Kommunikálj, kommunikálj, kommunikáljál…2017.08.27. julamami.com

Egy csomó mindent kinyitottak,

de hozzá nem értenek,

így hát lődörögnek.

Azok is akiknek

itt semmi dolga,

előre jutalmazva.

Oly magabiztosan,

felsőbbrendűnek

érezve magukat.

Nevetségesekké

hatalmasodnának,

mint akik már el is

hiszik valóságnak.

Vannak néhányan,

akik kilóméterekre

túlmentek a saját

biztos határukon.

Megelőzés,

megelőzés,

megelőzés volna,

az amivel most jó

sok dolog lehetne.

Felvilágosítani őket,

akik még nem láttak,

kifordult önimádókat.

Nem is gondolnák róluk,

hogy mindent úgy intéznek,

nekik jó legyen a többi meg

nem érdekli őket most sem.

Mindent akarnak, pedig

amikor elindultak az már

éppen meg is volt nekik.

Különös oktatás, nevelés,

rajzos formája segíthetne.

24 évnek a gyümölcse lett,

eladom oda, ahol becsülik.

Óvatosan mond ki a szót,

ne maradjon benned,

mielőtt még feszítene.

Jó időben lenne ott még,

a megelőzésben van a helye.

Kommunikálj, ne nyomd el,

meg ne betegedjél tőle.

Amik abból lehetnek,

ami által onnan

a felszínre

kerültek.

Aki átlátja,

pontosan

tudja,

mitől

kellene

tartani.

Aki nem

tudja,  csak

csinál valamit,

 majd megláthatja.

Mi jött vele együtt

a felszínre, az már

nincs is betakarva.

A nehezék van rajta.

Van aki pontosan

tudja mit takart

be, takargatnia

azt neki kellene.

Nincs tisztában

vele, ahogy már

átfordultunk,

ami lent volt,

láthatóvá lesz

most a felszínen.

Vannak jó sokan,

akik magukkal

hozták azt is,

amit mások,

meg más

által hoztak.

Nem azokkal

van a gond, akik

átlátják, kihallják,

megérzik mindazt,

s gondolkodva élnek.

Hiszen ők a 2017. év

emberei lettek, ahhoz

beértek, dönteni képesek.

Mások meg a többiek után

mennek, nem tudják még,

hogy saját sorsot is hoztak.

Ismerem mint a tenyerem,

ki mondhatja el magáról,

aki felelősen éli meg azt,

amit az Isten neki adott.

Gondolkodva cselekszik.

Nem háríthatja át, azt sem

a következő generációra,

sem el nem veszi azt ami

nem illetné őt most meg.

Nem ártok, nem bántok,

magamra is jól vigyázok.

Senki sem pótolhat mást, ne

 azt kelljen keresni, most ki a hibás,

2017-ben már nem szabadna semmi

olyat csinálni, ami bárkinek is árthat.

Átlátja, kihallja, megérzi, gondolkodik.

Kevesen vannak már, egyre kevesebb

azoknak a száma, aki még nem látja.

Velük sincsen ott gond, fejlődtek ők,

ahogy a sorsuk diktálta, tájékozottak is.

Látják, hogyne látnák, hiszen ki is hallják.

Hát most is kivárják, annak a jó megoldását.

Általános műveltséget növelő „Tenyérolvasó”.

Amiért felelősséget vállaltak azt csinálják,

a Hazaszeretetük segíti abban is őket.

Van amiket a természet hoz felszínre.

A többit megoldja az Isten maga, mert

ezt az emberekre már nem bízhatja.

Kommunikálj, kommunikálj, ad tovább,

kommunikálj, kihallik, átlátszik minden.

Megnyugszol mondjad, adjad tovább,

amit látsz, aki nem látja, nem lehet

felelőse se, az más dolog, hogy

felelőtlen mit kereshet ott.

Átfordultunk címet adtam a föstésemnek, benne  minden.

Magyarországról, Pakson

a Hergál  Házból, szeretettel.