Adni tanulni… 2016.07.06. – 2021.07.06. https://julamami.com
Amikor körbeértem és nem tudtam továbblépni,
nem volt ahhoz lehetőségem, hogy a sorsomat
megéljem, akkor éltem újra az ismétlésekben.
Sok idő elment arra, hogy meg kellett várni,
hogy akik ott voltak, ahova még nem
hozzáértően kerültek, megértsék.
Nem hiába születtünk ide,
egy Haza ez csak egy,
beleteremtve, nekünk is
adott legyen, a jó és a szép.
Nem életkor függvénye az sem, a
sorsunkban és generációsan hozott.
Ha nem foglalkoznak vele a döntők,
hogy mennyit sikerült kiszámolniuk a
nyugdíjunkhoz nettóból, ígérgettek,
nem teljesítettek. Hát hálát adunk az
Istennek, amiért a tehetségünket
gyakoroljuk, oktatunk, nap mint nap.
Íme elvégzem a sorsom által adottat, mint
a saját feladatomat, hát nem rakom a következőkre.
Tudom, emberesednünk szükséges mindannyiunknak,
ahhoz, hogy felfogjuk mindazokat még időben. Segíts
magadon, az Isten is megsegít bennünket. Akik a
túl könnyű mellett döntenének, bizony az,
pont hátráltatja őket a fejlődésükben.
Ha nem észlelik és tejlesítik azt,
amit hoztak a sorsukban, hát
ott lesz az öregségükben.
Vezetőknek is születnek
az emberségesek, ha
arra generációsan már
érettek. Jó vezetők lesznek,
tudják, különbözőek a sorsok,
tapasztalták mindazt generációsan.
S hozottként is a feladataikként teljesítik azt,
a gyakorlatban. Tapasztalva is, tanulják naponta,
miért vannak azokon a döntő helyeken, ah,
a döntéseik kapcsán él majd, az Isten adta Nép.
Senki sem született fölöslegesen, minden egyről
szólna, ha tudnák az emberek, hogy mindenki
apró fontos porszem ám, az Isten adta Világban.
Tiszteletem. Feltaláltam valami nagyon fontosat,
amiről tudnia illene, minden döntő emberségesnek.
Különböző sorsokat hoztunk és nagyon különbőzőek
a tehetségeink, amiből meg tudnának sokan élni,
ha időben felismernék, ők miben tehetségesek.
Általános műveltséget növelő /Tenyérolvasó/.
Műhely, a megelőzésért. Heringes Árpádné e.v.
Online oktatás, már 11. éve, Julamami védjegy.
70. év még négy nap, rákjegyben születtem,
s az oroszlán jegye, az aszcendensem, ezt
is tudomásul véve, élem az életemet.
Sokszor szerettem volna olyanba,
kerülni, amiről később kiderült,
hála Isten, hogy nem sikerült.
A rákjegyű nehezen enged el,
bármit is amit megszeretett,
vagy amit felvállalt. Inkább
beleszakadna,
de
jó eredmény nélkül abba,
nem hagyná, ismeri magát,
annyira, hogy képes lenne,
a sikerre. Csupán azt nem veszi
észre, hiszen a fájdalma az erősebb,
nehezen tud akkor, elszámolni magával,
ha nem sikerült, szinte vakon tartja. S amikor
szembesülni tud vele, hogy az a fék is érte volt,
na akkor, összezárt ujjakkal,
fölnézhet az égre, az
Istennek köszönve.
Fölöslegesen nem
koptatja a tehetségét arra.
Hiszen ha megszakadna, olyan
eredményt ami boldoggá tenné,
abból akkor, meríteni úgy se tudna.
Később majd felismeri az adott,
helyzeteiben, hogy mi is az,
ami neki tapasztalást adhat.
Minden olyat megkap, ami
által felépítheti magát a saját
nagyságához, hogy segítségére
legyen az arra éppen igényeseknek.
