Nap: 2023. március 19.

Mit mondasz, ha majd megkérdezi a gyermeked tőled,

mit, miért, tettél úgy, ahogy, akkor.

Van-e hozzá érved,

vagy őszintén

válaszolsz-e.

Még nem

tudtad,

mit

miért

csinálsz úgy.

Leutánoztad azt

a mintát, amit láttál.

Nem volt másik minta,

neked, hát egyszerűbb

volt megismételni azt.

Amitől te magad is

szenvedtél,

amíg

felnőttél.

Nem beszél,

hallgat, mert

gyermekként,

mit is mondjon.

Azt amit lát, nem

mondhatja el,

nem fogadja el,

a környezete,

hiszen még

csak gyermek.

Kontrolláljad azt,

amit te magad sem

tudtál megoldani.

Hogyan várod el,

ha nem tudtad,

a szerinted

helyénvalót,

neki megtanítani.

A valóságot látni,

oda eljutnak az

emberek, egy

tapasztalások

utáni, időszakban.

Már átlátják, kihallják,

megéreznek, mindent,

mint amikor megszülettek.

Újra felépíthetik az igaz valójukat.

Lehet tagadásban is lenni, a valóságot

igyekezni elfedni, az akaratot ráerőltetni.

Attól megnő, a távolság, másnak meséli el,

azt, amit, neked lenne szükséges hallani.

Vagy korán felnőtté válik, kénytelen

lesz, egyedül, a problémáját, a

 maga módján, megoldani.

Felnőtté akkor válunk, ha

felelősen tesszük, azt, amit

vállaltunk, mellé nem beszélünk.

A feladatunkkal szembenézünk.

A tudás, egy felső szintet jelent,

amit, azok érnek el, akik fejlődnek.

Ha kiszolgálod a problémáját, akkor,

mondvacsináltan elfeded, a valóságot.

Azt láttatod, mintha, többlete lenne,

pedig bizony, tapasztalathiányos.

A lehetőségre azért van szükség,

hogy fejlődni tudjunk, önmagunk

és a generációs feladatunk szerint.

Felszínen élni, kikerülni a nehezet, na,

azt is lehet. Az élet, maga a megoldandó

nehézségek, mások szerint élni is lehet.

Akkor, a gyermekeitek kérdésére, mit

fogtok válaszolni, hogy könnyebb volt,

a többiek után, a megszokottban élni.

Aztán meg reklamálni, leszólni őket,

micsoda nemzedék lettek, hinnye.

Mérlegen van az igazságérzeted,

vagy a valóságot megismerve,

önmagadért és a családodért,

tenni, velük együtt, fejlődni.

Tán könnyebb, okoskodó

felnőttnek látszani, hinnye.

A lelkiismereteddel, ellened

harcolni, a valóságtól félni, vagy,

megtanulni, gyermeknyelven.

A fiataloknak az érdeklődésük,

szerintiekbe, belehelyezkedve,

tapasztalva, felnőttként tanulni.

Odaadó, ráfigyelő, felnőttnek lenni,

megtanulni, megelőzőként kommunikálni.

Győzz meg, legyőzni könnyű engemet, nem

harcolok, sem ellened, se érted, szembenézni

a valósággal, vagy „letöröltetni”, a könnyebb.

Idejében, megjön, a válasz mindenre, vajon,

bocsánatot kérni, miért olyan nehéz neked.

Ott kérjél segítséget, ahol a valóságot élik,

hiába minden, elfedni nem lehet, látszik.

Tiszta tükröt tartanak, a gyermekek.

Mindent idejében, mindenkinek a saját

idejében, nem együtt születtünk meg.

Megismerve egymást, megjön a tisztelet.

Ami után, nem várod, megkérdezed, szabad-e.

véleményt mondanod, vagy az utalással megoldod.

Mert azt érzed, neked is, annyit adott meg, a sorsod.

Tanulj, fejlődj, ne állj le, vedd magadhoz, azt amit nem

hoztál, s add tovább, a jót, ami beérett arra, hinnye.

Lehetne, hogy ne üljél, addig bele a vezetőszékbe,

amíg nem tudod megmagyarázni a gyermekeknek,

azt, amitől, még, te magad is gyakran szenvedsz.

