Szép jövőben hinni… 2017.08.07. julamami.com

Szép jövőben hinni,

szabadon jönni – menni,

rácsodálkozni nahát,

tisztelettel,

szeretetben

is élhet a Világ.

Emberiesként van

mindig valamiben új,

ami megmozgatja a

lelket, szívet, agyat.

Az is lehet, minden

jóból, könnyűből ki

is zárnak, ne bánjad.

Azon időszakok alatt

születnek a nagy művek és

 szép gondolatok a Világ hasznára.

Ha érdemtelenül túl nagy jólétben

üresen punnyasztasz, elfogy a

motiváció az agyadnak.

A lelkesedésed lekonyul,

nem repdes a szíved sem,

valami érzelmes után,

szerencsétlenkedsz.

S ha túl hosszú ideig,

maradsz abban, hát

rád is rakják a cimkét,

nem mozdulsz úgy sem

örökös darabja a helynek.

Nincs benne semmi okosság,

ami előrevinné a többieket,

hát elkezdik elfogadni úgy.

S ha még akkor se

mozdul, letudják,

elkerülik messzire,

 már punnyadhat örökre.

Őskövületet látnak benne.

Kár lenne tévedni, gügyének

nézni az intelligenseket, okosakat,

látszatra hagyják, ki is használni ők

magukat, de közben fejlődhetnek.

Összefüggésében látják az egészet,

persze megtanulni is lehetne azt,

azoknak akik addig eljutottak.

Ha nem haladsz, lemaradsz.

Használd azt amit a sorsod

adott, érted szól az, neked

fontos, hogy megcsináljad.

Ismerd meg a saját és a

generációs feladataidat,

ne rakjad a sarjaidra azt,

amire neked szükséged

lenne mint tapasztalat.

Fejlődne tőle a lelked, a

 szíved, na meg a gondolkodó agyad.

Különös oktatás, nevelés Julamamival

Magyarországon Pakson a Hergál Házban,

vagy online, bárhol a Világban, szeretettel.