Nemcsak írok, tapasztaltan tudom,
abból merítek, amit összefüggésében
megláttam, s nagyon sokszor volt már
a hivatásom napi gyakorlatában.
A sorsomat már jól ismerem,
volt amikor meg is élhettem.
S mond, te miről beszélsz,
ha te magad nem is úgy élsz.
S ha lekopik a mű és az álca, másra váltva,
a saját karakterét bedobja tán a pocsékba.
Sokak, sokszor próbálják kifordítani önmagukból,
de nem lehet, jó vezetőknek született emberiesek.
Nem az a fontos, nem a posztjukba süppedve élnek,
teszik a dolgukat, fontos a hétköznapi tapasztalat.
A rákjegynek a tisztánlátása az egyik erőssége,
a másik a kifejlett igazságérzete,
s ha az Isten vele, kicsoda ellene.
Nem szeretnék tapasztalatlanul írni,
de rálátásom, azért van, az aszcendens
a tapasztalásom szerint dominánssá
válik a harmincadik évtől, inkább hat.
Akiknek a rákjegy lett a domináns
a karakterükben, nekik az könnyebb,
másképp is megélhették a nehezet.
Aki kibírja az életet a rákjegyűvel,
azt a sok gyűrődést és nehezeket,
ami miatt, más is nem csak ő szenved.
Bizony, meg is érdemli majd letörlesztve,
azt a sok jót is, amikor már a sorsára beérve,
közös életükben együtt, szinte teljes életet élhetnek.
Ne várd el, a rákjegyű nem tud beállni semmi sorba,
egyedül haladva él, mert a sok – sok másoknak is
szóló tapasztalni valóval, egyfajta jó minta.
Viszont nem várhatja el a többiektől akik,
másféle tapasztalást hoztak a sorsukban,
hogy megértően érte tegyenek akkor is,
ha azzal ők, akkor még nem értenének egyet.
Hiszen más beállítottságúak, más sorsot hozók az
emberek. Mennyivel könnyebb lenne mindenkinek,
ha tudnák azt is, van egy saját sorsunk és van az amit,
generációsan hozunk, indokolják a sorsok mindezeket.
Legalább ne árts, ne bánts, s magadra is vigyázz,
mert téged sem pótolhat senki más, hahó.
Amikor rájöttem,
már a saját sorsomban,
mi, miért pont úgy van.
Jó érzéssel töltött el,
de azután már vártam,
hogy mit igazolnak azok,
az időben megélések, a megtörténtek,
láttam vannak, amiknél hasonlóak a jelzések.
Attól kezdve, amikor leolvastam a tenyereket,
már kerestem a köztük lévő összefüggéseket,
azzal is többet láttam már át, meg is leltem.
Nézz magadban szét, látod milyen szép,
lelked tiszta tükre, így érkezünk le,
hogy azután megélve az életünket,
a sorsunktól ne térjünk nagyon el.
Mert a mi sorsunk bizony fogja és
bármilyen nagy kanyarral ráterel,
újra meg újra, az ott megélhető útra.
Volt úgy, amikor nagyon fájt, hogy már
megint miért pont én kapom a nehezet.
S mindig igazolta az életem, hogy helyén
volt ott minden, hiszen azon az úton még,
szükségem volt azokra a tapasztalatokra,
hogy attól is megerősödve tovább menjek.
Amikor annyira szenvedtem, hogy nincs
szeretet körülöttem, nincs aki értem tegyen,
aki jól tud már ahhoz, viszontszeretni engem,
hogy ne azt érezzem, minden csak mindig ellenem.
Sok – sok tapasztalás után, megértettem, ott volt,
az a pillanat, amikor átéreztem valami nagyon
nehezet, olyan volt az, mint a döbbenet.
Nekem kell adnom a jót, a többiek felé,
ha ők még nem értik mit fáj abban nekem.
Én viszont már sokszor átéltem, ismerem.