Viszont a tökéletes, csak az Isten, önértékelés,

ahhoz is idő szükséges, amíg felismerjük azt,

mit fontos pótolnunk, mit meg már hoztunk.

Magamtól is, bocsánatot kérek, hogy nem

álltam időben, a sarkamra, amikor azt,

láttam, erősen megkülönböztetnek.

Adjon az Isten, minden földi jóból,

akkor és annyit, ami a legjobbkor.

Önmagunkat megérteni, az

 maga, a sorsunk, hinnye.

Kölcsönös tiszteletre

oktatás, nevelés, oldala,

kérlek nézz rá, hátha időben.

Magyarországról, Pakson,

a Hergál Házból.

Heringes Árpádné, Julamami védjegy

 

 

 

 

Adjatok esélyt! Ami a sokból csak néhányaknak szól,  attól még létezik az Isten adta Nép. Hiszen minden tőlük indult és ha nem hozzájuk érkezik a jó vissza, úgy, hogy a maguk különböző szintjét kiszolgálja, ah. Az, ami azt mondták sokszor, amíg a Nép kifejezést  használták, állítólag rólunk a Népről is szólhatna, jó döntés dolga az. Addig tisztán tudsz örülni, amíg nem tudatosodik benned mindaz, a szégyenérzeted még egészséges a helyén van ah. Amiket megígértél és már vagy abban a helyzetben, hogy teljesíthetnéd, hozzad helyre, na hiszen, pontosan tudod egyedül  nem  tudtad  volna  megoldani.

Aki arra a legjobb tudását használta, az energiáját sokszor fordította oda, magát nem kímélve tolt bele a biztonságos életedbe, csalódott. Ha alázat nincs benned ahhoz amit felvállaltál, akkor nem érted azt, egyedül nem érhetted volna el azt a szintet. Hasonlóvá válsz mint ami miatt kérted a segítséget, megkérdezted-e, mivel hálálhatod  meg, vagy megaláztad úgy, mint a  nem jót akaród  gyakran téged.

Ne azt kérdezd segíthetsz-e, teljesítsél, ahogy azt megígérted, vagy számoljál azzal is, sokan  jönnek rá, nem kellene már hinni neked.

Az állandóhoz, a régen beváltakhoz ragaszkodók, nem szeretnék semmiben a  változást ah. Hiszen ahhoz ragaszkodnak,  amiben úgy gondolják, ha egykor jól ment azáltal és hozott bőven, akkor mindig elérik azt, vagy a hasonlókat, nem veszik észre, hogy megrekedtek, hinnye. Ha azt amit az emberségesek elértek, ahhoz nem kapnak ugyanolyan mérlegeléseket, lehetőségeket a jóhoz, a szépben elérhetőket, csak egy oldala lesz és minden történetnek. Pedig ugyanazok a szavak mást és mást jelentenek a  különböző embereknek, már a pontosítást szükséges alkalmazni mindenben.

A sajnálat az bizony negatívan is hat, abból nem lesz jó eredménye  senkinek sem, megrekesztő energia, ha azt erősíti le is marad általa. A szintek is megtévesztőek, a másik oldalon lévő szintűnek ugyanolyan a rezgése, ah. Önismeret, önbecsülés, emberismeret. Ha nagyon be  akarsz illeszkedni, nem kapod meg a tiszteletet  ott, mert annak is van egy üres rezgése, hogy csak kapni szeretnél onnan olyat, ami benned nincsen még addigra meg, hinnye. Pihentessétek, a túlzásokat növelő, megállíthatatlan többszörözni vágyókat, akiknek nincs más már, mint a pénz, látszik a fáradtság rajtuk, nem motiválja már olyan ami nem lenne már nekik. Az amit nem maguk teremtettek, sem nem ők agyalták ki, csak birtokolják, nem ad többlet tudást, se energiát, hinnye.

Emberileg nem nőttek fel, sem ki ahhoz a „nagy  embert” kívánó

összetett, összefüggésében átlátható, működésben lévő feladathoz.

A múlt elmúlt, a mostban éljük mindannyian, a jövő nem ér rá  törölni

a lábát  a küszöbön, a hétköznapok által  minden  pillanatban megjön.

