Az embert tiszteljed, az Istent ismerd meg.

Ha bármilyen magasságokig is érhetsz te el,

a körülményeknek megfelelő egyensúlyban

 maradjál, el ne gyengüljél, ki ne fáradjál.

Élj úgy, hogy még annak érdekében sem

ártasz, hogy gyorsabban haladhass,

ne szerezz, boldogulni tanuljál.

Tartsd be a saját határaidat

és tiszteletben a többieket.

Gondol egyet jótékonyan

tesz egy jól láthatót is most,

irigyei lássák milyen fontos lett

 ám ő, a pénzesedő nagymenő.

Majd később jössz csak rá,

hogy a sajátodból adott ő.

Adok-kapok egészséges

körforgásban haladok,

fejlődök, sokaktól jókat

tanulok, emberesedek.

Örülök amikor rájövök,

milyen nagyszerű most,

az egyszerűben átlátva és

generációsan haladva élni.

Összefüggését felismerni.

Kitalálod magadnak,

úgy tálalod azt mintha

az értünk szólna, még

ha valaki megkérdezett

volna, jó az nektek tán.

Ha jó, ha nem megy ám,

kapkodod a fejedet, mit

lehet mit meg nem lehet.

Nem mondhatsz nemet,

ha van mit teljesíthetsz.

Magából indul ki, mást se

lát mint a köreikben is csak

a hasonlókat és önmagát.

Ezért meg sem érintheti,

hogy tanulnia neki is lehetne,

hogy ne csak külseje tartsa őt

most elfogadhatóan össze.

Nem is gondolnak arra,

hogy az embereknek

van a lelkes és szíves,

de gondolkodó énje,

nem birkák ők, csak

türelmesen várnak.

Hátha észreveszi

valaki, léteznek,

intelligensek.

Nem lehet azt

kikapcsolni,

bekapcsolni,

ahogy óhajtják

a rendelkezésre

állni, napi 24 órát.

Egy egész életen át.

A fokozatosság az,

ami megoldja,

mindenkinek

van saját és

generációs

ritmusa, sorsa.

Az emberek nem

gépek, nem lehetne,

legyártatnak sok-sok

ügyes kis hajbókoló

robotot.

Azoknak

levezénylik

azt ami nyomja

időtlen idők óta

a saját lelküket.

Szabadulnának is

tőle, de nem lehet.

Tán nem jártak még

olyan helyeken ahol

ahhoz jól értenek.

Ha nem engedik

be azokat az újakat,

akiket kontrolláltak

a gyakorló éveik és

emberies eredményeik,

akkor megint jöhetnek a

robotok, itt is meg ott is.

Mert, ha az ember nem

a saját életritmusának

megfelelően élhet, na

akkor nem sok remény

van az ő hosszú életéhez.

Ezt azért nem szeretném

tovább gondolni, addig tán

itt még senki sem juthatott.

 Isten áldja, nem az én dolgom.

A remény minden reggel itt vacog, kocog

az ablakomon, a nevelés megoldásával lenne,

most dolgom, ehhez a hozzáértő segítségét várom.

Magyarországon, Pakson a Hergál Házból. Online

ha érdemben bárhol foglalkoznának vele a Világban.

Szeretettel. Heringes Árpádné, Julamami védjegy