Éld a saját életedet… 2011.01.11. – 2020.10.18. https://julamami.eu, https://julamami.com

Julamami
A csoda című könyvemben az emberséges viselkedéseknek a hozadékát írom meg, a következő generációkra vonatkozóan. Vagy mint az azonnali hatásaik a hétköznapi életekben, amire nem gondolnak, hogy minden összefügg mindennel. Julamami

Éld a saját életedet, 2011.01.11., 2016 és most írtam.

Kérlek jó öreg bocsánatot kérek, légy ehhez is velem.

Kérem ne olvassa el, ha nem illik az eddigi ismeretébe

és nem szeretné a feltaláltam által igazoltakat  olvasni.

Az  Általános műveltséget növelő “Tenyérolvasó”,

Önismereti oktatás, a sorsához neveléssel,

hogy megmaradjon az Önbecsülése.

Sorsok, emberismeret, önismeret,

generációs jelek, generációs határaink.

Ha az apa, anya, felismerte ezeket, még akkor is,

segíthet, ha a gyermeke már aközben felnőtté lett.

Amiket átéltek a szülők, hol az egyikük, hol a másikuk

mutatja a generációs határainkat, ismétlésbe ne csússzunk.

A  felismert életvezetésen múlik sok minden, mert a lehetőség

adott, vagy a könnyűt választva jól haladhat, vagy letörleszti azt

amit a sorsa, a megélni valóinak, nehezítésként még neki tálalt.

Belelkesedni, vagy csak a szívességeket élvezni , azt is jelenti,

azt amit addig törlesztett a nehézben, semmissé is teheti.

Majd elölről  kezdheti, ha azt ami nem is az övé birtokolja,

mindennek van saját rezgése, jól észlelhető az energiája.

Ami úgy néz ki, hogy lehet, kevés ahhoz, hogy szabadna.

Kommunikálni, kommunikálni, kommunikálni egymással.

Óvjátok az emberséges éneteket, a hétköznapokat élni,

nem ártani, de önmagunkra is generációsan vigyázni,

tanítsátok meg a gyermekeiteket sorszerűen élni.

A megváltozott világhoz alkalmazkodni és nem

megalázkodva, sanyarogva, csak épp túlélni.

Amit a szülők nem adnak át, nem kapnak

alapoknak oda ahova szükséges, sem

a tartás se az emberi méltóságuk,

mások által nem pótlódhatnak.

Ha nagyon bizonyítani akarnak

a sarjak,  belefuthatnak azáltal,

helyzetekbe, ami nem sorsszerű.

Nem gondolnak arra, hogy bizony

a következőkre marad a feladatot

rendbe hozni, amit meg nem oldottak.

Az apja egyszer azt mondta neki,

ne másokat utánozva élj,

éld a saját életedet.

Egyenes úton, a  jót,

a tartást megtartót

gyakoroljad, azt

is vedd észre, ne

ártson az se senkinek,

magadat is beleértve.

Nem értette még,

mára már érti,

mit is mondott,

akkor az apja neki.

Generációs feladatai is

vannak, ma már tudja azt is.

Azokkal kik felé, mit megoldva,

mi a dolga, hát teszi azt amit,

elé tesz a sorsa nap mint nap.

Nem válogatja ki, hogy mi az,

ami tetszik neki, mi meg nem,

átgondoltan törleszti mindazt.

Azt végzi el amit odarak a sorsa,

éppen, ha bármilyen nehéznek is,

látszik. Mire a végére ér már látja,

az eredményét, s érzi a lelkében azt,

az érzést, amitől megmarad a tartása.

Mozgásban maradni és nem punnyadni,

gondolkodásra használni az okos agyat.

Ha nyitott szemmel éled meg, nemcsak,

kapsz, adsz is, a jó mintáddal reményt.

Ha magadért nem tudsz tenni éppen,

tegyél a következőkért főzzél jókat,

az igényességét tereljed helyesen.

Ne erőlködjél olyanon, amit nem

neked tedd oda a sorsod, csak

vedd észre mivel erősítheted,

azt ami van éppen éld meg jól.

Mindenki csak fut, lohol, hogy nála,

neki több legyen mint bárhol máshol.

Van aki tenné a dolgát, mások meg csak

úgy, ráteszik a jól kitalált fékeiket, hogy

ne lássák meg, náluk ő annyival tud többet,

hogy átlátja azt, a kezdetektől a befejezésig.

S mivel a tudás benne van, összefüggésében,

meglátja azt is azonnal a két szeme, ha valami,

bármilyen apró részletében eltér, nem illik bele.

Erdők, mezők, elhagyott tanyák, kihűlt kályhák,

romossá őrlődött  lelkek, megfáradtak, kihasználtak,

ugyan mi lett veletek, mi ad a túléléshez erőt nektek.

Megjött, itt is az idő, amikor hozzáértően dönthetnek,

az értékesek, szívesek, lelkesek, gondolkodó eszesek,

szorgalmasak, intelligensek, tehetségesekért is jól.

Ez itt a mi Hazánk, olyan is lehetne,

mint a bennünket is szerető Anyánk.

Akinek minden gyermeke egyenként fontos,

mert tudja, mindegyikük más tehetséget hozott.

Máskor érik be az egyik erre, máskor a másik meg arra.

Nem az életkor függvénye az, hogy az emberies átlássa,

kihallja, megérezze, hiszen mindannyian így születtünk.

Csupán az ami befolyásol bennünk, hogy mikor kapunk,

a kiteljesedésünkhöz lehetőségeket, amiben megtaláljuk,

azt ami önmagunkért, s azt is, amit mások segítésére kaptunk.

Jó szerencsét jó emberek, tiszteletet adva, alázattal élni könnyebb,

hiszen egy Haza ez csak egy, a  Nép teremtménye és oda is tér vissza.

Magyarországról, Pakson a Hergál Házból, szeretettel. Julamami
Magyarországról,  a születési helyemről, szeretettel. Julamami