Egy meg egy, meg egy… 2017.06.26. julamami.com

Egy meg egy, meg egy, meg egy,

meg egy, meg egy, mindenkinek

van tehetsége valamiben,

ha le akarják utánozni,

jó sok hasonló lesz.

S igen nagy

katyvaszt

teremt,

elveszíti

azt ami,

egyedivé

tette azt

az egyet.

Márpedig

mi egyedül

születtünk le

 mindannyian,

hozva azt ami

csak nekünk lett

adva, a tehetségünket.

Ha nincs türelmed azt

kivárni, amíg ráébredsz

miben vagy tehetséges,

akkor kapkodhatsz

össze – vissza, csak

a ritmusa hasonlít

arra, amire vágysz,

de a tehetség az más.

Mindennek megvan a saját

maga ideje, helye, érettsége,

ritmusa, az utánzása nem helyes,

mert se ilyen, sem olyan nem lesz.

Felépülhet általa egy a “művies” világa,

a megálmodójának az sajátja, nem lesz

öröme benne, ahogy megálmodta.

Nem látta, más szerint csinálta.

Legfeljebb a birtoklás vágya lesz

egy jó időre megkenegetve vele.

Hiszen nem belülről jövő az sem, s

 majd azt is leutánozzák az irigyeik

és közben elvesznek a tehetségesek.

Az eredetiek ötlete, a feltalálásuk oda

megy minden a könnyen kezelhetőbe,

a hétköznapivá tett üres pillanatokba.

Vagy elmennek oda ahol becsülik őket,

a sikerüket hozzák, mert Hazaszeretőek.

Miért vállalják, ha ahhoz ők nem értenek,

az emberek miért nem lehetnek fontosak.

Az élhetőtől teljesen elrugaszkodva, bele

a kiemelkedésbe, a hírnévbe, pedig még

hű de sok minden, alapban sincsen meg.

Az elmélet és a gyakorlati tapasztalható,

hűha ott van ám a gondja, ilyet még nem

is látott, nem hogy tapasztalhatott volna.

A fokozatosság nélkül nem épülhet fel a

jó minőség, hiszen hiányos marad mindaz,

ami oly fontos lenne, gondolkodóként látni.

Van ami az emberieseknek a dolga, nem kellene

mindenkinek hozzányúlkálnia, az emberiesek nem

gépek, figyelni kellene a lelkes, szíves, gondolkodóknak

emberséget adó, belőlük áradó minőségiekre is tán, he, ah.

Beletopicskolni és jól szétzilálni, egy irányba rendet vágni, ha

jó az, ha nem, bárkinek, majd igazodnak hozzá, akik képesek,

akik meg arra nem képesek, majd ki lesznek szolgáltatva,

  tán az elkényelmesedetteknek és az ügyeskedőknek.

Az embereknek, ne a

 statisztikákhoz kelljen

igazodnia, nem gépek.

Fordítva kell legyen,

ha az macerás már

egyeseknek, akkor

szolgálják ki magukat ők

is, az általuk kitaláltakkal.

Legyenek fontosak megint és

véglegesen az emberiesek,

azért mert intelligensnek

születtek, ne nézzék őket le.

Mindent úgy is és fordítva is, át

is látnak, kihallanak, megéreznek,

nem lehet ám becsapni őket,

persze azt gyakran hagyják,

 hülyét csinálhatnak belőlük.

Amikor rájönnek majd, akik

azt hitték igazuk van és mindíg,

örüljenek, ha van szégyenérzetük,

akkor még nem vesztek el végleg.

Gondolkodni, gondolkodni…

A szeretet nem múlik, a

 boldogság a barátja, mert

rajta van az Istennek áldása.

Egy Haza ez és csak egy, ha

 mindenki egy irányt venne

és nem gondolkodna,

mindent hallana,

könnyen átlátható buborékokká,

erősen üresedő értéktelenné lenne minden.

A mi Hazánk szép színes, szíves, lelkes, emberies,

nemcsak egyes, kettes, sokemberesen is tehetséges.

Magyarországról, Pakson a Hergál Házból, szeretettel.