Az intelligens emberségeseknek adjátok meg a lehetőségüket, ők vezetni születtek mind. Nem ártva, se bántva élik az életüket, a sorsukat ismerik, generációsan törlesztenek napi szinten.

Egy Haza ez csak  egy,  mindenkinek érdeke, hogy jól legyen.

A tehetségükhöz tanultakkal jól megértik magukat,

így hát együtt eredményesen dolgozni, teremteni tudnak.

Átkerültünk a jó energiákban  vagyunk, lemaradtak mindazok,  akik

addig is és most is mások tudását használták fel, már nem működik.

Kénytelenek megtanulni mindazt amit elvár tudásként tőlük a

  betöltött helyük,  mert hamar kilátszik  a tudás  hiánya,  hinnye, ah.

Az emberségesek nem hagyják hátra azt, ami megoldhatatlan teher lenne, a következő generációknak, hinnye. 7 éve tapasztalom, hogy a tudás hatalom, na nem a  saját sorsomban, sem magamon, hála Isten, annyi a sok éves tapasztalatom, hogy sokkal nagyobban átlátom.

Nehéz úgy élni, hogy minden lehetőséget elterelnek valahova máshova, nem  jut az előrehaladáshoz az emberséges, sem nem  mutathatja meg, az átadhatóan készen várakozó tudását sehol.

Mert majd csinálnak egy vagy több olyat, amivel azt mutatják, mintha nekem  is jutna már lehetőség, pedig átlátszó már hét éve az egész kavarc egy embernek  az érdeke, a  többiek teljesítenek oda.

Nem szükséges, hogy megtanulják tőlem,

egy éven belül úgy is kiderül, mit rontottak,

át sem látva összefüggésében nagyon el.

Visszavetheti a Népet olyan helyzetbe hozhatja, mintha soha

életükben nem dolgoztak  volna. Ha nem  készíthetem fel a saját

Hazámban az arra érett emberségeseket, arra hogyan lehetne

valóban emberségesen még időben megelőzni, mindazt úgy,

hogy  a Hazánk jól működő dolgozó rétege  ne kerüljön a  szintje alá.

Hinnye, ne  fajuljon el úgy  semmi, hogy szégyenkezzen miatta,  aki

már átlátja és kihallja, a megérzését felfogja  a gondolkodó agya.

Hiába a szuper kütyü, mindenki másban tehetséges, milyen ócska  érzés lehet, ellopni a másokat megillető  lehetőségeket, ah, hinnye.

Hiszen senki más nem élheti át majd a lelkiismeretük  dorgálását.

Van aki tudja, van aki majd megtudja a maga  idejében, van az Isten,

ahogy látszik a hatalmat hét éve visszavette, gyakorolja mert az övé.

2016.03.19. írtam. Egy Haza ez csak egy, vagyunk jó sokan, akik szépen, szívesen, lelkesen, gondolkodó aggyal, megbecsüljük azt a keveset, amit az emberi értékeket megbecsülni nem tudó, mértéktelenül „habzsolók” nekünk hagytak.

A nettóból kiszámolt nyugdíj, emelése is nagyon kevés, így hát egyéni vállalkozók vagyunk a 70. évünket  élve, igen szedjük a  talpainkat, hogy elvártaknak napi  bontásban megfeleljünk.

Feltaláltam valami fontosat eladnám a Hazánknak, hogy azután adja ingyen az arra igényeseknek. Akik az Általános műveltséget növelő „Tenyérolvasó”, önismereti oktatásomra, az önbecsülésüket megtartani szándékozókként, a kísérő segítségemmel majd tovább oktatják. Generációsan is hatna, ez nem rövid folyamat, 70.  évesen várakozom, nem adom fel, hátha  lesz valaki  aki felvállalja, megveszi.

Maradj, a szerényben is szolid, a nagyságod ne keresd, mert ha van, ott lakik a lelkedben, szívedben, gondolkodó agyadban, az vagy te magad.

Imádkozunk érte, hogy a sarjainknak, legalább az, maradjon meg,  amit mi az elfogyasztása helyett, beletettünk, hozzátettünk.

