Bocsánat, ha úgy gondolom a lelkünk nem hal meg, különböző vallások másképp látják, vagy értelmezik mindezeket, tiszteletem.
Amikor meg és feltaláltam a sorsok képletét, sorsfordulóknak a csomópontjait, volt amit, az életem a sorsom, mondatommal fogalmaztam meg. 8. éve megváltozott mindennek a rezgése, minden hat mindenre, így aztán ha akarja ha nem, átrezeg rajta, teljesen hétköznapi szinten.
Én ugyan, nem szeretnék meggyőzni senkit sem, ha nem ismeri a sorsát és a generációs feladatát, akkor is él valamiféle hatás szerint.
Amióta tudom, hogy van sorsom és mi mindent szükséges megélnem ahhoz, hogy le tudjam törleszteni mindazt, amit mások nem csináltak meg, teszem naponta, amit ide rak a teremtő Isten.
Alapokat adva a következőknek, minek kínlódnának ugyanazokkal, amit generációkon keresztül nem csinált ezidáig meg senki sem.
Hinnye, hát fölvállaltam és ebből amit elbírok balhéként én magam viszem el, hogy el tudjak számolni a lelkiismeretemmel még időben.
A lelkiismeretünket becsapni, sem átrendezni, se csökkent módra rakni nem lehet, magunknak fontos elszámolni vele, még éltünkben.
Nem beszélnék rá senkit sem, hiszen aki arra már érett és észleli lelkileg a hiányait és már van rá igénye, jelentkezik és megtanulja tőlem, ami egy napon rajzoltam meg, szedi a lábát és a sorsát éli utána.
Hát érvelve oktatok, látja azt aki tanulja a végére összeáll számára is összefüggésében az, hogy mindannyian más és másabb sorsot hoztunk és különbözők a generációs jeleink mindannyiunknak.
Óvatosan csak, hinnye, amikor önmagadnál, generációs határaidnál nagyobbra, többre vágynál.
S azért mindent félreteszel, elodázol, áthágsz, sürgeted, hogy mielőbb elérjed, csak arra koncentrálsz, sikerül, el is éred.
Meg lesz mindened, amire vágytál, megmarad egy éhségérzet benned, a még többre és annál is jobbra, nem meggyőzni, legyőzni vágysz már.
Akkor jössz rá, amikor körbeérés, telített pillanatára túl korán, minden belső védelem nélkül, rátaláltál, na akkor bizony, már csak a magány után vágynál, annyira eleged lett mindenből, belefáradtál.
Hiszen annyira elhagytad a többieket, barátaid már nincsenek, nem tudod elmondani már senkinek, hogy rájöttél, a sorsod kulcsára, hinnye, az mindenkinek más, másokét toltad, a sajátodban nem haladtál.
S te nem arra az érzésre vártál, az nem a valóság, másokat utánoztál, amikor a saját és generációs sorsod helyett, csak a vágyaid után jártál.
Gyorsan, a további motivációt keresve megcsinálod a belső, külső mérleged, s rájössz, amikor kigondoltad, hogy merre, hogyan teremtsd azt a túlzóan sokat meg, már megvolt mindened neked.
Tanuld meg mit írt bele a teremtő a tenyereidbe, az a sorsod neked, nem szükséges másra bíznod, hiszen elég ha belenézel és megnyugtató lesz az érzésed, egészséges körforgásban leszel.
Műhely, a megelőzésért, Önismereti oktatás, Sorsolvasó Julamami.
Mindegyik oldal tájékoztat arról, feltaláltam valami fontosat, amit nem bánt még meg senki sem, aki megtanulta tőlem, mástól nem tudja egyenlőre, Julamami védjegy Heringes Árpádné tulajdona.
Online várom a jelentkezőket, akik megtanulnák, hogy utána a saját családjukban, s a baráti körükben a sorsokat hitelesen leolvassák.
Jó szerencsét jó emberek, áldjon meg az Isten minden földi jóval benneteket. A tiszteletről, a szeretet tiszta, éltető erejéről soha el ne feledkezzetek, ha bármilyen magasságokat is értetek el, maradjatok emberségesek.