2011.01.18. – 2016.

Hol vagy, ne bújkálj szeretet,

mert az üresség, a ridegség,

az álnokság, a kapzsiság,

betöltheti a helyedet.

Mi lesz a széplelkűekkel,

a jókkal, a tiszta gyermekekkel,

ha csak a szerzésre figyelnek a

felnőttek, kiüresedik a helyed.

Jer elő most, kérlek téged,

hahó, nem lehetsz

védtelen, nagy

az igény rád

még szeretet,

én csak a magam

nevében ígérhetek.

Kiállok melletted,

pedig mennyit

kaptam érted,

sokan ártottak

miattad nekem.

Hiszen a magam

erejével

sok éve

védelek.

Hittem

benned,

ez a nehéz

időszakokban

sokat segített.

Megtanultam

bánni veled.

Megláttalak

az emberek

orcáján,

éreztem a

kézfogásán,

mozgásán.

Megéreztem

a rezgésedet,

éltem

benned,

a szívembe,

 lelkembe is

engedtelek.

 Jó volt

tudni,

itt

vagy

velem.

Nem

hagytál el

végleg,

csak

néha

picit,

átmenetileg.

Odabújtam a

melegedhez,

ha fáztam.

Akkor is,

ha csak,

 a tekintetemmel

körbe-körbe jártam.

S én védtelenül álltam,

a sötét, hűvös, gőgös

áramlásban, hiába

szóltam, már nem

hallották a szavamat.

Körbeért amit akartak,

hiába mentem bárhova,

magamra voltam utalva.

Természetesen bocsánatot

kérek az őszinte szavaimért.

Megerősödtem már tőle.

Sikerre vitték azóta

már amiben

nevesek és

kényeskedően,

fényesek is lettek,

igen eredményesek.

Azóta már fontosak is

lettek, íme, lám kitudja

ide honnan is jöttek, de

módszeresen bekerültek,

néha üzeneteket küldtek.

Tíz év alatt sokat és ilyet,

az utcára, ki ne menjek

és költözzek el innen,

telefonálgattak, tíz

 évem rontották el.

Megtörténhet

ez bárkivel, aki

átlátja mindezt.

Jól beilleszkedve,

a körforgásból már

sok jót félre is tettek,

a jó sorból ki is állítottak,

vissza nem engedik őket,

arra módszeresen adnak.

Így már csak ők látszanak,

sikeresnek is mutatkoznak,

hozzáértés nélkül, engedik rá

az emberekre a satnyaságot.

S csak nézek ki a fejemből,

akiknek látnia kellene ezt,

ott ahol ők tevékenykednek,

tán nem látják ezt sem meg.

2016. emberiesei, hahó, ah,

elvitte az átlátást a manó.

Kihallani a mondandóból,

átlátni a történésből, meg

is érezni, régóta oktatom.

Én nem járhattam még

soha sem nálad,

nem láttam

a portád,

a házadat.

Birtokolni

nem tudnálak,

nincs bennem, nem

ismertem soha sem,

az arra utaló vágyat.

Remélem sokan

elférnek nálad.

Kérlek engedd

meg nekem,

azt, hogy

“néma követ”

lehessek nálad.

Sokan várnak,

rád várnak,

téged sohasem, a

 “csak” nagyravágyók várnak.

Ők még sokszor ártanak

még a nevedben is

egymásnak.

Akik már

adni tudnak,

alázattal is bírnak.

Mások meg szeretetre

szomjazva, régóta,

sorban állnak nálad.

Nézz ki kérlek téged,

hogy azt megláthasd.

Őket tanítványnak

kiválogasd, hogy

vigyék tovább

a jót és szépet.

A tekinteteddel

a tisztulni vágyó,

reszketőket áthasd.

Szépen kérlek téged,

a megérdemelteket,

sokáig már ne várasd.

Fordulj,

egyet,

kettőt,

hármat.

S már újra

áradsz, tartást

kapsz, s ők a

kérdéseikre is

kapnak választ.

A támaszra várók

támaszt is várnának.

A szeretteik szanaszét

 vannak, ők rájuk gyakran

hosszasan is várakoznak és

addig bizonytalanban vannak.

Erősödni is  megtaníthatnám

már lélekben, s tartásukban,

méltóságukban az anyákat.

Ki került be helyettem,

vagy az őszinte szó már

nem kell senkinek sem.

Mi mindent hitettek el

rólam veletek, képzelem.

Magamért is felelősen

tudom és kell legyen

erre is magyarázat itt.

Olyan nagyra tartotta

magát, hogy méltatlan

lett volna kérdezzen.

Oktathatnám-e vajon,

meghívnának ide is,

hiszen itt fedeztem

 fel Pakson a születési

helyemen, generációs

jeleknek neveztem el.

Vagy vegyem én azt is

komolyan, hogy az

én szerencsém már

megvolt, csak nem az

Istent is leutánozzátok.

Adnám az oktatással oda

ahol, annak a hiánya van.

Intelligensek hol vagytok,

miért nem vagytok láthatók,

átbillentünk és már a jóban

vagyunk, kommunikálni,

kommunikálni,

kommunikálni,

hogy ne hulljanak szét,

 még a szerető családok is.

Megelőzés, megelőzés és

megelőzés, megelőzés…

Sokan azt hiszik el csak,

amit gyakran látnak,

álmosan is csodálkozva,

mindenre rácsodálkoznak.

Áldjon meg téged az Isten

szeretet és bőségesen,

ugye még látlak?

Nem magam miatt

várlak, hiszen bennem

rezeg már a lenyomat.

Egy pici hangulat, az

áramlat is megmaradt,

eggyé vált már velem.

Minden jó embernek

gyakran mondom,

 szeretetből vagy,

ha tudsz áradj.

Ennyire nyitottá

nem hagyhatod

a lelked, szíved,

hogy azokhoz

fordulj, ahol te

kiszolgáltatott

leszel ám azzal.

Tanuld meg,

annyira azt is,

hogy megértsed,

már magadnak

sem ártasz és

nem hiszed el,

hogy könnyebb

ha rossz vagy.

Amikor ártasz

a többieknek,

magadnak is

 ártasz azzal.

Tanuljad és ha

már képes is vagy,

te döntsd el magad,

hát időben adj, adj, adj.

Abból amire neked már

 szükséged többet nincsen,

magadban, a szeretteidben

bízzál, óvatosan tapasztalj.

Szeretet, ne félj kérlek,

minél többen

várnak,

annál

nagyobb

áramlásban

járhatsz magad is.

Bekerülsz a körforgásba,

 otthon leszel nála, nála, nála.

Áramlik vissza a részed a hála,

s az is bekerülhet a körforgásba.

Ő majd az emberek tartását,

méltóságát formálja.

Szeretet+hála,

nem ítéltetett,

senki sem

magányra.

Megízleli,

nem idegen

tőle az íze,

a rezgése.

Azt veszi

észre, ott

maradt nála

belőle egy

érzésben.

Jön újra a

szeretet

áramlása.

Bekerülhet

a körforgásba,

Istennek hála.

Győzz meg,

legyőzni,

könnyű

engem,

nem

harcolok,

senki mellett,

ellened sem,

az oktatás

lehetősége

miatt jöttem.

Mennek az éveim, várakozom.