Tudtuk mit teszünk, átlátva, kihallva, megérezve, hiszen mindannyian így születtünk le, nem mentünk mellé, a sorsunkat éljük. Figyeltünk arra, hogy a saját életritmusunkban haladjunk,

azért a nemlétező,

tyúkszemünkre, gyakran volt szükséges vigyáznunk.

Nem a külsőd, sem a pénzed tesz téged, az csak a körítésed.

Hanem ami ott, lelkesen, szívesen, gondolkodó aggyal, a tartásodat, az emberi méltóságodat adja, s maradandóan meg is tartja.

Honnan indultál, ha menet közben, ki nem fordultál,

meddig jutottál, emberiesen,

generációsan kivé válhattál.

Vagy alaposan elrugaszkodva a valóságodtól, minden érzékedet kikapcsolva, mások szerint haladtál, szinte azzal amit számodra jónak mondtak azonosultál.

Na az olyan hatású a többiek felé, mintha gépiesen, teljes irányításban araszolnál.

Hol jobbra, hol meg balra dőlnél, a hétköznapokat, az életszerűt, se önmagadat fel már nem ismernéd.

S mikor merre fújna az aktuális, vagy erősebb, felkavaró, erőt fitogtató, viharos, tojósan is kakasos, az irányod az lesz majd, ami a szerzésben számodra többet láttat.

Amikor a mindenki számára szóló sikereket,  csak te magad éled meg, az felhalmozódik a lelkedet üresedésre késztetve benned.

A természetes az nem mesterkélt, a saját életedet éld, a sorsodat is úgy igazgasd, hogy neked is jó legyen az.

A sok szépért, jóért, a többiek számára is értékesért, amit  értünk tennél, lásd be, azzal az önbecsülésedért is tennél, s a megérdemelt, kiemelt helyzetedben is szerényen élve megbecsült maradnál.

Egyszer csak azt észleled, ha bárhol vagy, válogatás nélkül, megemelik előtted a kalapjaikat.

Azután, a körforgás visszahozza azt, az értéket, ami által tapasztalt, tehetséges, szaktudással bíró vagy. Amiért, amitől az vagy aki, s nagy örömödre ráébredsz egyszer csak, hogy már saját magaddal is jóban vagy.

Volt egyszer egy hely,

ahol nem ismerték fel,

még időben, hogy egyoldalúan,

az sem megy, a túlzott önző jólét,

már nem alkalmas arra,

hogy másokért tegyen.

Hiszen kapcsolat azzal,

már életszerűen nincsen, hirtelen,

nem lehet azt mutatni minden rendben.

Mert ahol túl sok lett a többlet,

s azáltal ásítóan, óriásra nőtt a hiány,

az el nem takarható, az maga a való.

Nem tudott ellenállni már semminek,

oda – oda, nem máshova, a túlzó többletet is,

már halmazokba. S nem gondolta, van akinek arra,

megvan a jól szimatoló orra, nem számít már a hossza se,

a magasságot is máshogy mérték már csak tőle kérhették.

Nem volt ottan már régen emberies mérték,

hiába kérték, azt ott nem is értették, hogy

a bátorságot ahhoz ők, meg honnan szedték.

Nem voltak tisztában azzal, hogy mindennek,

sajátos öntisztulása is van, s ha azt gátolják, hát,

beindul az spontán, megoldja az  öntisztulás azt.

Amivel mások el nem bírnak, mert mindennek,

megvan a maga körforgása, túlzó hatásnál már,

ki is pördülhet, ha viszi azt a természetes,

a romlatlan, egészséges lendület.

Ép testben ép lélek mondják,

vajon azt ott kihez – mihez viszonyítják,

a nagy feladat „nagy embert” is kíván, nem lehet,

semmi olyannak híján, amit úgy neveznek emberies.

Ha nem ismeri fel a saját generációs feladatait sem,

akkor mihez képest az a nagy hajtás, kirügyezhet a sok.

S ami abból csírázott, még többre mindenre vágyott.

Irigységben, nagyzolásban, határ nélkül, nőttön nőtt.

Amerre járt – kelt, szinte már mindenben ott rejtőzött.

Azt sugallta, tedd meg ezt, tedd meg azt, erősebb vagy, ha

még többed van, attól látszatra irigyelt nagyságos is lettél,

aki nem tisztel már rég, az előbb – utóbb valami által, majd fél.

