minden generáció fejlettebb, mint az előzők. Azt is tapasztaltam, hogy
legalább, egy ember van, minden családban, aki az intelligenciát hozta, s azáltal emeli a szintjét a
családjának. Ők akik vezetni születtek, magasabb szintekről is látják az életüket, a generációs feladataikat
elvégzik időben. Sőt, azt is tapasztaltam, hogy felvállalják, a nehezeket, mindazért, amit mások még nem
vesznek észre, nem is észlelik. Így aztán, nem készteti őket semmi, azoknak a megoldására, rámarad a
következőkre, vagy a családba bele született, intelligens oldja meg. Nem hagyhatja, hogy leépüljön a
az általa tisztelt és szeretett, családja. Így hát, még akkor is, ha késleltetve is, igyekszik megoldani,
hiszen szenvedést okozna, önmagának is, azzal, ha képes rá és hanyagságból, elodázásból, mégsem oldja meg.
Ah, szétzüllhetne azok által, a negatív hatások által, a családja. hát megoldja, ne maradjon se a
sarjaira, se ne vessen gátakat neki, aki átlátja, kihallja, megérzi a jó megoldásokat felismeri…
Heringes Árpádné ev. Műhely, a megelőzésért, prevenciósként. Paksról a Hergál Házból. Szeretettel a Julamami.
https://julamami.com
Heringes Árpádné prevenciós egyéni vállalkozó a julamami védjegy. https://julamami.com Ne másold le, ne vigyél el belőne változtass rajta, nem adom hozzá az engedélyemet, 2024. évben sem. https://julamami.com