Akkor a dolgomat úgy tegyem, hogy
nekik könnyebb legyen elviselniük,
a nehezeiket. S egy újabb érzést
fedeztem fel magamban, uram
Isten, a legjobb érzésem volt,
az addig érezhetők között.
Meglepődtem rajta bizony,
hogy lehet az, én jót nem kapok,
mégis, egyre jobb érzéssel adok.
Az volt az impulzus a lelkemből,
hogy mutassam meg, hogy ki
lehet a nehezeket is bírni, s
nem kell tőle kifordulni.
Hanem megerősödve,
tovább menni, hiszen
attól tapasztaltabb
én lettem, mekkora
Isteni kegy az már nekem.
Alázat, alázattal fűszerezve,
szoktam mondani, amikor
megkérdezik, hogyan tudom
az életemet, ebben a nehézben
is, ilyen adni tudásban megélni.
A 22 tapasztaló évből, 11 nagyon sikereset,
11 évet, olyan nehézségek között éltem meg,
amit nem biztos, hogy sokan így,
képesek lettek volna, vagy,
képesek lennének végigélni.
Viszont amikor az igazolás
nap mint nap ott volt a
hivatásomban, erőt adott.
Ahhoz, hogy az egyre nehezebben is,
egyre többet tudtam adni lélekből, szívből.
Hiszen tapasztalt voltam, sokszorosan abban is,
meg amabban is, láttam én már karón varnyút
ücsörögni, károgni is sokat, sokféle változatban.
Először egyre többször, tisztán megláttam azt,
ami ahhoz is szükséges volt, hogy továbbhaladjak.
S amikor megláttam a tenyereikben az embereknek,
a sok – sok csak róluk szóló sorsukat, s az ő generációsan
hozott feladataikat is, hát akkor már volt mit mondanom.
Ott van, minden összefüggésében, láthatóan, leolvashatóan,
s csak leolvasom a tenyereikről azt, ami láthatóan értük van.
Jelzem mind – mind más, mint az emberek is különböznek
egymástól, s mégis szeretnének hasonlítani másokra.
Csupán addig, amíg nem jönnek rá, hogy a saját sorsuk,
csak az övék. Nekik kell úgy végigélni, hogy sem önmaguknak,
sem a sarjaiknak ne ártsanak, azzal, hogy a könnyebbet élik meg.
Vagy túl korán tapasztalatok nélkül kerülnek oda, amit még nem
bírnak el lelkileg, először a lélek erősödik fel, s utána a szívünk is,
igazodik hozzá, hogy a végén a gondolkodó agyunk rányomja a
sorunk pecsétjét, emberségesebbé válunk, adni tanulunk.
Akik a születésük óta gyakorolják a nincsben a semmit,
könnyebben látják át a nehezét is, mert benne élnek.
Adni születtünk, az Isten is erre teremtett bennünket,
hát időben tanuljuk meg, hogy meg ne sérüljünk attól,
hogy várnánk, hogy nekünk adjanak a többiek.
S azt meg hiába is várnánk el, ha ők meg,
nem arra születtek, akkor meg minek.
Lassan egymásra találnak a jó emberek,
s az egy rezgésben lévő intelligensek nem
ártanak sem magunknak, sem senki másnak.
Hanem jól kifájva magukat, többek lettek azzal
a tapasztalattal is, hát megint tudnak, már azzal is
segíteni a többieknek, na ez a rákjegyűek kegye.
Nézhettek engemet bárminek, én már ebben
élek, már tudom, hogy át kell élnem azt is,
meg amazt is, amit még addig nem.
Hát csak köszönöm az Istennek, mindezeket,
hogy ennyi minőségi feladattal lát el engemet.
S természetesen várom még a magamhoz képest,
jó minőségű adni tudáshoz az új tapasztalások sorát,
s a már megérdemelten jövő, jó minőségű életemet.
Magyarországról, Pakson a Hergál Házból.
Szeretettel: Julamami