Az a sajna benne, hogy nem láthatott már mást a tapasztaló zsenge,

a felszínre nagyon vigyáztak, az igaziak, a minőségiek, fedve voltak.

Hát bizony, azt látta csak mintának a fejlődő lelke, azt mutatták csak,

jónak, elfogadhatónak, amit a saját érdekük, kívánt, sugallt, csak azt.

Ha egyoldalúan az ártó túlzóba esett, se lett belőle eset, ott sűrű köd

keletkezett. Egyre bántóbb, üresebb, magabiztosabb lett, már észre

sem vette azt a jót, darabos,  érzéketlen vót, simán pipiskedett, vagy,

kakaskodott, a saját lelke, szíve, kiagyalása szerint, kétes ember lett.

A hozzáértőkhöz, arra már érettekhez képest felnőttnyi óvodás volt.

Játékot is csak a hasonlókkal  játszott, ki merte volna legyőzni, s ezt,

kezdte komolyan is venni. Egyre bántóbb, magabiztosabban ártóbb

lett, a napi nagy elrugaszkodásai közben, nem volt ideje másra, csak

a csőlátásra. Mivel minden értékeset, jó embert, minőséget adót,

maga körül is láthatatlanná tett, régen elfelejtetettek lettek,

nem számíthatott másra csak a hasonlókra, meg önmagára.

Nőttön nőtt az odaszervezett sokaság körülötte,

ridegséget érzett maga körül, s a lelkében is.

Valaki egyszer neki azt mondta, hogy az,

a győztesek energiája, elhitte, de fázott,

vacogott, már nagyon tőle a pöre lelke.

Milyen jó is volna, ha még lenne tiszta,

lelkes, szíves, gondolkodó körülötte,

hiába nyitja meregeti a szemeit nem látja.

Nincs azt mondják, akiket még érdemes kérdeznie,

a jólétüktől nem épültek túlzottan le, nem tudnak róluk,

fogalmuk nincsen hova is lehettek, el mind csak nem mentek.

Hinni erősen a lélek, szív, gondolkodó agy erejében, gyakran,

köszönteni az eget, meg a jót amit a mai nap idetett.

Erősíteni a tiszta lelkeket, megőrizni az ártatlanságát,

a gyermekéveknek, meghagyni a reményt a cseperedőknek.

Ha a születésükkor nem azt hozták erősségüknek, hát tartást,

méltóságot, emberiest tanítani a kezdőknek, hogy fejlődhessenek.

Hozzáértően megláttatnia fiatalokkal, a nekik szóló lehetőségeket.

Hagyni vezetni az abban tehetséges, veleszületett egyéniségeket.

Nem irigyelni se gátolni, tapasztalni, s amit még nem tudsz tanulni

kéne, minden halad, fejlődik, az értelem nyílik,

az emberséges amíg képes rá segít.

Mi lesz a gyermekekkel, ha a hamis is

igaz, ha tagadásban vannak a felnőttek,

a szaktudás, hozzáértés helyett.

Hinnye, a gyermekek átlátnak, kihallanak,

a felnőttek meg, már megint magyarázkodnak.

Megérzik a jót vagy a rosszat, miért kötelező,

nekik tisztelniük azt is, akit már régen nincs miért.

Futsz, szaladsz, minden helyzetben másnak mutatod,

magadat, már nem látod meg a számodra fontosat,

minden fejlődési lehetőséget odatár az életed bőven, azt a.

Elveszed, mert az is a tied, de nem kezdesz vele, semmit se, hiszen

nem fejlődött ki benned a túlzásokban, az egészséges igényed sem.

Hárítasz, lezársz, körbezársz, azáltal, magadra még sem találsz,

miközben el vagy foglalva az igazaddal, elmegy melletted a

hétköznapi energikus élet, s azok is, akik régen szerettek.

Mond ő meg miről beszél, ha ő maga nem is úgy él,

ha a tudás hiánya mögött, tovább már el nem bújhat, ah.

Kilátszik az igaz valója, a tiszta sokaság, a hétköznapjait nem,

de a csak érte szóló, nekik nem jó látszatot, azt megélve átlátja.