Különös oktatás, nevelés,
Karácsonyi ajándékként,
oda ahol arra szükség
lenne most is éppen.
Ráhangolódni próbál
aki azt sem tudja mi is
az, sosem volt ő olyan.
Mindenkinek megvan a
maga dolga, hogy sikeres
legyen a többletével ő is.
Csupán a hozzáértésen,
s emberies létén múlik,
ne vállald ha nem érted,
legalább ne alázd tovább.
Hinni a lélek erejében,
gyakran köszönteni
az eget,
meg
a
jót,
amit
a
mai
nap
idetett.
Színt vinni
a szürkeségbe,
vízre tenni azt
a sok bánatot,
megköszönni
az Istennek,
azt is,
hogy én még
most is lehetek,
teljesedésben vagyok.
Látom azt is milyen
fennkölten
adakoznak
a pénzben
gazdagok.
Micsoda élet
és kiváltságok,
uram Isten,
honnan,
hogyan
lettek
ennyien a
magukhoz
képest is
szegényesek,
a túl korán
öregedők, a
szomorú
szemű emberek.
Hiszen az egy
folyamatnak
a következménye
annak, hogy biza,
ki mikor
nem
vette
időben
észre és
tett volna
érte, hogy
ez meg imígy
ne történjen.
Látom,
olvasom, hogy
kitűnő a statisztika
ó, micsoda csoda
eredmények,
amiket ők el
is értek és
mennyi sokat
teljesítettek,
sikeresek,
kiválóak
kitűnőek is
csak ők lettek,
mindent vittek.
Gratulálok,
tiszta szívből
mindazoknak,
akik közben
emberiesek
is maradtak.
Összefognak
és osztanak
és fennkölten
osztanak és
osztanak és
osztanak.
Azután
elmúlik
ez is, a
nem túl
sok nap,
s marad
minden
a régiben.
Nem lehet
bemenni
oda sem,
ahol már
lenni kéne,
fejlettként,
átgondolva,
rálátva, ki
is hallva.
Csak a
gátak,
a fékek.
S nekem
megint
azt kell
mondanom,
hogy nincs
miből adjak,
megszokták
megszólítanak.
Naponta teszem
azt másképpen,
mert adni
teremtett
az Isten
engem,
akkor is
teszem,
amikor
az nem
látványos,
de átmegy
és pont oda
ahol annak
akkor a
helye van.
Ha te ezt
csak úgy
mint egy
ünnepet
képzeled
el, s
benned
ahhoz,
átélés
nincsen,
hát
kinek
ünnep
az ami
a többinek
a nyomora,
ha nincs ahhoz
megfelelő alázata,
lehetne, hogy ne ő tegye.
Ismerem mint a tenyeremet.
Persze ugyan, hogy jövök én
ehhez, igen tudom,
apró porszemként,
most is maradjak
ám csendben.
Lenne miből
adnom oda,
ahol ez nem
született vele,
ne vegye zokon,
kérem szépen,
megtanulható
az, higgye el.
Hát
adom
a szót,
a vigaszt,
a valóságot
láttatom,
változik
és igen
gyorsan
a Világ,
hahó, én a
magamét
megtettem.
Most mások
jönnek, akik
belülről adnak,
amikor szükséges,
nem látványosan.
Mert én már tudom,
hogy adni nagyon jó,
amikor
belülről
jön az
a való.
Nincs
senki
sem, aki
azt meg is
mondhatná,
hahó ne már,
ne így tegye,
segíthetnék
ha kérdezne.
Az alázat ha
áhitatos is
az ünnep
átható
ereje,
az meg
mind
hiányzik
ám belőle.
Mindenkinek
megvan a maga
dolga, azt kellene
csinálnia, amire
született,
abban
mindenki
sikeres is lehet.
Tartással, belülről
átélve és
tapasztaltan,
amit lehet adni,
oda, ahol most
megint nincsen,
adni, adni, adni,
megadni addig,
azt amit éppen
még meglehet,
úgy értelmes,
és értékelhető a
hétköznapi élet.
Azt át is élve,
lélektől
lélekig,
s meg is
köszönve,
hogy nem
fordítva
esett meg.
Megeshet
az is nem
tanult
belőle
már
megint
senki sem.
Milyen szép
is lenne, ha az
intelligensek
felébredve,
szépen
ahogy
azt is
illendő,
csendben.
Adnának
oda ahol
máskor
sincsen,
nem ez
meg az,
hanem
semmi.
Akkor
amikor
az szükséges
lenne, naponta,
hetente,
havonta,
addig
amíg
azt kell,
ameddig
ott még
a szükség
várakozik.
Vásárias a
forgatag,
a pompa,
jó széles
a skálája,
s a gyötört,
hogy sorba
kell állnia,
be is áll
fásulva.
Ki a
gazdag
és ki a
szegény
mondjad,
mit súg
neked
a látszat,
magadhoz
őszinte
tudsz-e
lenni
végre.
Hol van
itt most,
odalett az
emberek
reménye,
ha nem
értél el
arra
az
anyagi
síkra,
akkor
te nem
is vagy oda
való, bizony.
Hát ugyan
minek is
nevezik
most,
az
olyan
embereket,
akik lélekkel,
szívesen,
gondolkodva
élik meg azt
amit lehet.
Ki van zárva,
most ahhoz,
oda ők, hogy
jönnének,
hogy úgy is
érezhetnék,
megérdemelnék,
kiváltságosoknak
zárt körösöknek
van az kitalálva,
igen nagy ám a pompa.
Szegény Hazám Csodaszép
kérlek ne menjél még, ugyan
hova mennél, hiszen a jóval s a
széppel, amit mi beletettünk,
nekünk ide meg sem jöttél.
Az emberieseket mivel
ők igen hosszan és
sokat tettek,
sokakért,
épp attól is
emberesedtek,
erős tükrök lettek,
őket így most kinézik
már és mindenhonnan.
Zavarnák tán a köreiket,
nem valók, nem illenek
sehova se bele, se oda,
beérik egy köszönéssel,
egy emberies öleléssel,
így kapják ők vissza azt
ami energiát beletettek.
Nincsenek elvárásaik se,
ilyenek sem amolyanok,
csak add meg a megjáró
tiszteletet az elég lesz.
Egy Haza ez csak egy,
beletettünk sok jót és
szépet, kivárjuk azt,
amikor is, elhangzik
a köszönet, olyan
emberek szájából
akik arra hitelesek.
Ők se valók se oda,
se meg amoda se,
csak az emberies
gazdag bennük,
kit érdekel már,
mi lesz velük,
vessenek ők
magukra,
biztosan
voltak
helyzetek
amikor meg is
gazdagodhattak
volna, most akkor
nekik is sok- sok
pénzük volna,
s beállnának ők is,
oda a csak maguknak
csinált kiváltságos sorba.
Szép napot emberek, adjon
az Isten minden földi jót
nektek és mindenből
annyit ami a legjobb.
Szeretettel.
