Ha hiszed, ha nem van az Isten, tapasztalóként,
Általános műveltséget növelő Tenyérolvasóként, tudom, amit tudok.
Az Urak közül se kevesen, tiszteltek meg, az érkezésükkel,
a Hölgyeket is tisztelettel vártam, még, a reméltnél is többet.
Ültek a tanácsaimért már, velem szemben,
vagy szolgáltatok, online az internet által.
Sok év van már mögöttem és tán, van még előttem.
Addig oktatom és nevelek a feltaláltam által,
amíg, igazán értően tudnak boldogulni ők is,
akik más tehetséget hoztak, hát tanulnak.
A Hölgyek jobban érdeklődtek, a miértekért,
és kezdetben, főként, hogy miért nem értik meg, őket a férfiak.
Ezek voltak, a kiváltó okai, az érdeklődésüknek,
a sorsuk olvasása közben, többen, választ is kapnak.
A nőknek, a párkapcsolat irányítását is adta,
feladatnak, úgy teremtett már meg bennünket az Isten.
Van aki nem tudja, mi a dolga és még leányka, de
nőként, párkapcsolatban, anyaként, asszonyként se.
Ugyan, hát, milyen módon tölti be, a fontos szerepét,
anélkül, hogy átlátná, kihallaná, megérezné mindazt.
Általános műveltséget növelő Tenyérolvasó, íme,
ha jót akarnak maguknak, s a rájuk bizottaknak.
Nehéz ezt is, úgy megfogalmazni, hogy ne
legyen irritáció tárgya, ez sem.
Nagy gubanc az, amikor csak
felfele kommunikálhatsz,
mert ők még nem értik.
Pedig lehetne úgy is,
hogy megtanuljanak
kommunikálni, akik
addig nem tudtak.
Elharapózhatnak ám,
azok a természetessé
tett helyzetek is, amik
által sokan sérülhetnek.
Figyelj a kimondottakra,
ha tiszta szó az, ereje van.
Ártó a manipulatív szó, ah,
elkülönül a tiszta forrástól.
Kiszolgálja azt is, ami rossz,
nem szelektál, pénzre megy.
Vannak ők, a tehetségesek.
Alkalmazkodnak, nemcsak a
megélhetésüknek az érdekében.
Nem hagyják el a nehezített helyet.
Mert hisznek, a jövőnk élhetőségében.
Tudják, hiábavaló, külföldről intézni, úgy
hogy a hétköznapokban nem ott élnek,
jól azt, tapasztalatlanul, nem is lehet.
Vannak ők már érettek arra, hogy
benne legyenek a döntésekben.
Az élet az élni szeretne és el is
követ mindent, a jó minőségért.
Nem életszerű a fáradt lélek,
mert a most a legfontosabb.
Elég lesz az, amit adni képes,
arra hivatott, tudja mindazt.
Ismeri, a saját határait, felméri.
Mi mind különböző szinteket
hoztunk, amit az elődeink
nem tudtak megoldani, azt
mi megoldjuk, mert már tudjuk.
Amikor elvárják, hogy ugyanazt
tegyed, ugyanúgy viselkedjél te is.
Aki azt átlátja, kihallja, meg is érzi,
mintha nem tudnád és nem úgy is
élnél, te már, amióta megszülettél.
Nem kapod meg a tiszteletet sem,
azért, mert emberies maradtál, ah,
megrángatnak, tudjad hol a helyed.
Ne ejtsék kétségbe az embereket,
tanulják azt, amit elvárna mindaz és
alapban, amit felvállaltak és ismeretlen.
Ha hangulati a döntésed, nagyon sok
ember sérülhet általa most, s pont ők.
Akiket azért látott el az Isten többlettel,
hogy emberiesen segítsék, a még fejlődni
képes, nem kiüresedett nyitott többieket.
Ha nem vagy tisztában azzal, hogy minden
összefügg mindennel és mindenkivel, akkor
tanuld meg, mielőtt döntesz emberek felett.
Akkor vagy beérve a vezetésre, ha azt át is
érzed, vagy átélted. magad is annak előtte.
Nem életkor függvénye egyik sem, inkább,
a generációsan felépítettek, amiket már,
az elődeik törlesztettek, onnan fejlődnek.
A lelkes, szíves, gondolkodó énünk,
a lélek, a szív, az intelligens agy.
Ők mind vezetni születtek meg,
nem ártanak, nem bántanak,
használják, amit az Isten adott.
Tudják mindazokat, amiket nem
tudnak azok, akik beerőlködnek,
hogy azon a szinten, alapban ott
legyenek az elvárások, tudják azt.
Ami ott elvárható, hozott, vagy
tanult módon, oda bele is illik.
Milyen egyszerű, rend a lelke
mindennek, ott dolgoznak ők,
akik, azon a szinten vannak.
Mások meg megtanulják,
mindazokat, amiket nem
hoztak, tanulva pótolnak.
Ha olyan egyszerű lenne, ah,
mindenki megfelel mindenre.
A vezetés arról szólhatna, hogy
megkeverik mint a reggeli kávét.
Ász embereknek neveztem el őket,
nem minden nap találkozom velük.
Az intelligens kulcsokról beszélek,
akiket gyorsan igyekeznek kinőni
a többiek, hogy ki ne látszanak.
Óriási hiba mindaz, mert ha általuk is,
vezetnek, azokon a helyeken,
a többiek sem szenvednek.
Nem elég a hozzáértés sem,
az emberies lét is fontos,
a kettő párhuzamosan hat jól.
A motiváció a legfontosabb,
ha elveszítik, nincs már miért.
Tisztelettel, a mai neves napon,
ha elolvasták mindezeket, elgondolkodva.
Hátha pont az lesz az, ami megérinti
most őket. Akiket már úgy tűnik meggyőztek,
a történések, beigazolják,
a hétköznapi életük során,
mert már, nagyszerűen megvannak ők, az egyszerűben.
Tisztelettel élni szép, szeretetben élni jó, jó embereknek való.
Magyarországról, Pakson a Hergál Házból. Szeretettel.
Heringes Árpádné, nevemen van, 2010. év óta, a Julamami védjegy